A Megoldás, avagy az élet kulcsai

 

A taoizmus a világ egyik legrégebbi filozófiája. Mint szellemi áramlat (filozófia) az i.e. 4. vagy 3. század körül keletkezett. A legutóbbi időkig hatást gyakorolt a kínai filozófia, irodalom és az orvoslás területére.

A TAO kilenc bölcsessége:

1. A világ örök és harmonikus békéje a sikeres országokon nyugszik.

2. A virágzó társadalom az ország sikerességén nyugszik.

3. A sikeres és egészséges társadalom a harmonikus és boldog családokon nyugszik.

4. A boldog és szilárd család a kiteljesedett házasságon nyugszik.

5. A boldog és sikeres házasság a partnerek boldog szexuális életén nyugszik.

6. A taoista elveken nyugvó szexualitás módszere a teljes és nélkülözhetetlen bölcsességet és szeretetet, a férfi mag megtartása pedig a természet szakadatlan növekedését jelenti.

7. Az emberek csak az orgazmusban (és mély meditációban) "azonosak" önmagukkal, "azonosak" a partnerükkel, "azonosak" az egész Teremtéssel és "azonosak" Istennel, minden élet univerzális energiájával. Nincs múlt és nincs jövő, csakis a jelen létezik; "az örök itt és most". Ekkor az ember megszűnik lélegezni. Szelleme teljesen üressé és ernyedtté válik, és ebből az ürességből keletkezik az új és igaz szeretet, az isteni béke és a megvilágosodott boldogság.

8. A szeretet, az evés, valamint a légzési és a csikung-gyakorlatok az a "három oszlop", amely tartja az emberi életet. Ezen a három oszlopon múlik, hogy valaki magas életkort él-e meg.

9. Az egyik legrosszabb dolog, amit az ember a szervezetével szemben elkövethet, ha túl sokat eszik.

Jobban tesszük, ha kevesebb időt töltünk az asztalnál, és többet a szeretői ágyban.

Forrás: http://gyogyitoharcos.hu/?modul=oldal&tartalom=1158776

 

 

„Ha igazi bölcs uralkodik, a jó dolgok maguktól valósulnak meg, úgy jutnak érvényre.” - Lao-ce

 

A taoista politika egésze arra az elgondolásra épül, miszerint a bölcs irányító rávezeti az embereket, hogy önként azt tegyék, ami jó nekik. Ahogy Lao-ce megjegyzi: Ha igazi bölcs uralkodik, a jó dolgok maguktól valósulnak meg, úgy jutnak érvényre, hogy az emberek mind azt állítják: Ezt mi magunk tettük.

 

- Ki az akkor hát szerinted, ...aki igazán bölcs?

Konfuciusz egy darabig elgondolkozva nézett maga elé, majd így szólt:

- Nyugaton lakik egy ember, aki bölcs lehet. Nem kor­mányoz, még sincs fejetlenség. Nem beszél, mégis mindenki megbízik benne, a természete bizalmat sugároz. Nem vezet be reformokat, a helyes viselkedés ott mégis természetes. Olyan nagy, s felfoghatatlan, hogy az emberek nem tudják. Gyanítom, az az ember igazi bölcs, de hogy valóban az-e, nem tudom.

in: Lionel Giles: Taoist Teaching. John Murray, London.

 

 

Lao-ce szavai a következők:

,,Ha a nagyszerű hall a taóról

Követi,

Ha a középszerű hall a taóról

Semmibe veszi

Ha a kisszerű hall a taóról,

Kineveti

Ha nem nevetné,

Nem is volna igazi tao.”

in: Alan W. Watts: A zen útja.

 

A Ring of the Dright Water című filmben van egy festői je­lenet, amikor a főhős (az író) a hősnővel (a falu doktorával) gyönyörködik valamiben.

A főhős sóhajt egyet és így szól: - Most már igazán vissza kell mennem dolgozni. Nem lebzsel­hetek csak így, egész életemben!

Mire a hősnő: - Miért nem, ha ezzel a célt szolgálja?

 

„A jó ember nem vitatkozik, aki vitatkozik az nem jó." – Lao-ce

 

Létezik egy olyan erkölcsfilozófia, amelyre az jellemző, hogy:

„Hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján, ne avat­kozzunk be, ne erőszakoljuk rá a saját akaratunkat a ter­mészetre, engedjünk a dolgoknak szabad folyást, ne próbál­juk megreformálni, „megjobbítani" a világot, egyszerűen fo­gadjuk el olyannak, amilyen." Ezt a filozófiát, azt hiszem, kvietizmusnak nevezik. Ez a filozófia rettenetes szálka sok „aktivista" szemében, akik úgy vélik, ez a lehető legrosszabb hozzáállás!

 

 

„A keresztényeknek, kerül, amibe kerül, min­denképpen meg kell győzniük a pogányokat és ateistákat Isten létezéséről, hogy lelküket meg­mentsék a kárhozattól.

Az ateisták - kerül, amibe kerül - mindenképpen meg kell, hogy győzzék a keresztényeket arról, hogy az istenhit nem több gyerekes, primitív babonánál, amely csak árt a társadalmi haladásnak, így aztán üvöltöznek, egymás torkának esnek, vég nélkül csatáznak.

Míg a taoista bölcs békésen üldögél a folyó partján egy verseskötet, egy pohár bor, vagy néhány ecset és paletta mellett. Átadja magát a tao élvezetének, és egy cseppet sem izgatja, létezik-e a tao.

A bölcsnek semmi szük­sége rá, hogy bizonyítsa a tao létezését, telje­sen leköti annak élvezete."

 

Ismét csak a folyó partján üldögélő taoista bölcsre tudok gondolni, aki nem gyötri magát „engedelmeskedéssel” vagy „akaratának alárendelésével”, még csak nem is elmélkedik a „taóval való harmónia” fogalmáról, hanem egyszerűen átadja magát ennek a harmóniának és önfeledten, tiszta szívéből élvezi.

- Raymond Smullyan - A tao hallgat -

 

 

,,A bölcs ember törvénye az, hogy a természet rendje szerint él és cselekszik." - A To te king befejező gondolata

 

Ha a nagyszerű hall a Taóról, Minden erővel követi.
Ha a középszerű hall a Taóról, Hol megtartja, hol eltéveszti.
Ha a kisszerű hall a Taóról, Fennhangon kineveti.
Ha nem nevetné - nem is volna Tao.
 

Ha kiváló képességű ember (sang-si) a tao-ról hall, minden erejével igyekszik azt megvalósítani (a maga gyakorlatában). Ha közepes képességű ember (csung-si) a tao-ról hall, hol megőrzi, hol meg elveszíti (a hallottakat). Ha pedig alantas képességű ember (hszia-si) hall a tao-ról, nagyot nevet rajta. Ha nem nevetne rajta, (az, amiről hallott) meg sem érdemelné, hogy tao-nak nevezzék.

https://mek.oszk.hu/00100/00191/00191.htm

 

 

 „Az ürességnek nincs szüksége arra, hogy sokra tartsák. Nem az elnevezésen múlik. Semmi sem ha­sonlít a csöndhöz és az ürességhez.

Csöndesség és üresség által az ember eltalál az otthonához.” - Lie-ce

 

„Juss fel az eloldódás csúcsára, öleld át a nyugalom ősalapját.”

 

 

A teljes lények olyan mélységes derűben léteznek, amelyet senki más el nem érhet. - Hua hu csing

 

Tiszteletre méltó tanítóm, most már teljesen világos.

