…az elvek csak akkor segítenek neked, ha alkalmazod őket. (Harry Lorayne)
A tudás csak akkor hatalom, ha megnyilatkozik a cselekvésben. Ha tudásunkat nem használjuk, mindössze lehetőség marad, nincs hatása, olyan mintha nem is lenne. (Harry Lorayne)
A legtöbb esetben a próbálkozást gyakorlás követi, a gyakorlás eredménye pedig a hozzáértés, a jártasság lesz. (Harry Lorayne)
5 tipp, hogyan változtathatod meg a jövődet azonnal, hogy boldogabb legyél
Biztos vannak az életedben olyan helyzetek, amikor dühös vagy és elkeseredett. Érdemes ebből az állapotból a lehető leghamarabb kijönni. Ehhez adunk néhány könnyű, rögtön alkalmazható tippet.
Fordulj el a problémától!
A külvilág mindenkire hatással van, de nem az a lényeg, hogy mi történik, hanem az, hogyan reagálsz rá. Persze lehet olyan, hogy dühös vagy, netán fáj valami, de igyekezz a lehető leghamarabb rendezni magadban a konfliktust. Ha szükséged van rá, akkor egy emberrel egyszer megbeszélheted a problémát, de ne mesélj erről fűnek-fának, mert akkor konzerválod magadban mindazt, ami történt. Minden pillanatban megváltoztathatod a jövődet, de ehhez az kell, hogy a vágyott cél felé haladj gondolatban, kommunikációban, és tetteidben egyaránt. Ami történt, az a múlt, akkor is, ha 10 másodperccel ezelőtt történt. Fordulj el tőle, és indulj a célod felé.
Keresd a jót!
Természetesen nem arról van szó, hogy bármi történik, ne érezz, és viselj el mindent zokszó nélkül. Ez egy rózsaszínű dolog lenne, és semmi köze a pozitív gondolkodáshoz. Konstatáld magadban mindazt, ami történt, nézz vele szembe, de utána engedd el. Nézd meg, mi a jó oldala a dolognak, mert még ha nem is hiszed, mindennek van ilyen. Ha pedig egyáltalán nem találsz ilyet, akkor ismerd fel azt, hogy ez az az érzés, élmény, amit nem szeretnél. Tehát a jó az, hogy a történet segít a boldogságod felé terelni.
Fejezd ki nagyrabecsülésedet!
Ez nem akkora dolog, mint amekkorának első olvasatra tűnik. Egyszerűen csak dicsérd meg azt, ami valóban tetszik, ismerd el, ha valakit, vagy valamit sokra tartasz. Ez azonnal megváltoztatja majd a gondolataid irányultságát, ami maga után vonja, az érzéseid pozitív irányba való megváltoztatását is. Lehet, hogy először ez furcsa lesz számodra, de nagyon rövid idő után át fogsz állni, és a rossz dolgokat nem fogod észrevenni, bevonzani. Ha a nagyrabecsülés már készségszinten megy, akkor nagyon könnyű lesz bevetni a hála erejét is, ami szintén azonnal pozitív irányba terel majd.
Mosolyogj!
„Két ember közöttt a legrövidebb út egy mosoly”- tartja a mondás. Ez valóban így van, tedd, hát szokásoddá a mosolygást! Ne csak másokra mosolyogj, magadban is tedd, mert önmagadnak teszel jót vele. Ha mérges vagy, akkor is, egyszerűen csak húzd mosolyra a szádat. Bizonyított tény, hogy a mosoly mímelése, előbb-utóbb valódi mosolyt eredményez. Kommunikációs szakembereknek tanítják, hogy mielőtt telefonálnának, vagy beleszólnának a mikrofonba, mosolyogjanak magukban, mert így „mosolygós” lesz a hangszínük is.
Cseréld le a rossz gondolatokat!
Azaz, ne körözz a probléma körül, ne gondold magadban újra és újra, hogy „mit képzel ez, hogy történhetett ilyen, stb.” Mert a gondolatok hasonlókat vonzanak, és így beleragasztod magad a lehúzó gondolatok körforgásába, érzésébe. Ha észreveszed, hogy így történt, csak, állítsd le magad, és helyettesítsd pozitív, építő gondolatokkal! Tudd, hogy minden pillanat, teremtő pillanat, így az a lényeg, hogy mindig figyelj, mindig a most-ban légy, és válaszd folyamatosan azt, amit valóban szeretnél.
A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.
Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!
https://hu.ezo.tv/cikkek/spiritualitas/5-tipp-hogyan-valtoztathatod-meg-a-jovodet-azonnal-hogy-boldogabb-legyel.html
http://pszichologusfehervar.hu/30-otlet-hogy-boldogabb-legy/
1. Vegyél mély lélegzetet, és képzeld el, ahogy a természet, vagy a mindenség pozitív energiája beléd áramlik, végighalad testeden és feltölti az aurádat!
2. Gondolj arra az öt szóra, amely a legjobb érzéseket kelti benned, és mondd ki őket!
3. Gondolj arra, amit nagyon szeretsz, és általában csinálod is!
4. Gondolj arra a tulajdonságodra, képességedre, vagy cselekvésedre, amiben nagyon jó vagy!
5. Gondolj a küldetésedre, arra a dologra, amely a legjobban motivál és lelkesít!
6. Képzeld el, amint csinálod és egyre jobb és jobb vagy benne!
7. Képzeld el, hogy pozitív, erőteljes energiáid kiáradnak belőled és környezetedet is elérik!
https://www.egyenisegepites.hu/10-legjobb-szokas-sikeres/ A 10 legjobb szokás a sikeres, boldog élethez
Kutatás bizonyítja: boldogabbak a kisállatok gazdái.
