BOLDOGSÁG SIKER POZITÍV 3
Az élet igazi művészete a meditációval kezdődik.
És meditáció alatt az elme csöndjét, a szív csöndjét értem; azt, hogy eljutsz lényed legbensőbb középpontjába és megtalálod a kincset: saját valóságodat.
És ha megtaláltad,
akkor sugárzik belőled a szeretet, sugárzik belőled az élet, a kreativitás. (Osho)
,,Tudod, hogy mikor hozol jó döntést?
Amikor a szívedben béke van.”
,,Bármi is van a fókuszodban, azt fogod látni és észrevenni.
Tehát a fókuszod megváltoztatásával mást fogsz tapasztalni és látni mint előtte.
Az is bizonyított a kvantumfizikában, hogy aminek figyelmet szentelünk, azonnal megváltozik. Így változik meg az érzés is az energia azaz a kvantummezőben.
Megváltoztatjuk a fókuszt, a figyelem irányát
és a szeretet-alapú érzésekre figyelve
a változás azonnal bekövetkezik.” https://www.scc.world/hu/rolunk/szupertudatos-onfejlesztes-tm/
Megengedés állapota
MEGENGEDED - BEENGEDED A JÓT, AMIT AKARSZ, AMIT KÍVÁNSZ AZ ÉLETEDBE.
Aki levegővel táplálkozik, világít, mint egy isten és sokáig él. (Konfuciusz)
"Fordulj a légzésedhez, és a szétszórtságod eltűnik!"
,,Akármilyen sok szent szöveget olvasol, akármilyen sokat beszélsz,
mi hasznod van ebből,
ha nem ezek szerint cselekszel?”
,,Szüntelenül törekedjetek.”
Az élet legfőbb célja,
hogy helyesen éljünk,
helyesen gondolkodjunk, helyesen cselekedjünk.
És mi az a helyes beszéd?
Tartózkodás a hazugságtól,
a másokat megosztó beszédtől, a sértő beszédtől
és a hiábavaló fecsegéstől: ezt nevezik helyes beszédnek.
Aztán ezek alapján fogjuk újrafogalmazni, mi a legfontosabb számunkra.”
„Mindannyiunknak hallatnunk kell saját oroszlánüvöltésünket-, rendíthetetlen bátorsággal ki kell tartanunk-, mikor mindenféle kétség, kín és félelem gyötör bennünket, hogy kinyilvánítsuk az ébredéshez való jogunkat.”
,,Ne utasíts el könnyelműen jó cselekedeteket,
csak mert azt hiszed, kevéssé segítenek. Idővel a vízcseppek egy óriási edényt is megtelítenek.”
"Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink,
és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak."
"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét."
- Buddha
,,Buddha egyszerű, megvalósítható lépésekkel jelölte ki a Nirvánába vezető ösvényt.
Ezen az ösvényen járva az ember megismeri az élet valódi csodáit.
Ez hozza el a boldogságot, az örömöt, mert a szenvedéstől való megszabadulás, a boldogság kezdetét, megvalósulását jelenti.”
,,A gyakorlónak nap mint nap erőfeszítést kell tennie,
hogy jobb emberré váljon a módszer gyakorlása által
és végül akár elérje a megvilágosodás állapotát is.
A tudat megtisztítása mindig is fontos szerepet töltött be a reikiben.
A reiki mesteri szint követelménye volt és ma is a tudat és az érzelmek megtisztítása a reikivel.”
Figyelmünket edzetté és
a légzés uralására van szükség.
„Minél több őseredet lélekpár egyesül, az azt jelenti, hogy annál magasabb tudati frekvenciák vannak jelen.
Minél több lélekpár kapcsolódik és lép be az egyesült ikerláng tartományaiba, annál magasabb szeretet hálóra emelkedik a Föld körüli morfogenetikus mező. Mert a lélekpárok egyesülése szimbóluma a lélekszférák karma nélküli világainak. Az őseredet lélekpárok egyesülése szimbóluma a lélek gyógyulásának a fájdalom és a félelem örvényéből. Mert az őseredet lélekpárokat a karma örvénye, a lélek fájdalma és a tudat félelme szakította szét. Eme lélek szétszakadás, a tudat széthasadás folyamata a fájdalmak gyógyításával és a félelmek feloldásával visszafordul. A félelmek és a fájdalmak láthatatlan erőként szétlökik az ikerlángokat egymástól, ám eme erőterek kitisztításával a megtisztult energetikai térben ismét az eredendő őseredet isteni és istennői rend jelenik meg.
Az őseredet lélekpár kapcsolódásában megszűnnek és semmissé válnak a karmikus szálak. A karmikus fájdalmak és félelmek. Megtisztul az egylélek, mint az egy lény energetikai hálója. Megtisztul a Föld energetikai hálója is.
Az ikerlángok a kapcsolódásuk során szeretettel és fénnyel töltik a szeretethiányt. Átpolarizálják az ürességet a teljességbe, áttranszformálják a szenvedést örömbe. A letargiát és a depressziót átalakítják lélekszenvedélybe és életörömbe.”
Kristályfény33 – dr.Vaktor Orsolya
Forrás: https://www.facebook.com/Lelekmozaikok/photos/pb.789354351079828.-2207520000.1477234166./1455431717805418/?type=3&theater
Mindenkinek van elég ideje, ha a megfelelő dolgokra fordítjuk. (Goethe)
Akarni, akarni, akarni…csinálni, csinálni…szívből akarni.
Koncentrálj oda. Odafigyelés a pozitív dolgokra, így ez marad benned. (mj)
„Kipihenten és nagy elánnal vágtam bele a munkába,
jó a légkör,
motiváltak a játékosok,
minden adott ahhoz,
hogy jól dolgozzunk.
Emellett nagyon fontos, hogy bár felkészülésről beszélünk, élvezniük kell.
A körülmények rendben vannak, jó pályákon tudunk készülni,
csak pozitívan tudok beszélni
a játékosokról és a környezetről.”
"A sikeres embernek módszerei vannak, a sikertelennek kifogásai."
Válasz hatékony eszközöket a célod eléréséhez.
Nagyon jó, magas minőségű
játékosaink és szakembereink vannak.
,,A profi stáb nagyon sokat segített abban,
hogy megfelelő állapotban kerüljünk a pályára.”
"Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük.”
,,A jóakarat
a tiszta tudat támogató erejével
nagyon erőteljes tud lenni,
és békés, harmonikus légkört teremt mindenki javára."
,,Azáltal, hogy tudatunkat feszültségektől mentesen tartjuk,
sokkal élvezhetőbb és eredményesebb életet élhetünk."
Hihetetlen játékosaink vannak,
és az én feladatom,
hogy olyan légkört teremtsek,
amelyben a legjobbjukat tudják nyújtani.
,,A munkakörnyezetünk most sokkal nyugodtabb tavalyhoz képest. Ez fontos a számunkra, mert ez a kulcsa a fejlődésünknek.”
A szeretetteljes légkör az otthonodban, megalapozza az életedet!
(Tendzin Gyaco, dalai láma)
Sikerhez vezető út egyike a pozitív energetikával rendelkező otthon, munkahely, amely segíti az ottlévők életét. (Szilvásy Judit)
Nagyszerű a csapat és fantasztikusak az emberek.
Már csak pár lépésre vagy álmaid életétől.
Most élvezni kell a pillanatot, a pillanatban kell élni. Ha egy sportoló rendkívüli eredményeket ér el, akkor el kell fogadni, és tisztelni kell érte.
Nagyon sok szeretetet tett bele abba az elképzelésbe és tervbe.
Ez a te világod, tedd igazán különlegessé!.
A meditáló emberek sikeresebbek, boldogabbak, jobb és szebb életük van.
,,Ha megfigyelted, hogy stresszes vagy türelmetlen vagy,
akkor próbáld meg megkeresni az okát.
Tegyél fel magadnak kérdéseket,
próbálj meg rájönni a miértekre,
hiszen ezzel lassan, lépésről-lépésre közelebb kerülhetsz önmagadhoz.
Ha nem megy egyedül, segítséget is hívhatsz,
de már az önmagában sokat segít,
ha rendszeresen foglalkozol a saját magadat érintő kérdésekkel. Ez ugyanis előrevisz,
ez az, amivel fejlődsz és ami inspirál majd.”