A Mélységes Eredet működik minden jelenség mögött, és az anyagnak még a legkisebb részecskéjét is áthatja. Az anyag csu­pán az energia összesűrűsödése. A világmindenségben minden a Törvény kifejeződése. - Hua hu csing

 

Amit te­szel, azonos azzal, ami vagy. Ez szellemi igazság. - Hua hu csing

 

 

A taoisták mindenütt nyugodt jövőt érdemelnek, hiszen a kí­nai kultúrát megteremtő gondolkodásuk lényege az egyetemes szeretet és a béke.

 

 

Az Istenről mint békéről és igazságról nem beszélni kell, mert ezek a ki­fejezések hiányt jelentenek.

Okosabb, ha beszéd helyett élünk benne.

 

 

Csak egyetlen vallás üdvözít, bármilyen nevet is adunk neki: a jó gondolat, jó szó és jó cseleke­det: akkor a béke és igazság megmutatja önmagát...

 

 

A vallások által emlegetett „örök élet" nem a túlvilágon vagy egy más világon van, hanem bennünk.

Ez maga az élet és az egyetemes szeretet.

Más néven: Tao.

Forrás­vízként ömlik szakadatlan, és minden lényt megtölt, amely igényt tart rá...

 

Ő maga az életben a jóság, a gyü­mölcsben az íz, virágban az illat...

A szenvedésben a bol­dogság, börtönben a szabadság, viharban a szélcsend. Aki őt így képzeli el, az nem csalódik.

Ne kérj tőle, mert kérés nélkül mindent megad, ami a tulajdona: részvét, türelem, egészség, tudás, ifjúság, hosszú élet, szépség...

Ami ennek ellentéte, az csak a saját gondolatod eredmé­nye.

 

Csak egy Tao van: a nem-ragaszkodás,

csak egy ki­rály van: a te gondolatod,

csak egy miniszter: a te akaratod,

csak egy ország van: a te tested!

Csak egy ha­tár van a fény-ország körül, a sötétség, ez az állapot az „egység tudatának" elvesztését jelenti...

A fényország polgára ennek tudatában él. Ez az őshaza, itt mindenki az ősanyából (Tao) táplálkozik.

A vándorlás millió évekig tarthat, a visszatérés gyorsasá­ga tőled függ, tehát ne késlekedj!...

Te magad vagy a tenger, a halász, a háló és a hal is!... Te magad vagy az Isten, a sátán, a pokol és a mennyország is: tőled függ, melyiket választod.

 

A kolostori taoizmus, a taoista pantheon kialakulásá­ról értekezzünk. A taoizmusnak az az ága, amely a személyes, fizikai halhatatlanságot tűzte ki célul, valamikor az i.e. száza­dokban kezdett körvonalat ölteni, de sokkal régebbi időkben gyökeredzik. Kétségtelen, hogy az emberiség összes vallásai közül talán legkorábban és egyedülálló módon, a taoisták egész rendszert dolgoztak ki a halhatatlanság elérésére.

A hszien-ség, a hszien-állapot.

A taoista adeptus gyakorlatainak célja a hszien-ség vagy hszien-állapot megszerzése volt.

A hszien (halhatatlan) a nyugati gondolkodás számára nehezen megmagyarázható, bár egyes szerzők az „angyal" fogalommal hasonlítják össze (pl. Gru- man), de nem erről van szó.

Már a Han-korban elkezdték ábrá­zolni ezeket a lényeket, amint furcsa (a Taj-csi-csüan gyakorlataira emlékeztető) mozgást végeznek.

Szárnyas embe­rek voltak, akik olykor csupán egy-egy ruhadarabot hátrahagy­va hszien-né váltak; halhatatlanok lettek. Ezt a végső stádiumot a „testtől való megszabadulásnak" vagy „elválásnak" nevezték. (Si-csie avagy a HUN -lélek (lien-hun) átalakulása).

Egyes taoista szekták a hszien-séget hasonlóan, de mégis el­térően magyarázták; megint másként fejezték ki a „halhatat­lanná válást" a taoista alkimisták, vagy a taoizmussal rokon­szenvező költők, így Li Taj-po is. Lie-ce így beszél a hszien- ről:

"...úgy emelkednek a levegőbe, mint ahogyan az ember szilárd talajra lép, az üres térben pihennek úgy, mintha ágyban aludnának. Pillantásukat felhő és köd nem fedik el, mennydörgés nem süketíti meg őket. Szépség vagy rútság szívüket nem csábítja. Hegyek és völgyek nem szabnak gátat lépteiknek. A szellem erejében vándorolnak..."? (Lie-ce II/l. részlet)

 

Richárd Wilheim úgy fejezi ki a taoista gyakorlatot, hogy:

földi, anyagi testen belül építenek fel egy új testet... egy Én- testet.

Ez az új test nem durva, anyagi természetű, hanem egy­fajta energiatest. Koncentrációs és meditációs gyakorlatokkal megkísérlik, hogy egyfajta energiákkal körülvett „magházat" építsenek ki.

Tulajdonképpen az illető saját energiái borítják be ezt a középpontot, ezáltal egy látens erő áll elő, amely egy pon­ton elválik a primér, „múlandó időtől".  Ezt képeken úgy fejezik ki, hogy a szent szívében egy kisgyermek születik, aki aztán a koponyatető magasságában a szabadba jut.

 

Wilheim ezek után leírja, hogyan megy végbe a koncentráci­ós folyamat, milyen látens erőket szabadít fel a meditáció, mi az „idő" szerepe, stb. Lényegében hasonlóról van szó „Az aranyvirág titka" és más taoista jóga-szutrákban is.

Más kifeje­zéssel élve a „Fény forgatásáról" van szó, azaz a Tao átéléséről.

 

Csuang-ce már az I. könyvben szól a hszien-ről, aki a termé­szettel tökéletes harmóniában él, életritmusát a természeti erők­höz képes igazítani:

Aki érti, hogy a természet legbensőbb lényegét magáévá tegye avagy „az ég és föld lényegén szállni tud", az ott tud létezni, ahol nincsenek korlátok, és nem függ többé semmilyen külső körülménytől...

Ebben a fejezetben a taoista jóga egyik fogalmáról, a „csi"- ről is szó van, ugyanis „aki szolgálatába tudja állítani a hat csít, ezek változásait, az képes lesz arra, hogy ezek segítségével a végtelenben utazzék. (I./l.)
 

Lie-ce II. könyve a taoista misztika közepébe visz el bennün­ket. Csuang-ce 1/3. könyvében szó van Lie-ce-ről, arról az em­berről, aki képes volt „a szél hátán lovagolni".

Lie-ce megtanulta egy mestertől, hogyan kell a „szél hátán lovagolni"- majd hazatért. Ezek után megkereste őt egy Jin ne­vű tanítvány, és kérte avassa be őt is a titokba. Lie-ce hónapokig váratta őt, és nem szólt hozzá. (Mennyire hasonlít ez a| zen-mesterek történeteihez!)

Egyszer aztán így szólt hozzá: „- Ülj le! Elmondom hát neked, mit tanultam a Mesternél.

Miután három évig voltam a szolgálatában, nem mertem különbséget tenni igaz és hamis között, a szájam nem mert beszélni a hasznosról és a haszontalanról. Csak akkor méltatott engem a Mester egy pillantásra.

Öt év múlva kezdett az elmém ismét különbséget tenni igaz és hamis között és a szám beszélni mert, hasznosról és haszontalanról. Akkor először derült fel a Mester és mosolygott.