Pozitívan hatnak mind a mentális, mind a fizikai egészségünkre, az életminőségre a házikedvencek, a gazdik ugyanis elégedettebbnek, sikeresebbnek, és egészségesebbnek érzik magukat.
http://regi.maszol.ro/index.php/eletmod/102633-kutatas-bizonyitja-boldogabbak-a-kisallatok-gazdai
Kiderült, hogy az utazás boldogabbá tesz minket.
Az élményeink ugyanúgy növekednek, amikor utazunk, mint amikor vásárlunk.
,,Szeretem elterjeszteni a szeretetet és a fényt! De mindannyian hozzájárulunk a világ szeretetéhez, mint minden kedves cselekvés, egy mosoly, egy segítő tett a szeretet!” BOLDOG LELKEM
https://www.facebook.com/photo/?fbid=5789479881117930&set=pcb.5789389467793638
Az igazi növekedés az, amikor elkezded ellenőrizni és korrigálni magad. Ahelyett, hogy másokat hibáztatnál, visszaveszed a hatalmadat azzal, hogy felelős vagy az életedért.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=5684859134913339&set=pcb.5684861288246457
https://hu.innerself.com/szemelyes/attitűdök-átalakultak/félelem-és-aggodalom/26933-Hogyan-éljünk-túl-az-aggodalmon-és-a-félelmen.html
https://tudomanyplaza.hu/boldogsagunk-negy-forrasa-dopamin-endorfin-szerotonin-es-oxitocin/
https://tudaton.hu/a-boldogsagunk-kulcsa-az-elmenk/
,,Ha teszel a ragyogásodért, minden eljön hozzád.”
,,Csak akkor tudsz magadból szeretetenergiát áramoltatni, ha te jól vagy és szeretve vagy. Ahol nem szeretnek, onnan fordulj el! Ahonnan melegség, szeretetenergia, biztatás- bármilyen pozitív energia érkezik, amely hozzátesz az utadhoz és nem elvesz, oda fordulj bátran.
Ha teszel a ragyogásodért, minden eljön hozzád.
A ragyogást és a vonzerő növelését a Ragyogó test megerősítésével érheted el.
Bátorság, szépség, vonzás, lehetőségek és bőség! Minden elérkezik hozzád, ha teszel önmagadért!”
http://www.simratyogaworld.com/aktualis-programok/shine-ragyogj-6-hetes-online-kurzus-a-kundalini-joga-tanitasaival-es-gyakorlataival/
Eljött az ideje, hogy a saját fényedben ragyogj! Ne állj többé az árnyékba! Ajándékozd meg a világot azzal, aki valójában vagy, szerethető és különleges lényeddel.
Így szeretlek, Élet! Köszönöm. Szeretlek
https://hu.pinterest.com/pin/301319031305027020/
,,Amikor egy célt tűzünk ki, akkor második (vagyis tagadó) erővel kell számolnunk, különben a cél teljesen gyakorlatiatlan lesz.
Ha célt tűzöl ki, számolnod kell a fizetséggel is, amit a cél megtartásáért fizetsz. Ha így cselekszel, célod feltehetően sokkal praktikusabb lesz."
- Maurice Nicoll
Azt akarom mondani, hogy ne add fel az álmaidat! Ha el tudod képzelni, valóra válhat! (Glee)
Nagyon eltökélt. Elképesztően akar, és nagyon elhivatott. Én jó, értékes és szerethető vagyok. Sokat érek.
Való igaz, harcos csapat vagyunk. Több összetevője is van annak, hogy miért. Az edzőnkből is ez sugárzik, a játékosok mentalitása is ilyen, és minden tréningen ugyanúgy harcolunk, mintha a szezon legfontosabb meccsén szerepelnénk.
Márpedig én abban hiszek, ahogy az edzésen dolgozol, úgy fogsz játszani a mérkőzésen is – ez ebben az esetben kiváló előjel lehet. (Heidi Löke)
A mi csapatunk klasszisokból áll. (Ambros Martin)
Warren Buffet szerint a sikeres embereket az választja el a nagyon sikeres emberektől, hogy az utóbbiak szinte mindenre nemet tudnak mondani, amely a produktivitásukat gátolná.
,,A boldogtalan emberek állandóan arra összpontosítanak, hogy mit utálnak az életben. A boldog emberek pedig arra, amit szeretnek.
Te + sikeres/eredményes, gyakorlati önfejlesztő munka = Sikeres személyiség, azaz pozitív énkép.
,,Ha zsenit játszol, azzá leszel."
,,Minden embernek két nevelése van: az egyiket mástól kapja, a másikat - a fontosabbat - ő adja magának." (Edward Gibbon)
A dolgok azért mennek jól, mert valaki jóra fordítja a menetüket. (Lafayette Ron Hubbard)
A siker az ember akaratával kezdődik. (Lafayette Ron Hubbard)
,,Szeresd magad annyira, hogy odafigyelsz a testi, lelki és szellemi egészségedre!
Hogy vigyázol, milyen gondolatok telepednek meg benned, hogy nem engedsz a stressznek és a lehúzó erőknek.
Bánj úgy magaddal, mint ahogyan a számodra legkedvesebb emberrel tennéd!”