Teljes mértékben készen állok arra,
hogy az utamon egy új szintre lépjek,
és késznek érzem magam a világbajnoki harcra.
A kérdés mindig ez: felveszed-e a kesztyűt?
,,Azok tudnak igazán nagyot fordítani az életükön, azok tudnak kitörni a legnagyobb nehézségből is,
és a karrierjükben könnyedén feljebb lépni,
akiknek rendben vannak a soft skilljeik
és hajlandóak tenni a saját megújulásukért.
Nem követelőznek, ugyanakkor, proaktívak,
megoldást keresők, kommunikatívak,
pozitívan gondolkodnak,
együttműködnek, tudnak élni a lehetőségeikkel…
Kell, hogy legyen benned nyitottság, megújulási képesség, változtatni akarás.
A Mentor Klubban összegyűjtve megtalálod azokat a módszereket, tréningeket, szakembereket,
melyek segítségével Te is fejlesztheted az önismereted, az önbecsülésed,
a kommunikációdat, a soft skilljeidet,
ezáltal kihozhatod magadból és a karrieredből a legjobbat.”
https://gerillamentorklub.hu/blog/ha-az-elet-citrommal-kinal-csinalj-belole-limonadet-avagy-hogyan-hozd-ki-a-legjobbat-a-remenytelennek-tuno-helyzetekbol-is/
Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét, avagy hogyan hozd ki a legjobbat a reménytelennek tűnő helyzetekből is?
Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét!
Ha az élet citromot ad, készíts egy gin-tonicot!
"Ha az élet citrommal kínál akkor kérj mellé tequilát”
Menni tovább.
Az akadály nem állít meg, csak lelassít.
Csak egy lépcsőfok volt.
Ötletek/emberek, akik inspirálnak
és motiválnak mindennap.
Tele vagyok pozitív energiával.
A gondolati energia nagysága a cselekvésben teljesedik ki.
Csak pozitívan!.
Az önsajnálat kultúrája helyett választhatjuk a győztes hozzáállást,
Nagyon nem mindegy, hogyan gondolkodunk önmagunkról és az életről.
Érzed-e magad elég otthonosan ehhez?
Akiknek már sikerült. Tőlük tanulni.
Kapcsolatépítés külföldiekkel.
,,Támogató kommunikációnak nevezzük azokat a verbális folyamatokat, amik a játékosok között mennek végbe a következő célok elérése érdekében: érzelmi támogatás, fegyelmezés, a motiváció megerősítése azokban a nehéz pillanatokban,
amiket az egyén, a csapatrész vagy a csapat egésze átélhet a meccs során.”
https://www.youcoach.hu/articolo/j%C3%A1t%C3%A9kosok-k%C3%B6z%C3%B6tti-pszichol%C3%B3giai-jelleg%C5%B1-kommunik%C3%A1ci%C3%B3-form%C3%A1i-meccs-alatt-t%C3%A1mogat%C3%B3?language=en
Javulnunk kell.
Nagyon sokat dolgozunk, szorgalmasan.
Minden egyes meccset fel kell használnunk
az előrelépés és a fejlődés érdekében.
Jólesett a lelkemnek ez a győzelem
A csapatmunka, a jó játékosok,
a minőségi munka és teljesítmény,
a képzettség,
a megfelelő pihenés
és a jó erőnlét a siker titka.
Biztos vagyok benne,
hogy tudunk és fogunk is ennél jobbat,
teszünk lépéseket előre.
El kell fogadni a helyzetet és annyit kell tanulni belőle,
amennyit csak lehet.
Meg kell értenünk az elkövetett hibákat
és meg kell találnunk a legjobb utat a továbblépés felé.
Ismerhetnek, tudhatják, hogy gyorsan tudok lapozni.
,,Tárgyalunk négy olyan játékossal,
és jó pár - a területén kimagasló - szakemberrel,
akik igen komoly
erősítést jelentenek majd a csapatnak.”
Idő kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek arra,
hogy csak akkor leszek sikeres,
ha változtatok és tanulok másoktól.
Ami kiemelt a kudarcokból, az az olthatatlan tudásvágyam és vágyakozásom volt.
Az élmények és érzés, amit elérhetsz, felülmúlhatatlan lesz!
https://hu.innerself.com/szemelyes/attitűdök-átalakultak/félelem-és-aggodalom/26933-Hogyan-éljünk-túl-az-aggodalmon-és-a-félelmen.html
https://tudomanyplaza.hu/boldogsagunk-negy-forrasa-dopamin-endorfin-szerotonin-es-oxitocin/
https://tudaton.hu/a-boldogsagunk-kulcsa-az-elmenk/
,,Az önmagunkkal kapcsolatos, pozitív gondolkodás ezen felül hozzájárul az egészséges és kiegyensúlyozott kapcsolatok kialakításához és azok fenntartásához is,
legyen szó akár üzletről, akár magánéletről.”
Együtt kell dolgoznunk, használnunk kell a platformjainkat, terjeszteni a pozitív üzenetet minden csatornán, amiket az emberek néznek.
5 tipp, hogyan változtathatod meg a jövődet azonnal, hogy boldogabb legyél
Biztos vannak az életedben olyan helyzetek, amikor dühös vagy és elkeseredett. Érdemes ebből az állapotból a lehető leghamarabb kijönni. Ehhez adunk néhány könnyű, rögtön alkalmazható tippet.
Fordulj el a problémától!
A külvilág mindenkire hatással van, de nem az a lényeg, hogy mi történik, hanem az, hogyan reagálsz rá. Persze lehet olyan, hogy dühös vagy, netán fáj valami, de igyekezz a lehető leghamarabb rendezni magadban a konfliktust. Ha szükséged van rá, akkor egy emberrel egyszer megbeszélheted a problémát, de ne mesélj erről fűnek-fának, mert akkor konzerválod magadban mindazt, ami történt. Minden pillanatban megváltoztathatod a jövődet, de ehhez az kell, hogy a vágyott cél felé haladj gondolatban, kommunikációban, és tetteidben egyaránt. Ami történt, az a múlt, akkor is, ha 10 másodperccel ezelőtt történt. Fordulj el tőle, és indulj a célod felé.
Keresd a jót!
Természetesen nem arról van szó, hogy bármi történik, ne érezz, és viselj el mindent zokszó nélkül. Ez egy rózsaszínű dolog lenne, és semmi köze a pozitív gondolkodáshoz. Konstatáld magadban mindazt, ami történt, nézz vele szembe, de utána engedd el. Nézd meg, mi a jó oldala a dolognak, mert még ha nem is hiszed, mindennek van ilyen. Ha pedig egyáltalán nem találsz ilyet, akkor ismerd fel azt, hogy ez az az érzés, élmény, amit nem szeretnél. Tehát a jó az, hogy a történet segít a boldogságod felé terelni.
Fejezd ki nagyrabecsülésedet!
Ez nem akkora dolog, mint amekkorának első olvasatra tűnik. Egyszerűen csak dicsérd meg azt, ami valóban tetszik, ismerd el, ha valakit, vagy valamit sokra tartasz. Ez azonnal megváltoztatja majd a gondolataid irányultságát, ami maga után vonja, az érzéseid pozitív irányba való megváltoztatását is. Lehet, hogy először ez furcsa lesz számodra, de nagyon rövid idő után át fogsz állni, és a rossz dolgokat nem fogod észrevenni, bevonzani. Ha a nagyrabecsülés már készségszinten megy, akkor nagyon könnyű lesz bevetni a hála erejét is, ami szintén azonnal pozitív irányba terel majd.
Mosolyogj!
„Két ember közöttt a legrövidebb út egy mosoly”- tartja a mondás. Ez valóban így van, tedd, hát szokásoddá a mosolygást! Ne csak másokra mosolyogj, magadban is tedd, mert önmagadnak teszel jót vele. Ha mérges vagy, akkor is, egyszerűen csak húzd mosolyra a szádat. Bizonyított tény, hogy a mosoly mímelése, előbb-utóbb valódi mosolyt eredményez. Kommunikációs szakembereknek tanítják, hogy mielőtt telefonálnának, vagy beleszólnának a mikrofonba, mosolyogjanak magukban, mert így „mosolygós” lesz a hangszínük is.
Cseréld le a rossz gondolatokat!