Hét év múlva meg tudtam szabadítani gondola­taimat; nem volt már az elmémben nyoma sem igaznak és ha­misnak. Akkor a Mester maga mellé hívott.

Kilenc év múlva szabad pályát adtam a gondolataimnak és szavaimnak; tudatom­ban nem volt már igazság és tévedés, haszon és kár. Igen, azt sem tudtam, hogy tanítómesterem van-e vagy csupán egy tanu­lótársam. Az Én és nem-én közötti különbség eltűnt, külső és belső összekeveredett, megszűnt a különbség az érzékek közt, nem tudtam, szemem van-e vagy fülem, orrom-e vagy szájam. Az volt az érzésem, hogy szellemem megmerevedett, testem széthullt, csontjaim és húsom felbomlottak. Már nem éreztem, hogy mire támaszkodik testem, érik-e lábaim a talajt, hagytam magam a szél által keletre és nyugatra hordani, mint a száraz csepü vagy falevél, és végül már azt sem tudtam, hogy én viszem-e a szelet, vagy az hord engem?

Na, lásd: még egy éve sem vagy tanítód házában. Remélheted-e, hogy beléphetsz az ürességbe, és lovagolni tudsz a szél hátán?"

Erre a tanítvány igen elszégyellte magát, és egészen csendes lett, és hosszú ideig szólni sem mert többé.

 

 

Csuang-ce már az I. könyvben szól a hszien-ről, aki a termé­szettel tökéletes harmóniában él, életritmusát a természeti erők­höz képes igazítani:

Aki érti, hogy a természet legbensőbb lényegét magáévá tegye avagy „az ég és föld lényegén szállni tud", az ott tud létezni, ahol nincsenek korlátok, és nem függ többé semmilyen külső körülménytől...

Ebben a fejezetben a taoista jóga egyik fogalmáról, a „csi"- ről is szó van, ugyanis „aki szolgálatába tudja állítani a hat csít, ezek változásait, az képes lesz arra, hogy ezek segítségével a végtelenben utazzék". (I./l.)

A fejezet tulajdonképpen a taoista jóga, a halhatatlanságot ke­reső, életmeghosszabbító gyakorlatok egyik kifejtése Csuang-ce írásaiban.

Ugyanígy beszél a „tökéletes emberről" is, akit élet és halál váltakozása nem érint, még kevésbé a jó és rossz fogal­ma.
 

A taoisták nem tartották akadálynak a nemi életet a hszien-ség eléréséhez, hanem éppen ellenkezőleg, úgy nevezték:

"az élet táplálása a jin és jang által".

 

A taoistáknál a tornához és légzési gyakorlatokhoz hasonlóan a nemi élet is az egészséges, hosszú élet megszerzésének eszkö­ze volt.

 

A taj-csi tulajdonképpen mozgássá átalakult, megelevenedett taoista gondolat, amelynek célja, hogy a „csi"-t megfelelő módon áramoltassa az emberi testben, és így ember és természet között harmónia jöjjön létre. Nevezhetnénk egyfajta meditáció­ink is.

 

A változatlan, örök Nagy Lét békéjét elérni.

Ez a béke mindenekelõtt az õskor békéje.

Az az idõ, amikor az emberek

egész tudása az volt, hogy mint

Csuang-ce írja: csendben üldögéltek.

 

De a béke mindenütt ott van.

Lao-ce és Csuang-ce becsülik az õskort,

De végtelenül megvetik azt az embert,

aki semmi egyebet nem tud, mint „az

õskorért lelkesedni, és a jelenkort

ócsárolni....

Az ilyesmit legjobb a tudósokra hagyni”.

 

A tao minden pillanatban, mindenki számára jelen van,

a Lét mindenhol élõ valóság.

A tao a Lét eredeti, magas, tiszta állapota:

A Szellem állapota

 

A tao a teltség, a gazdagság, az erõk teljessége,

az uralom.

Ezért volt fontos, hogy az õskori királynak

taója legyen.

 

A tao bármely emberben, bármely idõben,

bárhol megvalósítható.

Nem a nagy tudósok, nem a hatalmasok,

nem a bölcsek valósítják meg.

 

A tao megvalósításának és másra való

átvitelének egyetlen lehetõsége van:

az intenzív szellemi sugárzás.

Ez az, ami egyedül

„saját létének tökéletességével

tökéletessé tudja tenni minden vele

érintkezõ lény életét”.

 

Ezért fontos a tao az uralkodó király számára;

ezért fontos a nép számára.

 

Az európai a nagy szavak iránt bizalmatlan.

Sok száz év óta megszokta, hogy

a nagy szavak mögött nagy hazugságok vannak.

Keleten a helyzet egészen más.

Ott, amikor az emberiség virágzik,

a nagy szavakból az egész nép táplálkozik,

amikor a nép lesüllyed, a szó érintetlenül marad,

csak egyre kevesebben élnek körülötte.

Akik azonban mellettük maradnak,

eredeti tisztaságukban õrzik õket.

A szó fennmarad, még ha a néptõl

egyre távolabb és egyre magasabbra kerül is.

Amilyen mértékben az emberiség romlik,

annál kevesebbek birtokában van,

annál hozzáférhetetlenebbül,

annál érthetetlenebbül áll.

Hamvas Béla – A Tao virágai. Forrás: ertedvagyok.hu/075/02-06HAMVAS.PDF  Részlet Hamvas Béla Az ősök nagy csarnoka c. kötetéből.

 

A jó uralkodó úgy teszi, hogy az emberek és a dolgok önmaguk által örvendjenek.

 

Lao ce ezt írja: ,,Ha a nép nem fél a hatalomtól, a hatalom akkor tökéletes. Ne szorítsátok ki hajlékaiból, ne rontsátok meg az életét. Ha nem nyomjátok el a népet, nem fog megvetni titeket.”

 

Lin Jü-tang is nagyon találóan fejezi ki, miről is van szó:

,,A taoizmus a kínai lélek kísérlete volt, hogy a természet titkait felfedezze”.  Így mi is fel fogjuk fe­dezni, hogy a taoista gondolkodás jele nagyon sok dologban megtalálható. A csendes, derűs órákban, amikor teát iszunk. Költők, festők és más művészek műveiben, amikor éreztük, de nem tudjuk megfogalmazni, miről is volt szó! A zenében. Egy mosolyban. A segítő kézben. A magányban. Amikor közel ke­rültünk egy tudatállapothoz, de nem tudtuk kifejezni, mi is volt az. Talán boldogság?

Azt gondolom, hogy megfogalmazhatjuk, hogy Tao átélésének élménye alatt azt kell érteni, hogy ember és természet egybeolvad, tehát a külső, és belső világ közötti kü­lönbség eltűnik.

A Tao rejtve marad a kicsinyesek előtt.

 

,,Ha az égen és a földön, a térben és az időben keressük, nincs ott, de az ég és a föld, a tér és az idő egyedül általa van megalapozva. És mégis, a keresés által megtalálható": az eggyé-lett életben. Ott pedig nem megismerjük és tudjuk, hanem birtokoljuk, éljük és tesszük. „Csak aki hallgatással jut el hozzá, és lényé­vel teljesíti ki, csak az birtokolja" - Lie Ce - A Tao könyve

 

A taoizmus olyan tan, amely elvezet bennünket az önma­gunkkal és a környezetünkkel való teljes harmóniához. Ahol a Tao érvényre jut, ott csak fény lehet. A Tao forrás­vízként ömlik szakadatlan, és minden lényt megtölt, főleg azt, aki igényt tart rá.

 

,,Aki magában az erényt gyarapítja, az boldog.”