„A reziliens ember
A reziliens ember és szervezet pozitívan gondolkodik, és az erőforrásokat keresi a hiányosságok helyett. Ismerd meg a módszert.
A reziliencia azt a tulajdonságunkat jelöli, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a terhelő, nehéz élethelyzetekben is képesek legyünk megőrizni belső egyensúlyunkat, és krízis helyzetben is fel tudjunk állni. A reziliens ember pozitívan gondolkodik és erőforrásokat keres a hiányosságok helyett.
Szervezeti értelemben a reziliencia a gyors és sikeres alkalmazkodási képességet jelöli egy folyamatosan változó belső és külső környezethez.”
,,Selye János megfogalmazása szerint
„az egészség és a boldogság titka nagyészt abban áll, hogy sikerrel kell idomulni e planéta örökké változó életfeltételeihez;
az, aki az alkalmazkodás feltételeit nem sajátítja el kellően, betegséggel és boldogtalansággal rója le a büntetéspénzt”.
Egészségünk fenntartása szempontjából tehát a fő kérdés: Hogyan „idomulhatunk sikerrel e planéta életfeltételeihez”?
Vajon a magas szintű mentális állóképesség – mint a sikeres idomulás egyik formája – hozzájárulhat-e egészségünk fenntartásához, fejlesztéséhez?
E kérdéseket vizsgálja a szerző tanulmányában.
KULCSSZAVAK: mentális állóképesség, reziliencia, coping, egészségmagatartás
Pszichológiai reziliencia
A pszichológiai rezilienciát az 1970-es években a fejlődési pszichopatológia fedezte fel
(Cicchetti 1990), olyan empirikus kutatások nyomán, melyek során negatív fejlődési eseménynek kitett (pl. szegénység, erőszak, szülők mentális betegsége, elhanyagolás stb.) személyek – főként gyermekek – esetében a várható maladaptív következményekkel ellentétben pozitív fejlődési kimenetet találtak
(pl. Garmezy–Masten–Tellegen 1984; Antonovsky–Dowty–Maoz–Wijsenbeek 1971).
A gyermekek egy csoportja a nehéz élettörténet ellenére is egészséges fejlődést mutatott és boldog, sikeres, mentálisan egészséges felnőtté vált, ami ellentmondott azon korábbi előfeltevéseknek, hogy a korai sérülések és a későbbi patológiák között elkerülhetetlen ok-okozati kapcsolat áll fenn (Szokolszky–Komlósi, 2015).
A fogalomnak jelenleg egységesen elfogadott definíciója nincs, a szakirodalomban többféle meghatározással találkozhatunk, melyek közös vonása, hogy a jelenség „kvintesszenciája” a rizikónak való kitettségen és a sikeres alkalmazkodáson alapul (Hornyák 2012).
Az egyik legáltalánosabb megfogalmazás szerint a reziliencia a sikeres alkalmazkodás folyamata, képessége vagy kimenete a kihívást jelentő vagy fenyegető körülmények ellenére (Masten 2001).
Vonáselméleti megközelítés
A kezdeti kutatások – mely kutatási irány napjainkban is jelen van – ún. vonáselméleti
megközelítést alkalmaztak, vagyis a reziliencia paradoxonára az egyénen belül keresték a
választ, a reziliens személy karakterjegyeit, személyiségjellemzőit kutatták.
Ez a megközelítés köszön vissza Rutter, Bonanno, Connor definíciójában.
Rutter szerint a reziliencia egy karakterjegy, ami lehetővé teszi az egyének számára a megpróbáltatásokkal való sikeres megküzdést (Rutter 2000).
Bonanno olyan statikus karakterjegyként határozza meg a rezilienciát, melynek birtokában az egyén trauma hatására átélhet rövid idejű érzelmi, fizikai diszregulációt, változásokat, de ezt követően képes folytatni és teljesíteni a személyes és szociális feladatait (Bonnano 2004).
Connor szerint a reziliencia nem más, mint a stresszel való megküzdési készség, illetve kapacitás mértéke, olyan személyiségtényezők jelenléte, amelyek lehetővé teszik az egyénnek, illetve egy közösségnek a fejlődést, a növekedést kedvezőtlen körülmények ellenére is (Connor 2006).
Képességalapú megközelítés
Kutatók egy másik csoportja ún. képességalapú megközelítésben tekint a rezilienciára, vagyis olyan tanulási, tapasztalatszerzési folyamatok során megszerzett képességek konstruktumának tartja, amely az érzelmi választ kiváltó helyzetekben megjelenő én-hatékonysággal definiálható (Hornyák 2012).
Ebben a megfogalmazásban a reziliencia a viszontagságokkal szembeni kitartás vagy pozitív beállítódás képessége, amely képessé teszi az egyént a trauma sikeres leküzdésére, a stressz alatti egészséges és adaptív működés fenntartására.
Agaibi és Wilson modellje alapján
a reziliencia a pszichológiai traumára adott válaszként érvényesül, egymást befolyásoló faktorok kombinációjaként.
Ezek a faktorok a személyiségvonások, az érzelmi modulációért felelős tényezők, az énvédő mechanizmusok és a megküzdési (coping) stílus (Agaibi–Wilson 2005).
Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a reziliencia az egyén képessége arra, hogy sikeresen és adaptívan túljusson a súlyos traumán és megbirkózzon a jelentős, adott esetben krónikus stresszel (APA 2014).