Azaz, ne körözz a probléma körül, ne gondold magadban újra és újra, hogy „mit képzel ez, hogy történhetett ilyen, stb.” Mert a gondolatok hasonlókat vonzanak, és így beleragasztod magad a lehúzó gondolatok körforgásába, érzésébe. Ha észreveszed, hogy így történt, csak, állítsd le magad, és helyettesítsd pozitív, építő gondolatokkal! Tudd, hogy minden pillanat, teremtő pillanat, így az a lényeg, hogy mindig figyelj, mindig a most-ban légy, és válaszd folyamatosan azt, amit valóban szeretnél.
A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.
Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!
https://hu.ezo.tv/cikkek/spiritualitas/5-tipp-hogyan-valtoztathatod-meg-a-jovodet-azonnal-hogy-boldogabb-legyel.html
http://pszichologusfehervar.hu/30-otlet-hogy-boldogabb-legy/
Kutatás bizonyítja: boldogabbak a kisállatok gazdái.
Pozitívan hatnak mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre, az életminőségre a házikedvencek, a gazdik ugyanis elégedettebbnek, sikeresebbnek, és egészségesebbnek érzik magukat.
http://regi.maszol.ro/index.php/eletmod/102633-kutatas-bizonyitja-boldogabbak-a-kisallatok-gazdai
Kiderült, hogy az utazás boldogabbá tesz minket.
Az élményeink ugyanúgy növekednek, amikor utazunk, mint amikor vásárlunk.
Maga az utazási élmény későbbi felidézése már termeli a boldogsághormonokat.
„Egy új tárgy kiválasztása boldogságot, sőt kontrollt hozhat az életünkbe, tartósan pozitív hatást gyakorolva a hangulatunkra. …A vásárlásterápiát alkalmazó emberek nem csupán boldogabbak, de sokkal magabiztosabbak is, hatékonyabbak és kreatívabbak a munkahelyükön.
A vásárlás kiváló módszer a mentális felkészüléshez. Az emberek a boltban elképzelik, hogyan használják majd az adott terméket, ezáltal vizualizálják új életüket is.”
http://ww.lafemme.hu/eletmod/1285_a_vasarlas_boldogit
„Nagyon fontos, hogy egy meglegyen az igénye a tanulásra, hiszen ha ez hiányzik,
akkor nem tud fejlődni.
Minden információ, impulzus, ötlet, amit össze tudsz gyűjteni,
attól több leszel.
Folyamatosan nyitott szemmel kell járni és képezni magunkat,
nincs más útja a fejlődésnek.”
Megvan a kellő akarat,
a küzdeni tudás
és az egység a részünkről.
A jó teljesítmény pedig hozza magával a nagyszerű eredményeket.
Itt nagyon pozitív, motivált, sikeréhes, kedves, segítőkész és barátságos mindenki.
Fontos mindig emlékeznünk a cég két értékére:
ambíció és alázat.
A másik kiemelkedő tulajdonságát az jelenti,
hogy bármilyen nehézség is adódott az autóval,
ő képes volt felülemelkedni rajta.
,,A győzelem után rengeteget nőtt a magabiztosságunk
és javult a teljesítményünk is.”
Visszaemlékezni a sok sikerre, ami odáig vitt,
és azokra az emberekre, akik segítettek neked odáig,
na ez a csodálatos!.
Ez bizonyíték arra,
hogy ha helyrerakod a dolgokat,
akkor gyorsan fordíthatsz a helyzeten.
Muszáj túltenned magad a rossz gondolatokon,
és azt kell mondanunk,
hogy fordítani fogunk.
Szerinte
a jobb jövőképpel
győzték meg.
»Ezek vagyunk mi,
ezek a beruházásaink,
ezért hiszek benne, ilyennek tűnik a jövő
– akarsz a részese lenni?«”
A fejlesztésekkel nagyon szépen tudok javulni
és egyre nagyobb szintre jutni.
Ahol úgy éreztük, hogy lehetséges javulnunk,
ott javítottunk.
Másfél év alatt rengeteg munkát beleraktunk,
és a csapat nagyon sokat fejlődött.
Az évek bizonyították:
mindig képes fejlődni az előző évhez képest.
Az igazi bajnokok a célt látják maguk előtt,
nem pedig az akadályokat. (Lionel Messi)
Ahhoz,
hogy folyamatosan a legmagasabb szinten tudj játszani,
mindenből motivációt kell merítened,
legyen az bármilyen típusú üzenet. (Michael Jordan)
Tartson az ember magabiztosan a céljai, álmai felé. (Maia Shibutani)
A sportban mindig előre kell tekinteni ahhoz,
hogy a jövőben is érdemi munkát lehessen végezni. (Rudi Völler világbajnok labdarúgó, sportigazgató)
Nem csüggedtem el,
mert minden elvétett rossz próbálkozás egy újabb lépés előre. (Thomas Edison)
,,· Helyénvalóbb gondolkodási minták alkotása
Magadban gondolj egy olyan helyzetre,
amelyben hibásan gondolkodtál.
Az első szövegdobozba írd be ezt a gondolkodási hibát.
Töltsd ki a diagram bal oldalát olyan gondolatokkal, amelyek fenntartják az eredeti gondolkodási hibát.
Aztán a jobb oldalt töltsd ki helyénvalóbb gondolatokkal.
· A gondolkodásunk megváltoztatása gyakorlást igényel.
Ez időt és türelmet igényel.”
Varázslatos élmények, mesés környezet
A szeretetet, a sikert, a gazdagságot választom.
Kifinomult eleganciát sugároznak.
Őrülten sok szeretetet kaptam közelről és távolról, és ez nagyon jó.
A fejlődése érdekében
a komfortérzetére is odafigyelünk.
„Egy olyan csapatról van szó,
ahol érzem, hogy szeretnek.
Amikor olyan munkaközegben dolgozol,
ahol érzed, hogy értékelnek és tisztelnek,
az más szintet jelent a teljesítmény szempontjából is,
amit a csapatnak nyújtasz.”
A jól működő partnerkapcsolat feltétele
a kölcsönös tisztelet, a közös érdekek, a nyitott kommunikáció.
Kulcsfontosságú volt, hogy rengeteg segítséget kapunk.
Hangsúlyozta:
jó körülmények között, jó hangulatúban dolgozhatnak.
„Nagyon jól alakult minden ezzel a váltással.
A csapat jó, jó a hangulat, komoly céljaink vannak.”
Bármire van szüksége, mi segítünk benne.
,,Az önbecsülés fokozása a másoktól kapott pozitív értékelésből, elfogadásból, elismerésből,
illetve a sikeres cselekvés eredményéből származhat."
,,Boldogulásunk titka abban rejlik,
hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal."
,,Elménk oktatása és irányítása a leglényegesebb készség a boldogság és a siker eléréséhez.”
A pozitív érzések felfelé „vezetnek", „felemelnek" minket, azaz erősítik bennünk a pozitív erőket, míg a negatív érzések „lehúznak" minket.
Alapvetően minden érzésben ugyanaz az erő lakozik, nevezetesen az érzelmi erő, amelyet lelki vagy pszichés erőnek is neveznek. Érezzünk akár szeretetet, akár gyűlöletet - az energia mindkét esetben egyforma; csak sík eltérő, amelyen az érzések mozognak.
Ha kifejlesztettük magunkban az érzelmi intelligenciát, tetszés és igény szerint emelhetjük azt a lelki síkot, amelyen éppen mozgunk. Ez azt jelenti, hogy ha például haragot érzünk, felemeljük az ahhoz kapcsolódó érzelmi energiát, és átvisszük magasabb érzelmi síkra, ahol a harag derűs higgadtsággá alakul át.
Ezt a folyamatot az érzések „nemesítésének" nevezzük.
Minél intenzívebben és hosszabban végezzük az ,,érzelemnemesítő folyamatot", annál inkább erősítjük lényünk magasabb összetevőit. Lényünk ily módon megerősített magasabb összetevői e nemesítő folyamat következményeként fokozott erővel termelnek majd pozitív érzéseket. így nemcsak a negatív érzések romboló hatású tartalmát tudjuk alapvetően megváltoztatni, de pozitív irányba befolyásolhatjuk belső érzelemvilágunkat is.
Az „érzelemnemesítő folyamat" gyakorlata (időtartam: kb. 15 perc)
- Fogjon egy darab papírt, és ossza fel két oszlopra. A bal oldali fölé írja fel, hogy „negatív érzések", a jobb oldali fölé pedig hogy „nemesített érzések".