 

Források: Raymond Smullyan – A Tao hallgat

Tábori László – A Tao virágai

Lie ce – A Tao könyve

Lao ce – To te king - Az út és Erény könyve

 

http://www.buddha-tao.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/taoizmusbol.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus

http://www.buddha-tao.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/taoizmus-alapjai.html

http://dao.hu/taxonomy/term/2

 

,,A hétköznapi emberek utálják az egyedüllétet. De a Mester kihasználja, átöleli az egyedüllétet, és rájön, hogy egy az egész univerzummal.” - Lao-ce
 

„Ő, aki a Tao-ban áll veszély nélkül mehet, ahová akar. Érzékeli az egyetemes harmóniát, nagy fájdalom közepette is, mert békét talált a szívében." - Lao-ce
 

„Mivel az ember hisz önmagában, nem próbál meggyőzni másokat. Mivel az ember elégedett önmagával, nincs szüksége mások jóváhagyására. Mivel valaki elfogadja önmagát, az egész világ elfogadja őt.” - Lao-ce

https://www.facebook.com/photo?fbid=4998139510251975&set=pcb.4998146670251259

 

,,A taoizmus tehát a Megszabadulás eredeti kínai Útja, amely az indiai mahájána buddhizmussal ötvöződve vezetett a zen kialakulásához."

 

Lie-ce (Liezi)

A Liezi név egyszerre jelent egy személyt, illetve egy művet. Liezi, az ember egy Kr. e. 4. században élt bölcs, Lie Yukou volt, aki a Zhuangzi szerint tudott a szél hátán lovagolni. A nevéhez kötött - de egész biztosan jóval későbbi - Liezi című könyv egy taoista mű, amely különböző korokból származó szövegek egybeszerkesztésével jött létre feltehetően a 3-4. században http://wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/Liezi

,,Csuang-ce könyvében szó van Lie-ce-ről, arról az em­berről, aki képes volt „a szél hátán lovagolni".

Lie-ce megtanulta egy mestertől, hogyan kell a „szél hátán lovagolni"- majd hazatért. Ezek után megkereste őt egy Jin ne­vű tanítvány, és kérte avassa be őt is a titokba. Lie-ce hónapokig váratta őt, és nem szólt hozzá. (Mennyire hasonlít ez a| zen-mesterek történeteihez!) Egyszer aztán így szólt hozzá: „- Ülj le! Elmondom hát neked, mit tanultam a Mesternél. Miután három évig voltam a szolgálatában, nem mertem különbséget tenni igaz és hamis között, a szájam nem mert beszélni a hasznosról és a haszontalanról. Csak akkor méltatott engem a Mester egy pillantásra. Öt év múlva kezdett az elmém ismét különbséget tenni igaz és hamis között és a szám beszélni mert, hasznosról és haszontalanról. Akkor először derült fel a Mester és mosolygott. Hét év múlva meg tudtam szabadítani gondola­taimat; nem volt már az elmémben nyoma sem igaznak és ha­misnak. Akkor a Mester maga mellé hívott. Kilenc év múlva szabad pályát adtam a gondolataimnak és szavaimnak; tudatom­ban nem volt már igazság és tévedés, haszon és kár. Igen, azt sem tudtam, hogy tanítómesterem van-e vagy csupán egy tanu­lótársam. Az Én és nem-én közötti különbség eltűnt, külső és belső összekeveredett, megszűnt a különbség az érzékek közt, nem tudtam, szemem van-e vagy fülem, orrom-e vagy szájam. Az volt az érzésem, hogy szellemem megmerevedett, testem széthullt, csontjaim és húsom felbomlottak. Már nem éreztem, hogy mire támaszkodik testem, érik-e lábaim a talajt, hagytam magam a szél által keletre és nyugatra hordani, mint a száraz csepü vagy falevél, és végül már azt sem tudtam, hogy én viszem-e a szelet, vagy az hord engem?

Na, lásd: még egy éve sem vagy tanítód házában. Remélheted-e, hogy beléphetsz az ürességbe, és lovagolni tudsz a szél hátán?"

Erre a tanítvány igen elszégyellte magát, és egészen csendes lett, és hosszú ideig szólni sem mert többé.

 

A kolostori taoizmus, a taoista pantheon kialakulásá­ról értekezzünk. A taoizmusnak az az ága, amely a személyes, fizikai halhatatlanságot tűzte ki célul, valamikor az i.e. száza­dokban kezdett körvonalat ölteni, de sokkal régebbi időkben gyökeredzik. Kétségtelen, hogy az emberiség összes vallásai közül talán legkorábban és egyedülálló módon, a taoisták egész rendszert dolgoztak ki a halhatatlanság elérésére.

 

A taoista adeptus gyakorlatainak célja a hszien-ség vagy hszi-en-állapot megszerzése volt. A hszien (halhatatlan) a nyugati gondolkodás számára nehezen megmagyarázható.

 

Már a Han-korban elkezdték ábrá­zolni ezeket a lényeket, amint furcsa (a Taj-csi-csüan gyakorlataira emlékeztető) mozgást végeznek. Szárnyas embe­rek voltak, akik olykor csupán egy-egy ruhadarabot hátrahagy­va hszien-né váltak; halhatatlanok lettek. Ezt a végső stádiumot a „testtől való megszabadulásnak" vagy „elválásnak" nevezték. (Si-csie avagy a HUN -lélek (lien-hun) átalakulása).

Egyes taoista szekták a hszien-séget hasonlóan, de mégis el­térően magyarázták; megint másként fejezték ki a „halhatat­lanná válást" a taoista alkimisták, vagy a taoizmussal rokon­szenvező költők, így Li Taj-po is. Lie-ce így beszél a hszien- ről:

"...úgy emelkednek a levegőbe, mint ahogyan az ember szilárd talajra lép, az üres térben pihennek úgy, mintha ágyban aludnának. Pillantásukat felhő és köd nem fedik el, mennydörgés nem süketíti meg őket Szépség vagy rútság szívüket nem csábítja. Hegyek és völgyek nem szabnak gátat lépteiknek. A szellem erejében vándorolnak..."?

(Lie-ce II/l. részlet)

 

Koncentrációs és meditációs gyakorlatokkal megkísérlik, hogy egyfajta energiákkal körülvett „magházat" építsenek ki. Tulajdonképpen az illető saját energiái borítják be ezt a középpontot, ezáltal egy látens erő áll elő, amely egy pon­ton elválik a primér, „múlandó időtől". Ezt képeken úgy fejezik ki, hogy a szent szívében egy kisgyermek születik, aki aztán a koponyatető magasságában a szabadba jut.

Forrás: Tábori László - A tao virágai (részlet)

 

 

,,A passzív, negatív oldala a Taónak, annak művészete, hogyan legyünk üresek.

Az aktív, pozitív oldalt, az előbbi kiegészítőjét, annak művészetét, hogyan engedjük, hogy az Üresség a nevünkben cselekedjen.”

 

 

A nyolc erény tana

A nyolcas szám nagyon fontos a kínai filozófiában.

A kínai nyelvben a “nyolc” és a “jólét” szó kiejtése szinte azonos, és a spirituális kínai nép számára a nyolc erény követése hagyomány. A buddhizmus tanításaival számos hasonlóságot mutató nyolc erény fontosságuknak megfelelően a következő:

1. Gyermeki jámborság

A legfontosabb erény a nyolc között, ez az eredete minden jó cselekedetnek.

Egy ember gyermeki jámborság, kedvesség, szelídség nélkül olyan, mint egy fa gyökér nélkül.