Képességalapú megközelítést alkalmaz Stoltz mentális állóképesség-kvóciens (Adversity
Quotient) tesztjében;
szerinte az AQ választ ad arra, hogy az egyén mennyire képes ellenállni a megpróbáltatásoknak és mennyire képes azokat leküzdeni (Stoltz 1997).
A reziliencia a legnagyobb átfedésben a megküzdés (coping) fogalmával áll, ami az egyén olyan képességeit, erőfeszítéseit foglalja magában, amelyekkel hatékonyan képes szembenézni az őt ért stresszel (Szokolszky–Komlósi, 2015).
Rendszerszintű megközelítés
Az újabb vizsgálatok az intraperszonális (egyénen belüli) tényezők mellett számos egyéb,
főként interperszonális (egyének közötti) tényezők fontosságára mutattak rá (Szokolszky–
Komlósi 2015), és ún. rendszerszintű megközelítést alkalmaznak.
A rendszerszintű megközelítés szerint a reziliencia az egyéni jellemzők és a támogató környezet közötti tökéletes illeszkedést foglalja magában.
Ebből a szempontból a coping részét képezi a rezilienciának,de több annál.
Egy olyan dinamikus fejlődési rendszer, amely az egyén és a környezet interakciója során fejlődik és dinamikusan változik az időben és a különböző szituációkban
(Rutter 2012).”
- Hornyák Beatrix
http://real.mtak.hu/124102/1/HSZ_2016_144_4_Hornyak_Beatrix.pdf
https://www.youtube.com/watch?time_continue=659&v=15IWVuXKN7c Hogyan legyen a TE legjobb éved?
,,Ha meg van az, hogy mit szeretnél 1 év múlva csinálni, hol szeretnél lenni, ki szeretnél lenni, akkor csak vissza kell pörgetned az időt és megnézni, hogy ehhez mit kel tennem most, ma.
Nem kell megvárni a Januárt, meg az újévet, az újévi fogadalmakat, már most Decemberben elkezdheted, hogy:
Mik azok a lépések, milyen változásokat kell eszközölnöm ahhoz, hogy ebből legyen is valami?
Az a kifogás, amikor azt mondod, hogy de én nem tudom mit kel csinálni, nem tudom hogyan kezdjek bele, az ma elfogathatatlan. Tehát, az információ mindenkinek a rendelkezésére áll. Nem információra van szükséged, nem a 35. youtube videóra, nem a 88. motivációs trénerre, meg Szabó Péter előadásra,
hanem önfegyelemre és cselekvésre van szükséged.
Tehát az nem fog működni, hogy így felteszed a két kezedet, és azt mondod, de hát én nem tudom, mit kell csinálni, én nem tudom, hogy hogyan fogjak bele.
Mert nagyon is tudod, hogy mit kell csinálni, mert ha szeretnél nemcsak lefogyni, de megtartani az adott súlyt, az alakodat, akkor igenis tornáznod kell, normálisan enned, életmódot váltanod. Ha szeretnéd az anyagiakban az egyről a kettőre jutni, akkor nem vásárolhatsz össze minden hülyeséget, ráadásul hitelre, …hogyha szeretnél előrébb jutni a tanulásban, a munkában, akkor igenis bele kell fektetned az energiát a suliban, a nyelvtanulásra, satöbbi.
Tehát hogy nem információra van szükséged, meg arra, hogy megnézz 100 olyan tartalmat, hogy mit és hogyan kell csinálni, hanem önfegyelemre.
És az önfegyelmet meg kell edzened, csak úgy mint egy izmot, bármilyen izmot a testben. Mert hogy az önfegyelem lesz az, ami elindít téged az úton!
Senki nem fogja helyetted lekapcsolni a tv-ét, senki nem fogja helyetted a 3. szelet sütit, senki nem fog helyetted leülni tanulni, senki nem fog helyetted csinálni olyan dolgokat, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy végre tényleg elérd a célodat!
És nagyon fontos, hogy ha ezeket tudatosítod, előre vizualizálod, hogy mit szeretnél csinálni, hol szeretnél lenni 1 év múlva ilyenkor, akkor elindul az a folyamat, hogy már mivel el is képzelted, vizualizáltad, valóban úgyis kezdesz cselekedni. Ugye erről szól a Vonzás Törvénye, hogy megfogalmaztad magadban, és már el is hiszed, hogy ott tartasz.
Tehát innentől fogva olyan dolgokat fogsz csinálni mindennap, és legfontosabb, hogy olyan döntéseket fogsz meghozni mindennap, amik ehhez hozzásegítenek.
Ugye a döntéseink összessége, a legeslegkisebb döntéseink összessége az, hogy hová tartunk. Minden egyes pici döntés, amit meghozol egy nap, tehát onnantól kezdve, hogy megveszed a cukros-csokis fánkot az aluljáróban reggelire, vagy mondjuk előző nap összekészíted magadnak az egészségesebb reggelit.”
https://www.instagram.com/reel/CpBjSyCoO3j/?hl=hu Jumping in the pool while enjoying this beautiful view in Santorini, Greece
https://www.instagram.com/reel/Cn6j7n_jpXV/?hl=hu Maldives - Waking up next to the sea and breakfast in a pool. Would you wanna enjoy breakfast here?
Képes vagyok rá. Nekem, ez sikerül. Nekem ez jár. Képes vagy mindenre, amit szeretnél.
Képes vagy valóra váltani a vágyaid, megvalósítani a céljaidat.
Tudod, milyen érzés valóra váltani vágyaidat. Tudod, hogy amire vágysz, az neked jár.