- Most sorolja fel mindazon negatív érzéseket, amelyek gyakran feltámadnak önben, és minduntalan gondokat okoznak önnek.
- Most vegye szemügyre az egyes negatív érzéseket, és definiálja mindegyikük nemesített párját, írja a fogalmakat a jobb oszlopba (például türelmetlenség — türelem, kétkedés — önbizalom, levertség - derűs bizakodás, szeretetlenség — szeretetteljes magatartás stb.).
- Azután szentelje a figyelmét az egyes ellentétpároknak, és képzelje maga elé például a türelmetlenséget és a türelmet. Lássa magát türelmetlennek, és nemesítse türelemmé ezt az érzést. Milyen érzést kelt önben? Ismételje meg ugyanezt a többi érzéssel.
Az érzelmi síkon zajló nemesítési folyamathoz úgynevezett nemesítő tényezőkre,
például felemelő ingerekre van szükségünk. Ilyen felemelő inger lehet egy festői táj, egy hangulatos zene vagy egy szép műalkotás.
Forrás: Helene Walterskirchen - Az energiaelv - Koncentrációs gyakorlatok a munkahelyen
Hozzáférni a sikerhez és boldogsághoz szükséges erőforrásokhoz.
A megfelelő háttérrel jól teljesít.
,,Nem várhatod el, hogy egy versenyző a legjobb teljesítményét nyújtsa úgy, hogy nem támogatod őt a megfelelő módon."
Ha a legjobbakkal veszed körbe magad, nagy esélyed van a sikerre.
Kreatív. Gazdagodik, gazdagabbá tesz.
Használd rendszeresen a növekedésedet segítő forrásokat!
Olvass jó könyveket, cikkeket, és hallgass CD-ket vagy online előadásokat!!
Óriási változásra vagyunk képesek, ha lehetőségünk van a megfelelő képzésekre.
Remek emberek vesznek körül.
Sok múlik a közegen.
Folyamatosan csiszold a képességeidet.
Annyi segítséget, figyelmességet kap,
ami nagyon sokat jelent számára,
ettől úgy érzi, ismét tele van energiával és motivációval!
Piros – Energia, Életöröm, Bátorság, Önbizalom, Optimizmus, Magabiztosság, Határozottság, Akaraterő, Figyelem, Élénkítő, Pozitivitás, Vitalitás, Szerelem.
Narancssárga – Vitalizálás, Életöröm, Boldogság, Jókedv, Önbizalom, Felfrissít, Derűlátás, Találékonyság, Kreativitás, Korlátoktól felszabadít, Örömérzet, Szexualitás, Tanulás.
Sárga – Jókedv, Önbecsülés, Inspiráció, Energetizáló, Optimizmus, Önbizalom, Nyugalom, Belső bölcsesség, Tanulás, Könnyedtség.
Rózsaszín – Nyugtató, Önbecsülés, Önbizalom, Szeretet.
Zöld – Nyugalom, Derűlátás, Erősítő, Teremtő energia, Pozitivitás, Ellazító, Kreativitás, Egyensúly, Összhang, Harmónia, Szeretet.
Kék – Béke, Stabilitás, Határozottság, Felfrissít, Pihentet, Bizalom, Könnyedtség, Gyógyít, Elégedettség, Ellazít és Nyugtat, Tanulás, Kreativitás.
Ibolya – Szellemi erő, Mentális energia. Inspiráció, Feloldja a korlátokat, Belső tisztulás, Odaadás, Harmonizáló, Nyugalom.
Indigókék – Béke, Átalakít, Kitisztít-Megtisztít, Intuíció, Képzelőerő és Cselekedet.
Lila – Nyugtat és erősít, Egyensúly, Energetizál, Kreativitás és Inspiráció, Ösztönző, Tanulás, Szeretet.
Fehér – Béke, tisztít, gyógyít, frissít, – más színekkel kombinálva még erősebb hatás.
Színes természet látványa, nézése (pl. kék ég, kék ég fehér felhőkkel, éjszakai ég, színes virágok, dús zöld fák).
Színek vizualizálása. Színek képen (pl. naplemente, virágok). Színes ruhák viselése. Színes ételek fogyasztása.
„A szem azért olyan fontos az ideges feszültség enyhítésében, mert a test által felhasznált idegi energiák negyedét fogyassza.
Ezért szenved olyan sok egészséges szemű ember attól, hogy „megerőlteti a szemét”. A szeme feszült.
A lazítás a feszültség és az erőfeszítés tökéletes hiánya." (Dale Carnegie)
,,állandó feszültség következtében felhúzott vállaktól rövid idő alatt megfeszülnek az izmaink,
már annyira beállt a vállad, befeszültek a váll körüli izmok, hogy szinte már gondolkodni sem tudsz."
„A váll és a nyak izmainak fájdalmas feszülése nagyon gyakran előforduló probléma.
A merev tartás, a stressz hatása sokszor itt jelenik meg,
és segítség nélkül nehezen oldódik.
Ezek az izmok hajlamosak a merevség megtartására.
Éveken, évtizedeken át tartó, le nem vezetett feszültség azonban még a legerősebbeket is kikezdheti."
Ellazult állapotban megnövekszik a szervezet öngyógyító képessége,
a véráramlás javul az egész testben.
Azt már tudjuk,
hogy az agy és az idegek nem tudnak ellazulni,
ha az izmok megfeszülnek.
Napi többszöri, sokszori lazítás
- szem, váll, egyéb testrészek.
Így hozd ki magadból a legtöbbet! – 11 módszer önfejlesztéshez
Mit is jelent pontosan ez a képességünk, mely területeket foglalhatja magában önmagunk fejlesztése,
és milyen módszerek alkalmasak a megvalósításra?
Fontos utánajárni a legfőbb lépéseknek, hiszen bár könnyen gondolhatnánk, hogy nincs másra szükség, csupán önmagunkra, az út sokszor mégsem könnyű.
Önmagunkkal foglalkozni több szempontból sem egyszerű feladat. Egyrészt rossz berögződésünk lehet, hogy saját magunkat nem helyezhetjük előtérbe, hiszen ez valamiféle egoizmust sugall.
Pedig a valóság az, hogy ha saját magunkat a megfelelő pályára helyezzük, az az emberi viszonyainkra is építően hat.
A másik nehézség az önfejlesztés útján lépkedve, hogy akár komolyabb, mélyen elásott gondolatokkal, vágyakkal, elnyomott érzésekkel is szembe kell néznünk.
Ez a tény minden építő folyamatra igaz, ezért érdemes kitartani és megerősíteni az elhatározást az első komolyabb kihívásoknál.
Nézzük, hogyan segíthetünk saját magunknak, és milyen módszerekkel vághatunk bele az önfejlesztés komplex folyamatába!
Miért fontos az önismeret fejlesztése?
Az önfejlesztés összetett fogalom: magába foglal minden olyan dolgot, ahol tudatos munkával növekedést érhetünk el.
Túlléphetünk félelmeinken, csiszolhatjuk egyes képességeinket, levetkőzhetjük rossz szokásainkat, alakíthatunk kevésbé szeretett tulajdonságainkon.
Az önfejlesztés lehet szakmai vagy emberi előrelépés,
érintheti a szellemet,
de a lelket, az érzelmi életünket is.
Éppen emiatt sokféle módon juthatunk hozzá közelebb, miközben a cél ugyanaz: ledönteni egy korlátot,
elégedettebbé,
termékenyebbé válni az élet eltérő területein.
Az első lépés: az önismeret
Lehet magánéleti vagy szakmai válság, régóta érzett üresség vagy kiégés, esetleg a döntésre való képtelenség az ok,
amiért felmerül az önfejlesztés igénye.
Az első lépést mindig az önismeret jelenti.
A haladás ugyanis csak úgy érhető el,
ha tisztán megfogalmazzuk:
hol tartunk,
milyen kompetenciákkal,
milyen érzelmi háttérrel rendelkezünk.
Amíg ezeknek a tényezőknek nem vagyunk tudatában, addig a célok is kevésbé lehetnek tiszták és konkrétak.
Az önismeretről persze tudjuk, hogy folyamatos feladatot jelent az életünk során. Változni mindig változhatunk, egészen gyökeresen, vagy akár apróságokat illetően is.