A jótékonyság otthon kezdődik, és ez igaz jótékonyság. Ha egy személy nem képes jó lenni a szüleihez, akkor valószínűleg minden más jó dolog, amit tesz, nem valós vagy hátsó szándék áll mögötte.

A Tao hívei sokszor kívánják azt, hogy Zeng-Zi gyermeki szívét birtokolhassák. Zeng-Zi Konficiusz tanítványa volt, egyike a négy konfuciánus szentnek és híres volt a gyermeki jámborságáról.

2. Testvérség

A testvérség a testvérek között meglévő gondoskodás, egymás iránti törődés. A testvérek egy fedél alatt nőttek fel, sok tapasztalatot éltek meg együtt, sok mindenen mentek együtt keresztül, legyen szó nehézségről vagy boldogságról. Ezért a testvérek szoros kapcsolatban vannak egymással.

Ha az idősebb testvér nagylelkű és elnéző a fiatalabbal, akkor a testvéri szeretet és a család harmonikus és virágzó.

3. Hűség

Amikor bármilyen feladatot végzünk, igaznak és őszintének kell lennünk.

A feladatnak ésszerűnek és törvényesnek kell lennie és annak elvégzése érdekében pártatlanul meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik. Nem szabad hamis nyilatkozatot tennünk, amikor jelentést készítünk vagy beszélünk.

Azáltal, hogy igazak vagyunk, nem félünk megmutatni azt embertársainknak.

Nem csinálunk semmilyen szégyenletes dolgot, így egyenes és becsületes emberek lehetünk.

Hűségesnek kell lennünk, hogy képesek legyünk lelkiismeretesen szembenézni Istennel vagy az istenségekkel, az országgal és a társadalommal, a szülőkkel és a házastársunkkal .

4. Bizalom

A “bizalom” szó jelentése: hit a másik emberben és szavaiban. Az üzletben vagy a karrierben megélt siker vagy kudarc is a bizalmon alapul. Van egy mondás: “A szó nem vész el.” Ez azt jelenti, hogy amit kimondtunk, nem tehetjük ki nem mondottá.

Ha meg akarjuk nyerni a bizalom és a tisztelet erényét, akkor meg kell tartanunk a másoknak tett ígéreteinket, és komolyan kell vennünk azok teljesítését.

Meg kell lennie a szó és a cselekvés közötti egységnek. Ezeket megtartva a bizalom erénye

5. Udvariasság

A finom és udvarias viselkedés jelzője. Ha udvariatlanok vagyunk, egyrészről megalázzuk magunkat, másrészt pedig elveszítjük mások tiszteletét is.

A státuszunkat és személyiségünket udvariassággal tudjuk kifejezésre juttatni.

Aki udvarias, sokkal inkább lesz szerény és becsületes is, lévén udvarias az idősebbekkel és jóindulatú a fiatalabbakkal.

Ha másokkal udvariasan bánunk, mások is így bánnak velünk.

Ne csináljunk semmi olyat, ami tisztességtelen.

Konfucius mondása: “Ne láss rosszat, ne hallj rosszat, ne mondj rosszat és nem teszel rosszat.”

E négy tiltás betartásával az udvariasság erénye elérhető, ezek nélkül viszont a világ totálisan rendellenesé válik.

Ezért legyünk figyelmesek, ugyanakkor mutassunk tiszteletet és szeretetet mások felé. Így szilárd és egészséges lesz a jellemünk.

6. Igazságosság

Igazságos és egyenes cselekvést jelent.

Bármit teszünk, tetteink legyenek mindig összhangban lelkiismeretünkkel. Bár vannak kísértések körülöttünk, határozottan ki kell állnunk az elveink mellett.

Bármire is vágyunk, csak helyes forrásból szerezzük be azt. Ha vagyonunkat gátlástalanul mások érdekeit megsértve szerezzük meg, előbb vagy utóbb meg kell fizetnünk érte.

Ezért egy kiváló ember nem vágyik ebül szerzett vagyonra, hanem nagyvonalúan segít a rászorulókon, enyhítve ezzel szomorúságukat.

Ezáltal nem csak tiszteletet érdemel mások szemében, hanem kivívja ősei becsületét, és jó példát mutat a leszármazottaknak.

7. Becsületesség

A becsületesség azt jelenti, tisztán és egyenesen cselekszünk.

Egy becsületes embernek nincsenek önző vágyai és rossz gondolatai.

Nem tesz olyan dolgokat, amelyek ellenkeznek a lelkiismeretével,.

Őszinte a barátaival, felelősségteljes személy, pénzügyi kérdésekben lelkiismeretes és aprólékos. Egy egyenes úriember nem keresi az érzéki örömöket sem. Integritásunk, sértetlenségünk fenntartása érdekében nagyobb önfegyelmet kell gyakorolnunk.

8. Szégyen hiánya

Mindenkinek van szégyellni valója.

Az a személy, aki megérti ezen erény lényegét, őszinte és igazságos lesz tetteiben.

Ha valaki nem ismeri ezt, valószínűleg nincsenek összhangban a tettei és gondolatai.

Szem előtt kell tartanunk, hogy a beszédünkben, cselekedeteinkben és gondolatainkban tartózkodjunk a romlottságtól.

Kerülnünk kell azokat a dolgokat, amelyek gyanút keltenek, ezáltal szégyent hoznak ránk, végül tönkreteszik a család hírnevét is.

A gondolataink a jó vagy balszerencsénk vetőmagjai.

Ha rosszak, akkor a nyolc erény tanának megfelelően kell orvosolnunk őket. Ha elveszítjük az emberségünket, valójában nem vagyunk jobbak az állatoknál.

A gyermeki jámborság és a testvériség az emberség alapja, először ezeket kell gyakorolnunk.

Ha engedelmesek vagyunk és visszaszerezzük gyermeki jámborságunkat, az istenségek és a körülöttünk lévő emberek tisztelni fognak bennünket. Ha a többi erényt is gyakoroljuk, hozzájárulunk ahhoz, hogy ne legyen több bűncselekmény és gonosz cselekedet.

Forrás: www.white-sun.com

Forrás: http://eljunktudatosan.hu/spiritualitas/a-nyolc-ereny-tana.html

 

 

,,Azzal együtt, hogy kedves és nagylelkű vagy,

váljál erőteljessé is, hogy ne ingadozz a kihívások közepette.”

 

 

Buddha (,,felébredett”, ,,megvilágosodott”, indiai, Gautama Sziddhártha, Lumbini i.e. 560 - 480 https://hu.wikipedia.org/wiki/Gautama_Sziddh%C3%A1rtha

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/az-en-buddhizmusom---a-buddhizmus-csodaja.html

 

 

Mahavira (,,Nagy hős”, indiai, Vardhamana, Patna, i.e. 599?-527?

Életének 43. évében elérte a megvilágosodást és dzsinává (Jiná (Dzsiná) győztes, aki legyőzte önmagát) lett. Ezután dzsainaként is folytatta a vándorlását és a lélek mélyebb titkainak megismeréséről hirdette eszméit. Egy idő múlva már több millió követője lett.

A dzsainizmus egy ősi aszketikus (sramana) vallás és filozófia, ami már az írott történelem kezdetekor létezett, már az indus-völgyi civilizációból (i. e. 3000-1500) megmaradt leletekben is megtalálható.