Tele vagyok energiával. Tele vagyok pozitivitással. Én vagyok a bőség, a gazdagság.
Tudod, milyen érzés, amikor a vágyad már a tiéd, az életed része, és közben átjár az öröm, a boldogság, és a hála, hogy mindez a tiéd. Megvalósítottad vágyaidat.
Tudod milyen érzés akadályok nélkül haladni a célod felé.
Használd rendszeresen a növekedésedet segítő forrásokat!
Olvass jó könyveket, cikkeket, és hallgass CD-ket vagy online előadásokat.
Folyamatosan csiszold a képességeidet.
Egész karrierjük alatt folyamatosan tanulniuk kell. A diplomájuk megszerzése után is folyamatosan csiszolniuk kell a képességeiket.
Pozitív párbeszéd és érzések önmagunkkal és másokkal.
”MEGTANULOM!” – teljesítés.
Come on! Légy pozitív!
Minden lehetséges, ha erősen hiszel benne.
„Semmi sem állíthatja meg a megfelelő mentális hozzáállású embert céljának elérésétől;
a földön semmi sem segíthet a rossz mentális hozzáállású emberen.” - Thomas Jefferson
Az önbizalom a képességeinkből fakad
A magabiztosság az az elvárás, hogy képesek vagyunk győzedelmeskedni a viszontagságok felett.
Ez az önmagunkba vetett bizalom részben a képességeinkből ered, amelyek tudásbázisunkból, tehetségünkből és jártassági területeinkből állnak össze.
Akkor vagyunk magabiztosak, ha felkészültnek érezzük magunkat. - Damon Zahariades
Ha mentálisan kemény leszel, jobb képességekkel rendelkezel, hogy szabályozd az érzelmeid.
Továbbra is kapcsolatban maradsz velük, de a negatív érzések kevésbé befolyásolják viselkedésedet és a kedvezőtlen körülményekre adott válaszokat.
A mentális szívósság megmutatkozik egy területen, de gyakran elkerülnek minket más területeken. Például a kedvezőtlen helyzetek elviselésére való képességem miközben a vállalkozásomat vezetem, nem jelenti azt, hogy képes lennék rá elviselni a gyermekneveléssel járó kihívásokat.
Ez a könyv megmutatja, hogyan válhatsz mentálisan erőssé életed minden területén.
Ha egyszer azzá válsz, akkor élvezni fogod az a nyugalmat, ami azzal jár, hogy tudod, hogy bármilyen helyzetet képes vagy kezelni higgadtan, elegánsan és magabiztosan.
Hozzáállásunk erősen befolyásolja a viselkedésünket.
Az a hangnem, hogy hogyan közelítjük meg a nehéz helyzeteket meghatározza, hogy milyen lépéseket teszünk a leküzdés – vagy a megoldás – érdekében.
Ha pozitív a hozzáállásunk, akkor valószínűleg optimistán és magabiztosan értékeljük a helyzeteket.
Ha negatív hozzáállásunk van, akkor valószínűleg cinizmussal és félelemmel értékeljük őket.
A visszaesésekre, a kihívásokra és az akadályokra adott viselkedési válaszunk ezekből az érzésekből származik.
A pozitív hozzáállás fenntartása annak a felismeréséről szól, hogy pozitívan tudjuk befolyásolni körülményeinket, érvényesülni a nehézségeken a tehetségünknek, a képességeinknek és alkalmazkodóképességünknek köszönhetően.
Az önbizalom szintjének átrendezése a képességeidhez.
Néha az önbizalom szintje kimozdul az összhangból képességeinkkel, tudásunkkal és a változó körülményekhez való alkalmazkodó-készségünkkel. Amikor ez megtörténik, fontos, hogy értékeljük magunkat és átrendezzük önbizalmi szintünket a valósággal.
Az önbizalom 5 fő építőköve
Van néhány olyan elem, amelyre ma összpontosíthatunk, és amelyek fellendítik önbizalmunkat minimális erőfeszítéssel. Legtöbbjük magában foglalja a gondolkodásmódunkat.
Ha befogadjuk őket és beépítjük napjainkba, jelentős pozitív hatással lesznek az önbizalmunkra.
#1 - Hajlandóság elhagyni a komfortzónádat.
Azáltal, hogy kilépünk a komfortzónánkból, kitesszük magunkat ismeretlen helyzetek. Ha így teszel, kiderül, hogy az ilyen helyzetekben ritkán indokolt a félelem. Éppen ellenkezőleg, növekedési-fejlődési lehetőséget kínálnak mind személyesen, mind szakmailag egyaránt.
Lehetőséget adnak nekünk arra, hogy átadjuk a körülményeink ellenőrzésének szükségességét, és megtanuljunk alkalmazkodni az újakhoz.
#2 - Nyitottság az érzelmi kényelmetlenség megtapasztalására.
Az önbizalom megköveteli érzelmeink tudatosítását. De ehhez az is szükséges, hogy toleranciát építsünk ki velük szemben.
Az egyik módja az, hogy kitesszük magunkat annak a kellemetlen érzésnek, amit a negatív érzelmet kíséri. Sokan hajlamosak vagyunk elnyomni az érzelmi fájdalmat. De nekünk nyitottnak kell maradni a megtapasztalásra, mivel ez segít nekünk ellenállást kiépíteni vele szemben.
Ez az ellenállás lehetővé teszi számunkra ráhangolódni a negatív érzelmekre anélkül, hogy megdermednénk általuk.