A lényeg, hogy találjunk valamit, ami lendületet ad és kapaszkodót teremt.
A személyes növekedés során szembe kell néznünk azzal is, ha egy elágazásnál nem a megfelelő irányba kanyarodtunk, és ez okozott fennakadást az életünkben. Ehhez mérten pedig vissza kell térnünk az adott kereszteződéshez, hogy újradefiniálhassuk az úti célt.
Mi szükséges a sikerhez?
Az önfejlesztés folyamata akkor vezethet sikerhez,
ha azzal a tudattal vágunk bele a munkába,
hogy akár hosszú időt is igénybe vehet az előrelépés.
Fontos, hogy alapos mérlegelést követően
határozott döntést hozzunk, és ne csak belekóstoljunk az önfejlesztés egy-egy fázisába.
Emellett lényeges – akár írásban is – nyomatékot adni a kitűzött céloknak,
és a megfelelő kitartással és lelkesedéssel elindulni,
hogy ne adjuk fel a küzdelmet az első akadályoknál.
Ne feledjük, az önfejlesztés nemcsak kihívásokat állít elénk,
hanem pozitív élményt is jelenthet:
megismerhetjük kompetenciáinkat, szembesülhetünk vele, miben kell fejlődnünk, és örülhetünk annak, hogy a fejlődésre mindig van mód.
A legjobb önfejlesztési tippek
Az első feladatunk tehát saját magunk megfogalmazása. Választ kell találnunk a „ki vagyok én?” kérdésre, ami nem mindig egyszerű.
Mivel az emberi személyiség számos rétegből épül fel, az önismeret maga is több szinten valósulhat meg.
Elsőként érdemes az általános tudnivalókat összegyűjteni saját magunkról:
alapvető nehézségeinket, erényeinket, mit szeretünk magunkban, milyen jellemzőinken változtatnánk szívesen?
Ezután mélyebbre is áshatunk: őszintén elemezhetjük a tetteinket, döntéseinket, a válaszutakhoz való viszonyulásunkat.
Ilyenkor gyakran szakértői segítség lendít előre, és támogat abban, hogy akár régebbről hozott traumákat feldolgozva léphessünk előre.
A harmadik lépcsőfok a társas kapcsolataink feltérképezése.
Az önismereti munkára, valamint ezzel együtt az önfejlesztés folyamatára sokféle módszert alkalmazhatunk, a különböző szakaszokban akár más-más metódusokat is.
Nézzünk néhány önfejlesztő tippet!
1. Önfejlesztő könyvek
A könyvpiacon ma már számos hasonló témájú kötet megtalálható, de legyünk óvatosak! Mielőtt kiválasztjuk a számunkra legszimpatikusabb kötetet, tájékozódjunk annak hitelességéről. Nézzünk utána, ki a szerző, mi a végzettsége, van-e szakmai múltja. Kérjünk ajánlást, akár számunkra hiteles szakembertől.
A hasonló könyvek általában végigvezetnek minket egy felismerési folyamaton. Az olvasás során sok kérdést kell megválaszolnunk: készüljünk papírral, ceruzával, és rögzítsük válaszainkat.
A könyv feldolgozása sok esetben az első lépés, amelyet később terápia is követhet. Ne ijedjünk meg, ha a kötet végére érve ennek igénye felmerül bennünk. Ez is egy eredmény, hiszen egy következő lépcsőfokra visz.
2. Naplóírás
A naplóírás szintén nagy segítségünkre lehet már az önfejlesztési folyamat kezdeteitől, hiszen azzal, hogy megfogalmazzuk, mi történt velünk, milyen érzések munkálkodnak bennünk, mit szerettünk vagy nem szerettünk adott életszakaszainkban, nemcsak reflektálunk önmagunkra, de nagyobb teret biztosítunk arra is, hogy kívülről nézzünk a helyzetünkre, nehézségeinkre. Ez pedig megkönnyíti a céljaink definiálását.
3. Blogok, vlogok, podcastok
Remek lehetőség a mai világunkban, hogy számos szakmai beszélgetést könnyedén elérhetünk.
Amennyiben az élet bármely területével kapcsolatos, önfejlesztést érintő műsorokat hallgatunk, vagy blogokat olvasunk, szintén nézzünk utána a szereplők hitelességének. Az ilyen témájú műsorok abban is támogatást jelenthetnek, hogy hétköznapi emberi történetekkel találkozhatunk, amelyek által tisztább képet kaphatunk.
Külső szemlélőként mindig könnyebb felmérni az ok-okozati összefüggéseket egy folyamat mögött,
ez a fajta tudatosítás pedig segíthet párhuzamokat vonni a saját életünk egyes szakaszaival. Mások példái lendületet, kapaszkodót, akaraterőt adhatnak nekünk
a változtatáshoz vagy a továbblépéshez.
4. Önismereti tesztek elvégzése
Sokszor egy-egy felismeréshez elég néhány magunkra fordított óra, amely aztán segít határozottan megfogalmazni a gondjainkat, céljainkat, sőt akár magát a változást is elindítja bennünk. Számosönismereti tesztteltalálkozhatunk nemcsak a könyvek hasábjain, de az interneten is. Szintén elengedhetetlen a hiteles forrás, ha hasonló munkába kezdünk: csakis szakmailag ellenőrzött tesztekkel dolgozzunk.
5. Önfejlesztő tréningek, workshopok
Sokaknak könnyebb csapatban fejlődni vagy célokat kitűzni. Akadnak embertípusok, vagy épp élethelyzetek,
amikor az segít, hogy közösségben tanulhatunk:
egyszerűen kell a bátorító szó, az összefogás lehetősége, vagy a sorsközösség megélése.
Ha az önfejlesztés útjára lépünk, mind szakmai, mind emberi
kompetenciákat erősítve számos workshop és tréning áll rendelkezésünkre.
Sokszor elég néhány alkalom, hogy elsajátítsunk
egy új képességet vagy nézőpontot, amely aztán hatalmasat lendít az életünkön.
Az ilyen típusú programok azért is támogatóak,
mert új embereket ismerünk meg, akik kívülről látnak rá az életünkre, ezáltal új nézőpontokból világíthatják meg elakadásainkat.
6. Változtatás a szokásainkon
Egyes berögzült rossz szokásainkon igazán nagy kihívás változtatni,
és ebben semmiképpen sem mellőzhető a tudatosság.
Ez az önfejlesztés egyik legmagasabb lépcsőfoka,
amely során nemcsak elhagyunk bizonyos frázisokat,
hanem helyettük azok egy pozitívabb formáját vesszük fel,
és ezt természetes viselkedésként építjük be személyiségünkbe.
Ma már mobilappokon keresztül is támogatást szerezhetünk ehhez , amelyek ellenőriznek, figyelmeztetnek, kérdeznek és önreflexióra késztetnek, hogy ne akadjunk el a munkában.
7. Online tanulás
Köszönhetően a technika vívmányainak, ma már szinte bármit megtanulhatunk akár az otthonunk falai között is.Ha olyan élethelyzetben vagyunk, hogy nem tudunk elkezdeni egy iskolát, de tanulni vágyunk, nem feltétlenül kell feladni ezt az álmunkat.
Az online tanulás segíthet abban, hogy jól megszervezzük a feladatainkat, és hatékonyan osszuk be az időnket.
8. Testedzés
Sokszor a lélekkel foglalkozó szakemberek is javasolják a rendszeres mozgás bevezetését: a sport az egyik legjobb önfejlesztő módszer.
Nemcsak a testünkre van remek hatással, hanem stressz-és szorongásszintünket is csökkenti.
A sportban való türelmes előrelépés, határfeszegetés nagyon jó példát adhat életünk más területeire vonatkozóan.
Az önfejlesztés részeként ugyanis nemcsak testünk teljesít egyre többet és jobban, de önbizalmunk, önmagunkban való hitünk is erősödik, hiszen látjuk: kitartó munkával kézzelfoghatő az eredmény.
9. Kilépés a komfortzónából
Néha igazán nagy levegő kell ahhoz, hogy valami olyat tegyünk meg, amit előtte soha. Vagy ha valamitől tartunk, és nem vagyunk biztosan benne, hogy alkalmasak lehetünk a feladatra. A komfortzónából való kilépésre nagyon jó példa lehet akár egy utazás egyedül: amikor magunknak kell kitalálni és megoldani mindent.