A dzsain szó a szanszkrit dzsina (“győztes”, ,,hódító”) gyökből származik. Győztesként jellemezték a 24 nagy tanítót, tírthankarát, vagyis „gázlókészítőt”, akik önmegtartóztatásukkal uralták testüket, szenvedélyeiket és lelküket, és így elérték a megszabadulás (moksa) állapotát, azaz megszabadultak a születés és halál örökös körforgásából. Olyan, aki át tudott kelni az újjászületések „folyóján”, s ezzel utat mutatott másoknak is. 24 nagy tanítóból álló vallási vonaluk tagjait tirthankaráknak, vagyis "az Út Megtalálóinak" nevezik.

A dzsainizmus két nagy vallásos személyiség működésére vezethető vissza.

Az egyik Pársvanátha, aki a Kr. e. 8. században, Bihar tartományban élt. Királyi nemzetségéből származott. 30 éves korában visszavonult az élet örömeitől, és aszkéta lett. Rövidesen a "megváltó ismeret" birtokába jutott, és hirdetni kezdte tanait. Szigorú aszkétarendet alapított. A dzsainista tradíció őt tekinti az irányzat tulajdonképpeni megalapítójának.
A másik alapító személyiség Vardhamána szintén Bihar tartományából származó, ksatrija (harcos, nemes) eredetű vándoraszkéta volt. A Mahávíra (nagy hős) nevet később kapta a követőitől.

Végleges alakját Mahávíra herceg, másképp Vardhamána (vallási nevén: Dzsina) tanításaiból nyerte.

A dzsain filozófiának hosszú időn keresztül írt kiterjedt irodalma van, és sokan a mintegy 1800 évvel ezelőtt, az

Umasvati nevű szerzetes által írt Tattvarta Szútra (Valóságok Könyve)-t tartják fő „szentírás”-uknak.

A dzsainizmus magát örökkévaló és univerzális igazságok gyűjteményének tartja, amiket az emberiség időnként elfelejt, de újra és újra visszatérnek a megvilágosodott vagy mindentudóvá vált emberek tanításain keresztül.

A dzsainizmus tanítása szerint „minden egyes élőlény egy örökéletű lélekkel rendelkező egyén”, mely saját cselekedeteiért felelős.

A dzsainok hitük feladatának tartják az egyének tanítását, hogy ők legjobb képességük szerint gondolkozzanak és éljenek olyan életet, mely minden élőlény lelki természetét tiszteli és becsüli.

A dzsainok Istent a tiszta szellem változhatatlan jellegeinek tekintik.

Ezek közül a négy legfontosabb a:

• Végtelen Tudás (Ananta Gnana),
• Észlelés (Darsan),
• Tudatosság (Csajtánya) és
• Boldogság (Súk).

A világmindenség maga kezdet- és végnélküli örök-létező (ezért tekintik a dzsainizmust egy teremtő isten nélküli vallásnak).

 

Akik sikeresen megszabadultak a karmájuktól (azaz az ebben-, vagy a reinkarnálódott életükben következményekkel járó tettek felhagyásával),

elérik a Végtelen Tudás, Végtelen Meglátás, Végtelen Hatalom,

és Végtelen Gyönyörűség állapotát, vagyis megistenülnek, dzsinává válnak és így nem kell az újjászületést többé elszenvedniük.

 

A mintegy 10 milliónyi követőjével a dzsainizmus a világ fő vallásai legkisebbikének számít.

 

Dzsainista öt fogadalom:

• tartózkodás minden élőlény elpusztításától, bántalmazásától (ahimsza),
• mindig igazat mondani (szatja),
• a tulajdon tisztelete (a lopás tiltása; asztéja),
• szüzességi fogadalom (brahmacsarja),
• a tulajdonról való lemondás (aparigraha).

 

Nincs teremtő. A világmindenség örökkévaló és végtelen, és a saját kozmikus törvényei alapján működik.

A vallás központjában istenek tisztelete helyett az ember és a közösség, az ember és minden más élőlény és létező közti harmónia áll, és szélsőséges pacifizmus jellemzi: mindenekelőtt más élőlények feltétlen tiszteletét és a minden körülmények között betartott erőszakmentességet (ahimszá) irja elő.

Nem hisznek egy Teremtő Istenben, és a Dzsájnák nem irányítják sem a világmindenséget, sem az emberiséget, mert mindazok saját törvényeik (kozmikus, vagyis általános- és karmás, vagyis a tettek következményei által befolyásolt, megváltoztatott „valóság” törvényei) által működnek.

 

Vallási ideálja az emberi természet tökéletesítése.

 

Huszonnégy Dzsájnát (Jinát) imádnak, akik közül a legkésőbbi (Mahacvíra) a vallás alapítója.

A Dzsájnok szellemei megtartják egyéni személyiségüket. Azért, hogy mások a felszabadulást elérhessék, mintegy ösztönző hidakként.

Minden élőlény Istenné válhat a felvilágosulás által. Ahogy több és több ember felvilágosul, az istenek száma megszámlálhatatlanná válik.

 

A dzsainok nem hisznek a megtestesülésben, minthogy

szerintük az istenek a felvilágosult állapot elérése által az újraszületés alól felmentett emberek.

 

A dzsainizmus dualista vallás. Tanitásai szerint a világmindenség két kategóriára osztható: élőre vagy lélekre (dzsiva) és nem-élőre vagy nem-lélekre (adzsiva). Ezek egymás kiegészítői (nimitta), hatnak egymásra, de nem alakulhatnak át egymásba, és nem vezethetők vissza közös eredetre.

Van egyfelől a lélek vagy élő szubsztancia (dzsíva), mely megjelenik a természeti erők - szél, tűz - alakjában, s áthatja a növényeket, az állatokat és az emberi lényeket; továbbá van a nem-lélek, az élettelen szubsztancia (adzsíva), ide tartozik a tér, az idő és az anyag.

A világmindenség öröktől fogva fennál, nem teremtetett.

Isteni ill. természetfeletti lények léteznek, de ezek nem teremtői és kormányzói a világnak, hanem maguk is alá vannak vetve a karma és az újraszületés körforgásának.

A lélek (dzsiva) halhatatlan, és minden élőlényben megnyilvánul.

A lélek olyan, tudattal rendelkező principium, amely különféle létformákban testesülhet meg, karmájától függően.

Minden élőlény, állat, növény lélekkel rendelkezik, amelyet tiszteletben kell tartani.

A lelkek száma végtelen; a lelkek nem semmisülnek meg, örökké léteznek. Kétféle lélek különböztethető meg: az anyaghoz kötött és a felszabadult.

A felszabadulás a tirthankarák, a dzsainizmus tanítóinak követésével, a helyes hit, helyes felismerés és helyes életmód megvalósításával érhető el.

 

A 24 Jina – Tirthankara https://en.wikipedia.org/wiki/Mythological_data_of_Tirthankara

A dzsain szó a szanszkrit dzsina (“győztes”, ,,hódító”) gyökből származik. Győztesként jellemezték a 24 nagy tanítót, tírthankarát, vagyis „gázlókészítőt”, akik önmegtartóztatásukkal uralták testüket, szenvedélyeiket és lelküket, és így elérték a megszabadulás (moksa) állapotát, azaz megszabadultak a születés és halál örökös körforgásából.

Olyan, aki át tudott kelni az újjászületések „folyóján”, s ezzel utat mutatott másoknak is.

Huszonnégy nagy tanítóból álló vallási vonaluk tagjait tirthankaráknak, vagyis "az Út Megtalálóinak" nevezik.

Tanításuk örökké fogva létező és amennyiben feledésbe menne, a „Három Ékkő” formájában a tírthankarák azt életre keltik.