#3 - Az önértékelés szokása.
Jelentős értéke van a rendszeres önértékelésnek.
Fontos, hogy időnként leüljünk és átgondoljuk, hogyan mennyit és hogyan nőttél. Vedd figyelembe az elsajátított új készségeket.
Folyamatosan fejlődünk ilyen vagy olyan módon. Különösen abban az esetben, ha elhagyjuk a komfortzónánkat (lásd #1 fent). A probléma az, hogy ezt gyakran nem ismerjük fel a növekedés, mert fokozatosan történik.
#4 - Öleld a pozitivitást.
A pozitív hozzáállás fenntartása magában foglalja a negatív önbeszéd elnyomását.
Ez magában foglalja az erősségeink kiemelését és sikereink megünneplését, miközben észleljük gyengeségeinket és baklövéseket, úgy tekintünk rájuk, mint lehetőségek a tanulásra és a fejlődésre.
Sajnos sokan megtanulnak pesszimistának lenni önmagunkkal kapcsolatban az átélt kudarcoknak és csalódásoknak köszönhetően egész életünkben.
Ez a hozzáállás nem csak akadályozza önbizalmat, de megakadályozza a növekedést is.
A jó hír az, hogy újra kondicionálhatjuk elménket az optimizmus és pozitív gondolkodás átölelésére. Ennek során edzhetjük önmagunkat, hogy ösztönösen felismerjük a legyőző képességünket.
#5 - Hagyj fel a külső érvényesítés iránti vággyal.
Ha mások jóváhagyását keresed, az sérti az önbizalmad. Ez arra tanítja az elmét, hogy ne bízzon motivációiban és képességeiben. Ehelyett az elméd megtanul tartózkodni a cselekvéstől, amíg engedélyt nem kap erre valaki mástól.
Idővel óvatossá válsz, és aggodalmakat kezdesz táplálni a teljesítményedről.
Ismerd fel, hogy egyedi értékkel rendelkezel. Tudásod, készségeid, tehetséged és alkalmazkodóképességed kiküszöböli a külső érvényesítés szükségességét.
Mindaddig, amíg az önbizalmi szinted összhangban van a valósággal, magabiztos és önérvényesítő lehetsz, amikor bizonytalansággal szembesül.
Az önbizalom a mentális szívósság egyik sarokköve. Nehéz fejleszteni az utóbbit anélkül, hogy először rendelkeznénk az előbbivel.
Szerencsére, viszonylag egyszerű megváltoztatni a látásmódod önmagadról, mert a meglévő értékeid felismerésén alapul.
Az önérzékelésed kiigazítása inkább a valóságtól van átitatva, mint a belső kritikusod elítélésétől eredő barátságtalan fantomoktól.
Damon Zahariades - The Mental Toughness Handbook: A Step-By-Step Guide to Facing Life's Challenges, Managing Negative Emotions, and Overcoming Adversity with Courage and Poise alapján.
Damon Zahariades
Mentális állóképesség
Útmutató lépésről lépésre: hogyan győzzük le az élet kihívásait, kezeljük a negatív érzelmeket, nehézségeket bátran és higgadtan.
Birkózz meg a nehézségekkel, teljesíts nyomás alatt, és győzd le a kihívásokat könnyebben, mint valaha gondoltad!
Nyomasztanak a körülményeid? Kimerült vagy és túlterhelt? Hajlamos vagy feladni, valahányszor nehézségekbe ütközöl?
A tartós sikerhez vezető út akadályokkal van kikövezve. A viszontagságokkal szembeni kitartásunk mértéke azonban csak rajtunk múlik.
Senki sem születik mentális állóképességgel. Idővel fejlesztjük ki, az izomépítéshez hasonlóan. Ez pedig azt jelenti, hogy bárki képes rá – te is!
Az Amazon bestsellerszerzője, Damon Zahariades „edzésprogramjának” és praktikus tippjeinek köszönhetően megtanulhatod, hogyan tarts ki, amikor nehézségekbe ütközöl, és a dolgok nem a terveid szerint alakulnak. Megtudhatod, hogyan kezeld a stresszt, miként uralkodj az ösztöneiden, és hogyan viseld el az érzelmi nyugtalanságot. Önbizalmad fejlesztésével szó szerint átformálhatod az életed!
nagyobb ellenállás a negatív érzésekkel szemben * magasabb teljesítmény
* jobb stresszkezelés * nagyobb önbizalom * a félelmek eloszlatása
* elfogadás és elengedés
A mentális állóképesség kézikönyve valódi szellemi edzéstervet kínál:
- a mentálisan stabil emberek 7 legfontosabb jellemvonása;
- hogyan ne add fel soha;
- 5 könnyen bevethető napi rutin az elméd és az elszántságod megerősítéséhez;
- 5 egyszerű tipp az ösztöneid irányításához;
- 5 taktika a nehézségek kezelésére;
- 10 lépéses program az elme megszilárdításához;
- 8 gyakorlat a mentális állóképesség fenntartására és megerősítésére;
- 18 extra gyakorlat a könyvben megismert tanácsok és taktikák alkalmazására.
Kezdd el edzeni az elméd, hogy könnyedén elviseld a stresszt és a nyomást, hogy bátran szembenézz a nehézségekkel!
„Nem számít, hol tartasz az életedben, és jelenleg milyen nehézségekkel küzdesz, javíthatsz a körülményeiden. Nagyobb sikereket érhetsz el. Ez a tény pedig optimizmussal kell, hogy eltöltsön. Elvégre óriási befolyással vagy a látásmódodra, és ha ezt irányítod, a csatát már majdnem meg is nyerted.