Ilyenkor is adjunk időt magunknak: nem biztos, hogy rögtön az első nehézséget tökéletesen megoldjuk,
de minden alkalommal egyre több pozitív élményre tehetünk szert.
10. Vizualizációs módszerek
Pszichológiai kutatások tömkelege bizonyította, hogy
a vizualizáció hatásai kézzelfoghatóak,
éppen ezért érdemes élni ezzel a módszerrel.
Ha egy nehéz vizsga előtt állunk, érdemes elképzelnünk, ahogy sikeresen szerepelünk.
Ha új készségeket sajátítunk el a munkánk során, gyakoroljunk minél többször fejben, akár zuhanyzás közben, napi néhány percben.
A vizualizáció érzelmi síkon is jó barátunk lehet:
ne féljünk elképzelni a vágyott célt, párbeszédet, megvalósult álmot. Bízzunk a gondolat teremtő erejében az önfejlesztés során is!
11. Csatlakozás közösségekhez
Az új közösségekkel való találkozás nemcsak a konkrét önismereti csoportok kapcsán segítheti az önfejlesztést.
Alapvetően felfrissülést hoz a személyiség számára, hiszen az új impulzusok nemcsak formálnak és alkalmazkodásra késztetnek minket,
de olyan készségeinkre is felhívhatják a figyelmünket, amelyeknek eddig nem voltunk tudatában.
Ne féljünk az önfejlesztés útjára lépni!
A fentiekből látható, hogy
rengeteg lehetőségünk van támogatni a személyes fejlődésünket.
Ha félelmeink vannak,
kezdjük azzal a módszerrel, amely a legközelebb áll hozzánk, amely a legkisebb erőfeszítést igényli,
majd szépen fokozatosan nyissunk a többi lehetőség felé.
Az önfejlesztés útján való haladás nemcsak szembenézéseket, kihívásokat és kérdéseket hoz majd magával, hanem sok meglepő, de felszabadító választ is, valamint valódi sikerélményeket.
A munka során ugyanis megtapasztalhatjuk, hogy a legjobb, ha az életünk irányítása a mi kezünkben van. Ne engedjük át senkinek, ne sodródjunk céltalanul, és főleg ne féljünk a hullámoktól.
Az önfejlesztés során megtanulhatjuk,
hogyan tekintsünk ezekre előrevivő, nem pedig veszélyt jelentő akadályokként.
Forrása a nagyon jó cikknek: https://mersz.hu/blog/onfejlesztes/
Hosszútávú higgadtság? Íme a pszichológus néhány jó tanácsa:
* Legyen lakása a nyugalom szigete! Kerülje a vakító fény- és szükségtelen zajforrásokat. Ha teheti, jó minőségű, halk berendezéseket, készülékeket vásároljon.
* Sportoljon! Próbálja megtalálni az önhöz legjobban illő mozgásfajtát. Olyan sportágat válasszon, ahol azonos, már-már monoton mozdulatok követik egymást (például úszás, kocogás).
* Rendszeresen iktasson be napirendjébe hosszabb-rövidebb szüneteket, amikor nyugodtan átadhatja magát gondolatainak.
* Sajátítson el különféle relaxációs technikákat (meditáció, jóga, autogén tréning), és gyakorolja azokat mindennap. Forrás: http://www.shape.hu/rovat/egeszseg/182_a_diagnozis_tulerzekenyseg.html
Még mielőtt eluralkodik önön ez az érzés, ismerjen meg néhány gyors, de hatásos trükköt:
* Mindig vigyen magával walkman-t vagy discman-t és néhányat kedvenc zenéi közül, így bármikor könnyen kikapcsolhat.
* Ha feszült, nézzen ki az ablakon, keressen szemeivel zöld felületet és pihentesse azon tekintetét. Egy szép fa látványa nyugtatóan hat az idegekre és segít a koncentrálásban.
* Idézze fel lelki szemei előtt azt a helyet, ahol mindig jól érzi magát és próbálja részletesen leírni a tájat. Gondoljon rá hosszasan! Forrás: http://www.shape.hu/rovat/egeszseg/182_a_diagnozis_tulerzekenyseg.html
Tanuljunk meg lazítani, oldani feszültségeinket az izmok, a légzés, az érzelmek és a gondolatok szintjén.
Tanuljunk meg feltöltődni, végezzünk néhány vizualizációs gyakorlatot, például amikor ellazulva nyugodtan fekszünk vagy ülünk, és magunk elé képzelünk egy szép tájat vagy növényt.
Képzeljük el, hogy ott vagyunk, és a gyógyító energiaforrásból feltankolunk. Forrás:
http://www.informed.hu/eletmod/partnerkapcsolat__szex?article_hid=22067
Képzeljük el azt a helyszínt és szituációt, amelyben a legkevésbé szoronganánk a kudarctól való félelemtől.
Azután lépjünk át a következő helyszínre és szituációba, mindaddig folytatva az átlépéseket, amíg szorongani nem kezdünk.
Ekkor lépjünk ki a szituációból, újra relaxáljunk, majd ismét térjünk vissza az elhagyott szituációba, mely korábban erőteljesebb szorongást, félelmet váltott ki belőlünk. Ezzel az egyre fenyegetőbb pszichés hatásokkal való szembenézéssel és azokon szorongás nélkül történő túllépéssel megtanulható, a korábban az életben szorongást, stresszállapotot kiváltó szituációktól való végleges megszabadulás.
Forrás: http://www.teafilter.hu/teazo/stressz.html
Önbizalmunkat relaxált állapotban tudatosan is edzhetjük.
,,Az alvásmegvonást a központi idegrendszer fenyegetésként értékeli, melynek hatására romlik az ítélőképességünk, és megsokszorozódnak a negatív gondolataink.
Ahhoz, hogy megőrizd optimizmusodat, és megfelelő döntéseket hozhass mindennapjaid során, elengedhetetlen a napi legalább nyolc óra alvás, és a rendszeres, kiegyensúlyozott étkezés!
Mivel testünknek szüksége van a reggeli órákban elraktározni a vitaminokat és az ásványi anyagokat a nap hátralevő részére, a reggeli a nap legfontosabb étkezése kellene legyen.
Egy reggel se múljon el finom és egészséges ételek nélkül. ,,Nem mindegy, hogy valaki milyen mentális, fizikai és szellemi állapotban él és dolgozik.”
,,Aki közvetlenül vagy közvetve túlnyomórészt növényeken él, fontos fényenergiát visz be a szervezetébe. A növények közvetlenül a napból szerzik energiájukat.
A régi tanok szerint az ember mai nehéz fizikai teste még mindig „potenciális fénytest”, mert az anyag nem más, mint összesűrűsödött fény.
Meditatív gyakorlatok, légzőgyakorlatok és fénytáplálék segítségével visszavezethetjük a testet fénylő és könnyű állapotba. Tudósok időközben felfedeztek bizonyos módszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy nagy adag fényből álló táplálékkal feltöltsük a fizikai és közvetve a finomanyagú testet is.
A gyümölcsöt és a zöldséget — amennyiben a szabad természetben nőtt és érett meg — annyira áthatja a fény, hogy olyan, mint ha sűrített fény volna. Ha nap érlelte gyümölcsöt vagy zöldséget eszünk, közvetlenül napfényt veszünk magunkhoz, amely nagyon kevés salakanyagot hagy maga után. A hús viszont csak kevés napfényt tartalmaz, és hamar megromlik.
A táplálék, amelyet magunkhoz veszünk, nem csak arra hivatott, hogy gyomrunk töltőanya és testünk üzemanyaga legyen: a lehető legtöbb fényt is kell szállítania nekünk, hogy erősödjenek az életenergiáink és az életünk fénye.
Testünk annak függvényében mutat magas vagy alacsony teljesítmény szintet és attól függ az egészségi állapota, hogy milyen minőségű az a táplálék, amelyet magunkhoz veszünk.” (Helene Walterskirchen)
Csak akkor egészséges az ember és érzi jól magát, ha minden csakrája kiegyensúlyozottan és optimálisan működik.
Fontos, hogy a csakrák jól működjenek - az adott csakrához tartozó szervek megfelelő energiát kapjanak, mert befolyásolják nemcsak a szervek működését, de az érzelmeket és a gondolatokat is.