24 dzsainát ismernek el tanítónak, akik kapcsolataikat megszakítva az anyagi világgal elérték a tökéletes bölcsességet (kevala).

Mindegyik a hindu ksatria (harcos) kaszthoz tartozott, csakúgy mint Buddha is.

A huszonharmadik - Pársva - és a huszonnegyedik - Mahávíra - kivételével legendabeli alakok. Minden Tírthankara a „kerék forgása” (avasarpini) által meghatározott időben született. Ahogy a kerék alászáll, úgy romlik a Tírthankarák fizikai állapota is, egyre fogy a földön eltöltött idejük.

Az első gázlókészítők óriások voltak és hihetetlen hosszú ideig éltek. (lásd még más hagyományokból az első emberek életkora: Noé és kortársainak életkora)

A gázlókészítők a mostani félidőciklusban (avasarpini) jelentek meg.

A jelenlegi kozmikus korszak feltételezett tírthankarái közül Risabhanátha jelent meg először, róla azt tartják, hogy nagyon hosszú ideig élt.

Pársvanátha kb. 250 évvel korábban élt, a huszonharmadik tírthankara - aki a mindentudás birtokosa lett – (250 évig élt?), míg Mahávíra, az utolsó csak addig, mint egy átlagos ember, a dzsainizmus szent írásaiban említett többi tírthankara nem tekinthető történelmi személynek. A dzsainizmus hite szerint minden egyes kozmikus korszakban 24 tírthankara születik, akik eleinte óriások, majd méretük fokozatosan csökken. Életük öt adott pillanata (fogantatás, megszületés, a világtól való visszavonulás, a tudás megszerzése, végső megszabadulás) mindig csodás jelek kíséretében következik be.

Források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vardham%C3%A1na

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsainizmus

http://karmakozosseg.hu/dzsainizmus

https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/tirthankara.html

https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/dzsain.html

 

 

Kabir (,,Nagy”, indiai, Varanasi, 1440?-1518?)

Mind a hinduk, mind pedig a muszlimok saját szentjüknek tekintik, és a szikhek is a legszentebb guruk között tartják számon.

India legfontosabb tanítói közé tartozik.

Indiai misztikus és költő; megkísérelte összeegyeztetni a hindu és a muszlim gondolkodást, és az összes vallás lényegi egységét,

minden ember alapvető egyenlőségét hirdette.

Saját vallását, a szahadzsa-jógát („egyszerű egység”) kezdte hirdetni. Ilyen módon egy sor vallási irányzat, elsősorban a kabírpanth előfutára lett, és megelőlegezett egy önálló vallást is, a szikhekét.

A tanítványa, Nának által alapított szikh vallás előfutára volt.

Kabir muzulmánnak született, de jól ismerte a hindu bhakti mozgalmat is.

Arra a meggyőződésre jutott, hogy a vallások között nem létezik lényegbeli különbség:

"Ó, Isten - írta - akár Allahnak akár Ramának nevezlek, ugyanaz a személy vagy!

A vallások között csak a nevekben van különbség. Hisz mindenki ugyanahhoz az Istenhez imádkozik". http://filosz.hu/kabir/

 

 

Nának guru (indiai, Nának Csand, Talvandī (present day Nankana Sahib, 1469-1539)

A hagyomány szerint Nának guru tanítása három módon követhető:

• Vaṇḍ Chakkō: osztozás másokkal, a szükségben lévők segítése

• Kirat Karō: becsületes életmód, csalás és mások kihasználása nélkül

• Naam Japna: a szent név kántálása és Isten állandó imádása

Nának guru a legnagyobb hangsúlyt Isten szavának (Naam Japna) imádására fektette.

Az ember a megvilágosodottak irányítását kövesse,

ne az eszét, mert ez veszélyeket rejt magában és frusztrációhoz vezet.

Nának tanításai középpontjában az Isten előtti egyenlőség tana áll. Helytelenítette a kasztrendszert, amely egyes embercsoportokat mások fölé helyez.

A hindu lélekvándorlás tanát a karma törvényének következményeivel együtt megtartva Guru Nának, az alapító azt hirdette: „Nincs hindu és nincs muzulmán. Csak egy Isten van, és mindenki egyenlő előtte.”

Tanítói hindu és muszlim papok: panditok, mullahok voltak.

Gondolkodását kezdettől fogva az egyenlőség eszméje hatotta át,

abból indult ki, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, Isten nem tesz különbséget nemek és fajok között. Ettől indíttatva már fiatalon szembeszállt a hinduk kaszt szabályaival.

Nának guru a hinduizmussal szembe menve azt tanította, hogy csak egy Isten létezik. A reinkarnációt ő is elfogadta, de a kasztrendszert mélyen elítélte.

A szamszarát, vagyis a születések szüntelen körforgását valamint a karma gondolatát átvette a hinduizmusból,

a többistenhitet, a bálványok, tárgyak, képek imádatát, és a kasztok szerint történő megkülönböztetést azonban határozottan elutasította. De ellenkezett felfogásával az iszlám fanatizmusa és türelmetlensége is.

Már gyermek korában csodás események fűződtek.

30 évesen látomása támadt, ahol a történetírók szerint Isten udvarában járt.

Nának kijelentette:  

„Nincs olyan, hogy hindu, nincs olyan, hogy muzulmán, melyik utat kövessem hát? Isten útját követem. Isten se nem hindu, se nem muzulmán, én az ő útját követem.” A látomása után vált Nának guruvá és ezzel létrejött a szikh vallás. Későbbi életében folyamatosan vándorolt és terjesztette tanításait.

Maga a szikh szó is tanítványt jelent, és most is úgy tartják, hogy szikh emberek a guruk tanítványaik.

Nanak Csand 1499-től - 40 éves korától kezdve - járta az országot és terjesztette tanait.

Guru Nanak megvilágosodás utáni első szavai ezek voltak: ,,Ik ong (oan) kaar”, ami azt jelenti, hogy minden egy, mindenkiben ugyanaz az isteni mag van, minden és mindenki Isten teremtménye, nincs különbség közöttünk.

„Nincs olyan, hogy hindu vagy muszlim, kinek az ösvényét kövessem tehát? Isten ösvényét fogom követni.” Ezzel azt akarta kifejezni, hogy minden vallás igazsága ugyanaz.

 

,,Tekíntsd egyenlőnek az emeri fajt.”

 

Szerinte a vallások között fennálló, külsőségekben megnyilvánuló különbségek nem lényegesek.

 

Nanak egy Istenben hitt. Ez az Isten a világ ura és fenntartója. Leírhatatlan, ábrázolhatatlan, mindenható, örökkévaló, kegyelmes, személyes úr. Tulajdonképpen mindenki ezt az Istent imádja, csak a különböző vallások képviselői különféle neveken nevezik őt.

 

Nának szerint Isten mindenki számára láthatóvá válik, akiben kellő elszántság, szeretet és részvét lakozik.

Az ember azáltal nyerhet menedéket,

ha felismeri az igazi isteni rendet, és önmagát harmóniába hozza ezzel.

A harmónia azonban nem érhető el aszkétizmussal,

hozzá a meditáció és Isten nevének mantrázása (nam), az odaadó szeretet  (dan) és a fürdés (isnan) vezet.