A mentális állóképesség kézikönyve felkészít a küzdelemre. Biztosítja a szükséges eszközöket, a módszertani haditervet és azt a tudást, amelyre szükséged lesz ahhoz, hogy egyre ellenállóbbá válj a megpróbáltatásokkal szemben.” – Damon Zahariades
https://edesviz.hu/konyvek/osszes-konyv/damon-zahariades-mentalis-allokepesseg/
Tehetség vagy mentális állóképesség?
Ahogy telik az idő és az élet – tavaly szakítottam át a fél évszázados szalagot -, egyre többet gondolkodom azon, hogy mi kell a sikerhez. És egyre kevésbé hiszek a tehetségben.
Ma már azt gondolom, hogy az életben a siker egyik kulcsa a mentális állóképesség. Természetesen az sem hátrány, ha valaki tehetséges, de önmagában ez nem elég.
Mi a titok tehát? Mire van szükség ahhoz, hogy valaki híres, elismert, sikeres és – esetleg – gazdag is legyen a választott területén? Mi fontosabb még a tehetségnél is?
A titok: Mentális Állóképesség
A mentális állóképesség az, ami a jókat a kiválóktól megkülönbözteti.
Enélkül lehet valaki bármilyen tehetséges, kevesebbet ér el, mint az, aki csupán átlagos képességekkel rendelkezik, de a mentális állóképessége kimagaslóan jó.
A mentális állóképesség kifejlesztéséhez öt területre kell koncentrálni:
- önmotiváció,
- erősségeid kihasználása,
- érzelmi önkontroll,
- nyomás alatti célra tartás, és
- cselekvés-orientáltság.
A lényeg a következetesség.
Ezt az öt dolgot kell következetesen alkalmaznod, ha esik, ha fúj, és a siker garantált. Nézzük meg most mindegyiket, mit is jelent a gyakorlatban.
- Az Önmotiváció képessége
Igaz ugyan, hogy a kapcsolatépítés és az együttműködés másokkal rendkívül fontos az előre jutáshoz, de ha arra van szükségünk folyamatosan, hogy a külvilág tartson mozgásban, akkor nagy bajban vagyunk. A motivációnak belülről kell jönnie. A nagy kérdés az, hogy TE mennyire akarod elérni a céljaidat. És persze mindenekelőtt az, hogy vannak-e egyáltalán céljaid. Gondolj a kudarcaidra – azért ne túl sokat -, hogy tudd, mi az, amit gyakorlással elkerülhetsz.
Gondolj sokat a győztes pillanataidra, mert ez ébren tartja a vágyat, hogy miért is küzdesz.
- Az erősségeid csúcsra járatása
Nem lehetünk mindenben kimagaslóan jók. Puskásnak félelmetes bal lába volt, szenzációsan cselezett és elképesztő volt a kezdő gyorsulása. Jobb láb és fejjáték szinte semmi. Fókuszálj arra, amiben genetikailag jó vagy, és azt fejleszd kilencesre-tízesre. Ha ezt teszed, akkor azokon a területeken kevés legyőzőre fogsz találni. Minden mást delegálj, vagy találj valakit a csapatodba, aki azokon a területeken kiemelkedő.
- Érzelmi Önkontroll
Azok az emberek, akik hajlamosak folyamatosan érzelmi hullámvasúton élni, kibuknak azon, ha valami nem a terveik szerint történik. Ez kicsinyes, gyerekes viselkedéshez vezet, amivel elidegenítik maguktól a párjukat, családjukat és a munkatársaikat.
A magas mentális állóképességű emberek ezzel szemben nem hagyják, hogy a körülmények rángassák őket. Tudják, hogy egy meccsen, egy projektben, vagy az életben általában gyakran történik olyasmi, amit nem tudunk kontroll alatt tartani.
Ilyenkor az a lényeg, hogy a külső körülmények HELYETT az érzelmeinket kell kontrollálni, és folytatni megállás nélkül, amit elkezdtünk.
- Nyomás alatt is fókuszban maradni
Ha nagyok a céljaid, garantált, hogy lesznek meleg helyzetek az úton.
A lényeg, hogy maradj nyugodt, és ne vedd le a szemed a célodról. A mentális állóképesség nem olyasmi, ami egyszer csak megvan. Mint a bokszolóknál vagy a versenylovaknál, ahol fokozatosan egyre jobb és jobb ellenféllel hozzák össze a versenyzőt, nekünk is egyre magasabb hőfokú helyzetekben kell helyt állnunk, hogy kialakuljon ez a képességünk. A lényeg a fokozatos, ugyanakkor folyamatos fejlődés.
- Cselekvés-orientáltság
A mentálisan erős emberek nem futnak el a küzdelem elől, és nemcsak akkor hajlandók játszani, ha optimálisak a körülmények. Előbb-utóbb mindenki rájön arra, hogy a körülmények szinte soha nem ideálisak. Ahogy Clausewitz, a modern hadviselés elméleti atyja mondta: a haditervet az első puskalövés után dobhatod a szemétbe. Készülj fel, amennyire csak tudsz, és aztán cselekedj! Túl sok ember van, aki csak olvas, tréningre jár és álmodozik, ahelyett, hogy lépne végre. Ne tartozz közéjük!