Nagyon fontos tehát, hogy csakráinkat mindig tisztán és egyensúlyban tartsuk. Minden csakra bizonyos minőségért felelős, mint például szellemi tisztaság, kreativitás, szeretet, vitális vagy szexuális erő.
Ha a csakrák fejlettek, akkor nyitottak és intenzíven sugározzák ki az energiájukat.
A fejlett csakrákkal rendelkező embereket erőteljes kisugárzás jellemzi.
Azokat az embereket, akiknek nyitott a szív-csakrájuk áthatja a szeretet.
Az ilyen emberek melegszívűek, együttérzőek, és intenzíven ki is sugározzák.
Amikor túlterheltek, stresszesek, feszültek vagyunk, rossz gondolataink vannak, akkor a csakrákat érdemes időközönként feltölteni, harmonizálni.
Az introvertált vagy beteg emberek csakrái gyakran csak egy pillanatra nyílnak meg, akkor is csak mérsékelten, így csak csekély mennyiségű energia tud beáramlani a testükbe.
Egy energetikai probléma megoldása mindenképpen a csakrák tisztításával, a csakrákban folyó energiaáramlás helyreállításával kezdődik.
Különösen a szív-csakra tisztítására figyeljünk, hiszen ez a csakra-rendszer központja, itt van a szeretet, mely nyitottá tesz minket az élet és más emberek felé.
Ha sikerül megnyitnunk a szív-csakránkat, az emberekben egyre több pozitív tulajdonságot fedezzük fel, elkezdjünk becsülni őket és automatikusan csak a pozitív kisugárzásokat engedjük magunkhoz.
A szeretet képes semlegesíteni a csakráinkat újra összezáró feszültségeket.
Ha a szív-csakránk nyitott, elérhetjük, hogy a többi csakránk is nyitva maradjon, és a bennünk rejlő erőket a lehető leghatékonyabban használja ki.
A Szív-csakra képes semlegesíteni és eltávolítani a negatív hullámokat. (csakrákról még lejjebb)
Amilyen szinten vagy, azt vonzod. (Pe-chi-ce)
Tenni és szívből akarni. Tartsd a szemed a célon. (Pe-chi-ce)
Gyakori tapasztalat, hogy ha hozzáértően kezeljük a jelent, a jövő önmagáról gondoskodik. (Harry Lorayne)
Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt. (Ralph Waldo Emerson)
Tanulja meg, hogy olyan gondolatokra gondoljon, melyeknek következményét szívesen látja megvalósulni életében. A láthatatlan ugyanis nem azt jelenti, hogy egyben hatástalan is! (Kurt Tepperwein – Szellemi törvények)
,,Ha te negatívan reagálsz életeseményekre, azt te valahol megtanultad az életben. A pozitív gondolkodást és hozzáállást ugyanígy megtanulhatod.”
Jó érzés, ha valaki mellettünk áll, és száz százalékban támogat.
,,Azt tehetem meg, hogy Szeretek, amennyire csak tudok, onnan, ahol vagyok, hogy minden tettem és mozdulatom Szeretetből fakad.”
A szeretet a válasz.
A szeretet a lényeg. Szeretlek, nagyon szeretlek.
Miért nem úgy éltem, aki én vagyok,.. miért akartam a jót mindenkinek, saját magamat háttérbe szorítva?
Szeretet, szeretet, szeretet, Vagyok, aki vagyok. Szeretem magam, és szeretlek téged.
SZERETNI, SZERETNI, SZERETNI - EZ A LÉNYEG!!!!
Szeretni mindig, mindenkor, amit és akit csak tudunk. A szeretet energiája, érzése.
,,Fel kell dolgoznunk, és el kell engednünk mindazt, ami nem szolgál minket, hogy több Fényt tudjunk tartani.
Az eredmény pedig a tudat egy sokkal tisztább áramlása lesz.
,,Ne használd az energiád aggodalomra. Használd az energiádat arra, hogy higgy, teremts, bízz, növekedj, ragyogj, manifesztálj és gyógyíts.” Mivel okoztál, okozhatsz örömet másoknak?
Ne vész el az ideiglenesben.
,,Figyeljetek emberek, figyeljetek! Olyan az életetek ma, amilyenek a tegnapi döntéseitek. Olyan állapotban van a házasságotok, amilyen döntéseket hoztatok. A feleségetekkel és a gyerekeitekkel való viszonyotok azért van olyan állapotban, mint amilyenben van, mert olyan döntéseket hoztatok.”
Minden tettünk döntés kérdése, az összes. Ezek a döntések, meghatározzák, hogy milyen az életünk. És, amint ezt megértjük, képesek vagyunk felelősséget vállalni az életünkért. És képessé válunk arra, hogy úgy éljük, ahogy csak kedvünk tartja.
Az dönti el, milyen emberek vagyunk, hogy miként kezeljük a hullámvölgyeket. A lehetetlen kihívások előtt sem torpanhatunk meg.
…Összpontosítok…Nem állok készen. Lehetetlen. Add fel. Összetörtél… Ha egy ajtó bezárul, akkor keresni kell egy másikat. …Téged nem féltelek. Soha nem szabad feladni. Tégy büszkévé bennünket. Állj fel, menni fog. Menni fog. Menni fog.
Igen!! J
Mondtam, hogy ne vesztegesd az időmet. És nem tetted.
Szerencsémre, nagyon sokan támogattak és bátorítottak ezen a hosszú úton.
Minden egyes emberrel, akinek segítesz, a világ jobb hellyé válik. Ezért nem osztogatnak érmet, - de amúgy is, mit érnek azok - és mi se. Számodra tényleg nem létezik érem, amivel kifejezhetném a hálámat.
- Korlátok nélkül -
https://www.youtube.com/watch?v=V_rLtcJ4yDU
Bármilyen viszonyba belekapaszkodnak, ha azt hiszik, hogy végre szeretik őket.
Miután bizalmukba férkőznek, bármire rá tudják venni őket. Sokan fel sem fogják, hogy amit tesznek velük, az rossz.
Érzelmileg és mentálisan kiszolgáltatott.
veszélyeztette a fiú erkölcsi és érzelmi fejlődését.
Mindig vannak benne olyanok is, akik ennek a hátterét biztosítják.
…az érzelmi függőség miatt szinte önként vállalják…
…azért lesz…mert azt reméli, akkor szeretni fogják…
…mindenüket odaadják egy jó szóért…
…úgy érzik, senkinek sem kellenek igazán….
"rászorultsági helyzetben lévő" használt ki, nem egy alkalommal.
Hol a kedvességével, hol lelki terrorral próbálta arra terelni, kényszeríteni az ügyfelemet, hogy teljesítse az ő kívánságait.
Erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, azonban a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve, vagy érzelmi zsarolással.
Cselekményeivel a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.
,,A köznevelési törvény így fogalmaz:
A gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben.”
,,Nagyon utáltam őket. Annyi időt töltöttem azzal, hogy a következő kérdéseket tettem fel magamnak: Miért tenné ezt velem valaki? Miért hagytak el és hagytak magamra? Mit csináltam rosszul? Most, hogy idősebb vagyok, már tudom, hogy ez sokkal bonyolultabb ennél. Annyi minden közrejátszhatott ebben a történetben, amiről nem tudok. Azt tudom, hogy nem voltak jó helyzetben.”
„Megtanultam szeretni magam, értékelni egyedi képességeimet, a testem pedig erőt adott ahhoz, hogy sok dolgot megtehessek.”
Egy bántalmazó kapcsolatból kilépni számos tekintetben, sokszor anyagilag is nagyon nehéz.
Mondatok, melyek egytől egyik fájdalmas és láthatatlan sebeket okoznak.
,,Nem féltünk a nyilvánosság elé állni, hogy felvegyük a harcot a verbális erőszakkal szemben. Csatlakozz te is hozzánk, töltsd ki tesztünket, és küzdjünk együtt a lelki terror ellen!”
Végre egy olyan családi életet élhetett, amit mindig is érdemelt.
Csak akkor tudunk segíteni, ha segítséget kér és rájön, hogy bajban van.
Mindig tudtak olyasmit nyújtani, amiért nekik teljesen megérte. Ruhákat, süteményt, két kedves szót, időnként pénzt.
…akikkel volt, némi szeretetet is vélt érezni.