Útja során sokfelé járt, igazi követőkre azonban csak Pandzsábban talált. Itt viszont híveinek száma napról, napra gyarapodott. Guru, azaz tanító vált belőle, - ,,A guru egy mester, aki kíséri a gyakorlót spirituális útján. A guru szó jelentése: gu- azt jelenti; sötétség, a ru- azt jelenti; világosság. Guru jelentése "sötétségből a fénybe" vagy "tudatlanságból a bölcsességbe". guru: tanító, aki kivezet a sötétségből a világosságba, a fénybe. A guru a tudatlanság sötétjéből a tudatosság világosságába vezet. Maga a szó szanszkrit eredetű és tanítót jelent.” - követőit a szanszkrit "szisia" (tanitvány) szó után szikheknek nevezték el.

Emberarcú, az egyenlőséget középpontba állító tanainak köszönhetően a hinduk és muszlimok egymással jó viszonyban, békességben éltek.

 

Az üdvösség útját Nanak az Isten iránti odaadó szeretetben, azaz a tőle nyert kegyelemben vélte felfedezni.

Mindaddig, amíg az ember önmagával törődik, a tudatot elhomályosító, énközpontúságra, gőgre, saját érdekeinek kielégítésére ösztönző illúziók (maja) hatása alatt van, nem szabadulhat a szanszára körforgásából.

Azok viszont, akik önmaguk helyett az Istennel törődnek, a vele való misztikus közösség útját keresik, előbb-utóbb megszabadulnak a maja hatásától, tisztánlátásra jutnak és az Isten üdvösségre segíti őket.

Nanak erkölcstana szerint a hívő ember a következő erényekre törekszik:

• mértékletesség,
• önmegtartóztatás,
• becsület,
• fáradságos munka,
• alázat,
• szelídség,
• türelem,
• hit.

A szertartásokat értelmetlen cselekményeknek, üdvösségszerző erejükbe vetett hitet pedig ostobaságnak tartotta.

Nagy hangsúlyt fektetett az emberek Isten előtti egyenlőségének kérdésére.

 

A szikhizmuson kívül nem jött létre jelentősebb hindu-muzulmán szintézis, az elsősorban annak köszönhető, hogy a fanatikus iszlám nem tűrhette meg a hindu bálványimádást és sokistenhitet. Az ortodox hinduizmus pedig - bármennyire is rugalmasnak mutatkozott a különféle vallási elképzelések bekebelezésében - képtelen volt befogadni a kasztrendszert és a gazdag hindu rituálét mereven elutasító iszlám hatásait. Így aztán a két vallás kibékítésével csak a peremmozgalmak - a hindu bhakti és a muzulmán szufizmus - képviselői foglalkoztak. Mindkét irányzat az istenség megismerésének misztikus útját hirdette, s nem sok figyelmet fordított sem a törvényre sem a szertartásokra.

 

A két irányzat találkozása a 15. századi Kabir tanításában öltött testet. Kabir akit a szikhizmus egyik előfutárának tekintenek, muzulmánnak született, de jól ismerte a hindu bhakti mozgalmat is. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a vallások között nem létezik lényegbeli különbség: "Ó, Isten - írta - akár Allahnak akár Ramának nevezlek, ugyanaz a személy vagy! A vallások között csak a nevekben van különbség. Hisz mindenki ugyanahhoz az Istenhez imádkozik". És ugye tanítványa Nanak is egy Istenben hitt, és ez az Isten a világ ura és fenntartója, leírhatatlan, ábrázolhatatlan, mindenható, örökkévaló, kegyelmes, személyes úr. Tulajdonképpen mindenki ezt az Istent imádja, csak a különböző vallások képviselői különféle neveken nevezik őt.

 

Gobind Szingh a vallási szektából fegyelmezett hadsereget szervezett.

A beavatási szertartáson bevezette a "kard szentségét",

követői a khálszák, azaz a tiszták, esküt tettek arra, hogy fegyverrel védik meg hittestvéreiket, őrködnek a szikhizmus tisztasága fölött, valamint viselik az együvé tartozás közös szimbólumait, az "Öt K"-t (kakkas, kés, kangha, kara, kirpan, káccsa)

A khalsza jelentése: tiszta. Olyan szent harcosok szövetségéről van szó, akik nem hisznek a hindu kasztrendszerben, hitükre való tekintet nélkül egyenlőnek tartanak minden embert, egy Istent imádnak, tiszta, erényes életre törekszenek, de fegyverrel őrködnek a szikhizmus biztonsága felett.

A khalszán belül mindenki egyenrangúvá vált.

A szikhek öltözködésük, megjelenésük alapján már messziről felismerhetők.

Hogy az új rend tagjait jól meg lehessen különböztetni a muzulmánoktól és a hinduktól, Gobind Szingh kötelezővé tette a következő szabályokat: a szikh harcosnak nem volt szabad levágnia a haját és a szakállát, a hajába fésűt, a jobb csuklóján acél karperecet, az övén acélkardot és szablyát, és a ruha alatt rövidnadrágot kellett viselnie.

Tehát a szikh férfiakat mindenkitől megkülönbözteti az önként vállalt "pancs kakkas": a "kés" (a haj és szakáll levágásának tilalma), a "kangha" (a hajukba tűzött fésű), a "kara"  (a jobb csuklójukon látható acél karperec), a "kirpan" (a tőr, vagy rövid kard, amelyet amelyet mindenüvé magukkal visznek), valamint a "káccsa" (a ruha, vagyis a lebernyeg alatt viselt rövidnadrág).

A borotválatlan szakállra valamikor feltehetően azért volt szükség, nehogy összetévesszék őket a borotvált képű hindukkal vagy muszlimokkal. A kontyba kötött, hosszú haj pedig eredetileg praktikus védelmet nyújtott a fejre mért kardcsapások ellen. A fésű hajuk rendben tartására szolgált. A karperec a khálszákhoz tartozás, az odaadás, a szolgálat jelképe. A kard vagy tor a hadakozáshoz szükséges, a rövid nadrág pedig harc közben, lovaglásnál megfelelőbb öltözet, mint a hinduk hagyományos viselete, a lenge dhoti. Ezekhez a szokásokhoz az ortodox szikhek még ma is ragaszkodnak.

A khalszához bárki csatlakozhatott. A jelentkezőket a kereszteléshez hasonló szertartás keretében, kétélű tőrrel kevert cukros vízzel szentelték fel.

A khálszá férfi tagjainak neve ettől kezdve az oroszlán jelentésű Szingh szóval egészült ki, míg a szikh nők a hercegnőt vagy nőstényoroszlánt jelentő Kaur nevet viselik egységesen.
Tehát az új közösség minden egyes férfi tagja a Szingh (oroszlán), a nők pedig a Kaur (hercegnő, nöstény oroszlán) vezetéknevet vették fel. Legszélsőségesebb, legfanatikusabb csoportjaik egy teljesen független szikh állam - Khallisztán (Tiszták földje) - megalapítását szorgalmazzák.

A 10. guru Gobind Szingh nem nevezett ki utódot.

A földi guru hatalmát egyrészt a khalsza szent és egyenjogú tagjaira, másrészt a Grant Gurura (Granth Szahibot -Nemes könyv), a szikhizmus szentírására ruházta át.

A szikh vallás 3 pillére

1. kegyelem, együttérzés, a szükségben lévők segítése,

2. csalás és mások kihasználása nélküli becsületes életmód, 

3. Isten valamint tulajdonságainak imádása, szent nevének zengése. 

Források: http://www.erzsebetrosta.hu/india-ahogy-megismertem/nanak-guru-es-a-szikhek.html

http://www.vegzet.eoldal.hu/cikkek/vallasok/szikhizmus.html

http://boldognapot.hu/blog/szikhizmus-2/

https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1nak_guru

http://indiahangja.reblog.hu/szerzetesek-indiaban