Ehhez viszonyítva sikeresebb életutat mutatni.
Sose tudhatod, kinek mi az útja.
,,Ha másokat kell bántani ahhoz, hogy erősnek érezd magad, rendkívül gyenge ember vagy.”
https://www.facebook.com/monika.bevizova/posts/3997521023604700
Hagyd hátra a szorongást!
Egy kegyetlen uralkodóval együtt élni komoly mellékhatásokkal jár. Egy ideig ki lehet bírni. Amikor azonban a szabad lélek már nem bírja tovább az elnyomást, akkor tehetetlenségében szorongani kezd, esetleg pánikbeteg lesz.
Milyen helyzetekre gondolok? Családod egyik nő tagja (anya, anyós) mindenbe beleszól: hogyan neveld a gyerekeket, hova rakhatod a ruháidat, mikor gyere haza, milyen munkákat végezz el a ház körül, és így tovább a végtelenségig… és még azon is túl.
Vagy az agresszív irányítás a segítőkészség álcája mögé bújik. Ő csak jót akar neked. Ő az idősebb és a tapasztaltabb, ezért mindent jobban tud nálad. Ezért dönt helyetted, ezért mondja meg, mit hogyan kell tenned.
Mi mindent érdemes mérlegelned, amikor eleged lesz a „mostohából”.
…
A szorongás, a pánikbetegség ebben az élethelyzetben óriási szolgálatot tesz Neked. Addig nem hagy békén, amíg el nem indulsz.
Talán félsz az ismeretlentől, nem érzel magadban elég erőt és kitartást, sok a kétséged. A hős akkor is elindul. Mert nincs más választása, ha egészségben szeretne élni. Jönnek majd az akadályok és a segítők is. A nehézségek megoldása után pedig egyre erősebb leszel és megnő az önbizalmad. A szorongás pedig egyszer csak elillan.
http://budoar.hu/2018/11/09/hagyd-hatra-a-szorongast/
Jackson MacKenzie - Kézikönyv mérgező emberekhez
Hogyan ismerjük fel és kezeljük a nárcisztikus, pszichopata és egyéb mérgező személyiségű embertársainkat párkapcsolatban, családban és munkahelyen.
https://www.libri.hu/konyv/jackson_mackenzie.kezikonyv-mergezo-emberekhez.html
7 jel, hogy egy pszichopatával van dolgod
,,Ők ugyanis kedves, jól szituált, udvarias, intelligens személy benyomását keltik, akit szívesen meghívnál magadhoz. Ha viszont közel engeded őket, bűvkörükbe…”
Valaki, aki szeret másokat irányítani, és elvenni az örömüket.
Az egy szociopata lenne..
A szociopata folyamatosan terrorizálja környezetét, ám ezt nem könnyen látható, érzékelhető módon teszi, sőt.
A tettetés, színlelés, alakoskodás éppen úgy hozzátartozik ehhez a kórképhez, mint a nyílt zaklatás, zsarolás, támadás.
stb. https://stresszdoktor.hu/A-szociopata-Onnek-van-ilyen-ismerose.html
Nárcisztikus
,,A vele kapcsolatba kerülőket kizsigereli, akár érzelmileg, akár anyagilag, a másikat használati tárgyként kezeli, amit olykor rendben kell tartani - vagy nem.
Érzelmileg olyan, mint egy feneketlen kút: nagyon sok emberi érzést, figyelmet, odafordulást, gondoskodást el tud nyelni anélkül, hogy ezeket viszonozná.”
https://barcskriszta.hu/a-narcisztikus-szemelyisegzavar/
A további vizsgálatok során kiderült, hogy gyermekkor - anyja kapott szerepet, aki annak idején terrorizálta, verte és megalázta.
Gyerekkorában egy igazi bestia kezei között nőtt fel.
Édesanyja nem szerette gyerekét, ezért folyamatosan megalázta, döntéseiben megkérdőjelezte, és így teljesen kiszolgáltatva anyja kénye-kedvének, elnyomó és bántalmazó környezetben nőtt fel.
Ez a tudata legmélyebb rétegeit is átitató érzés váltotta ki aztán belőle, hogy valakit ő is totális kontroll alatt tarthasson a szó legszorosabb értelmében.
A története egy kiszámíthatatlan családi légkört mutat be, ahol gyerekként megalázásokat és indokolatlan támadásokat kellett elviselnie az édesanyjától.
Miközben mindenkivel el tudta hitetni a közvetlen környezetében, hogy gondoskodó anya és nagymama, az általa lakott házban másként…
Többször is kijelentette, hogy majd meglátjuk, mennyi ideig tudunk életben maradni nélküle.
…és tartotta őt abban a pszichózisban, hogy úgyse hinne neki soha senki.
„Anyám egyedül nevelt fel, de soha nem kaptam tőle szeretetet”
„Addig vert, rugdosott, amíg a földön nem feküdtem és véreztem. Annyira megalázottnak és gyengének éreztem magam.”
„Cseléd volt, sokat kellett dolgoznia, soha nem kaptam tőle egy puszit, soha nem kaptam egy ölelést – pedig annyira próbáltam elérni, hogy jó legyen hozzám.”
Később bosszút állt az édesanyján: idős korában állítólag gyakran szidalmazta, fenyegette az asszonyt, illetve – mint a lányt - őt is egy szobába zárta, aminek az ablakát befalazta, hogy ne is láthassa a napfényt.
Az idős nő állítólag ilyen körülmények között, jóformán fogolyként távozott az élők sorából.
Ami még elképesztőbb, a férfi végig „jó emberként” és „tisztességes családapaként” hivatkozik magára.
A tágabb környezet számára a férfi egy volt a város polgárok közül, nyugdíjas mérnök, problémátlan lakó, aki szívélyesen köszönget az utcán.
Szomszédai, mint dolgos halászembert ismerték, aki népszerű volt a közösségben.
Mindig azzal zsarolja, hogy egyszer majd nem nyitja rájuk az ajtót, és a pincében halnak meg mindannyian, patkányok martalékaként.
Ő és gyermekei is így nőttek fel, félelemben attól az embertől, aki időnként rájuk nyitotta az ajtót.
A lány története is hasonló, …fogságában. Hogy ne legyen ereje megszökni, a férfi éheztette, fenyegette, időnként verte és meg is ..
Az emberek előbb veszik górcső alá az áldozat viselkedését, mint az elkövetőét, és ha úgy ítélik meg, nem tett meg mindent a szabadulásért, kevesebb együttérzéssel fordulnak felé.
,,Elrablójához való viszonyát igyekezett árnyalni, és zokon vette, ha mások megmondták, mit kellene gondolnia, éreznie. Pedig teljesen logikus és érthető, hogy egy tíz-egynéhány éves gyerek, aki éveken át csak egyetlen emberrel érintkezik, mindenféle érzelmet érez elrablója iránt. Hiszen nem csak rosszat kapott tőle, de élete minden apró könnyebbsége is tőle érkezett. Néhány kedves szó, finom falat, figyelem, dicséret, könyvek, engedmény.
Élete egy szakasza arról kellett szóljon, hogy megfeleljen a zsarnokának, ez vált alaptörekvésévé, és az ilyesmi nem törlődik el a szabadulás pillanatában.
A helyzet hasonlít egy olyan nő helyzetéhez, akit erőszakos férje üt-ver, de néha hazavisz neki egy darab csokoládét.
Nagyon hosszú és mély feldolgozási folyamat kell, hogy valaki újra vagy akár életében először definiálja, mi a jó, a rossz, mi tartozik vagy
mi fér bele a szeretet fogalmába.”
Egy pszichopata, aki örömet lel abban, ha összezavarhat. Ez nem az én terepem.
Nagyfokú szeretet- és támaszigénye miatt kereste idősebbek társaságát, remélve, hogy ők megértik.
Mindenki számára biztonságos és barátságos környezetet akarunk biztosítani függetlenül attól, hogy férfi vagy nő.
Ez az élő bizonyíték arra, a szeretet a legerősebb.
Eltökélte, hogy a hátralévő idejében minden napot hasznosan tölt majd.
Szeretet-alapú társadalom, - iskolák, családok, kapcsolatok. A szeretet dominál.
Annak a szeretetnek és törődésnek köszönhetően, amit kapott, nem sokkal később úgy virágzott, mint bármely más vele egykorú.