- Mindenki képes az elsajátítására
A legnagyszerűbb dolog a mentális állóképességgel kapcsolatban, hogy bár ez nem veleszületett képesség, mindenki képes megtanulni.
Egyszerűen arról van szó, hogy hozunk egy döntést: ezt az öt dolgot következetesen fogjuk alkalmazni.
Ha ezt teszed, olyan sikereket érhetsz el, amik az „átlagember” számára elérhetetlenek. Ha tehetséges valaki, az önmagában még nem emeli ki az átlagemberek szürke tömegéből. Lehetőségeinket csak a mentális állóképességünk kifejlesztésével tudjuk maximálisan kiteljesíteni.
Forrás: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/tehetseg-vagy-mentalis-allokepesseg/
,,A boldog és a sikeres emberek szokásaik.”
Pozitív szemléletmód jellemzi őket.
Hisznek abban, hogy a kihívásokon keresztül fejlődnek.
A kudarcot nem az intelligencia hiányaként, vagy akként
könyvelik el, hogy ők maguk értéktelenek lennének, hanem
katalizátorként tekintenek rá. Egy kudarc katalizátor a fejlődéshez,
a már meglévő képességek fejlesztéséhez.
Boldog emberekkel veszik körül magukat.
Jim Rohn szavaival élve:
“Olyanná válsz, mint az az 5 ember, akikkel a legtöbb időt töltöd.”
Jól válogasd meg őket,
mert akikkel körülveszed magad,
hatással vannak arra, ahogyan gondolkozol, érzel és
hogy milyen irányba haladsz az életben.
Hogy boldogabb lehess, le kell építeni a negatív embereket magad körül.
Vannak álmaik.
Jövőkép nélkül az egyetlen dolog, amit nézegethetünk, az a múlt.
Ne tedd!
Az álom, a célok az egyik legfontosabb dolog, hogy optimista tudj maradni a nehéz időkben. A célod lesz az az ok, amiért reggel felkelsz.
Képesek a késleltetett jutalmazásra.
Minél nagyobb az álmod, annál türelmesebbnek kell lenned.
A boldog emberek hajlandóak várni a jutalom érdekében.
Magára az útra összpontosítanak: arra, hogy már meddig eljutottak,
és mi az, ami még előttük van.
Beiktatnak “én” időt a mindennapokba.
Ha mindenkinek igent mondasz, akkor nagyon hamar időcsapdába
fogsz kerülni, mert nem jut időd feltöltődni. Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni.
Ha így teszel, akkor sokan ki fognak használni.
Tiszta határokat kell felállítanod.
Mondj IGENT magadnak!
Forrás: http://kernertraining.hu/category/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/pozitiv-gondolkodas/
„Az okosan kiválasztott szakmai vagy önfejlesztő könyvekből napi 30 percet olvasol, akkor hetente befejezel egy 200 oldalas könyvet.
Évi 50 könyv elolvasása 5 év alatt hatalmas helyzeti előnyhöz fog juttatni az életben, mert pozitív irányban 180 fokban átalakul a személyiséged és olyan mennyiségű tudást halmozol fel, hogy szinte versenytárs nélkül leszel a szakterületeden.” (Kerner Tibor)
A zavaró tényezők kizárása
Igazán valóra akarod váltani az álmaidat? Akkor minden erőddel azon
legyél, hogy amennyire csak lehet, zárd ki a zavaró tényezőket és
a sikergyilkos embereket az életedből, amikor a célodért dolgozol.
Ez nagy önfegyelmet igényel, de hidd el, megéri!
Tervezés
Keresd meg a napnak azt a szakát, amikor a leghatékonyabb vagy.
Ebben az időszakban foglalkozz az álmaiddal, és dolgozz a céljaidon.
Ha így teszel, hatékonyabb és eredményesebb leszel.
Forrás és a teljes cikk: http://kernertraining.hu/szemelyisegfejlesztes-blog/sikerblog/celok/8-tipp-hogyan-valositsd-meg-az-almaidat/
A mentálisan erős, produktív, sikeres emberek NEM LESZNEK NEGATÍVAK.
POZITÍV ELME = POZITÍV EREDMÉNYEK
NEM AGGÓDNAK AMIATT, HOGY MINDENKINEK MEGFELELJENEK és NEM LÓGNAK NEGATÍV EMBEREKKEL. Pozitív, kellemes emberekkel vannak.
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/siker-szavak-es-kifejezesek--tanacsok.html
”Jack Ma
kínai üzletember, befektető, politikus és filantróp. Az Alibaba Group multinacionális technológiai konglomerátum társalapítója és volt elnöke.
Az Alibaba.com részvényeseinek 2010 májusában megtartott éves közgyűlésén Ma bejelentette, hogy az Alibaba Csoport 2010-ben megkezdi az éves bevétel 0,3%-ának a környezetvédelemre történő fordítását, különös tekintettel a víz- és levegőminőség-javító projektekre. Az Alibaba jövőjéről azt mondta: „kihívásunk az, hogy több embernek segítsünk egészséges módon, ’fenntartható’ pénzt keresni, olyan pénzt, amely nemcsak saját maguk számára, hanem a társadalom számára is jótékony. Ez az az átalakulás, amelyet meg akarunk valósítani.
Jack Ma a Jack Ma Alapítvány létrehozója, amely az oktatás, a környezet és a közegészségügy fejlesztésére összpontosító jótékonysági szervezet.
14,6 millió dolláros alapot hozott létre a tibeti oktatás fejlesztésére.
2018. szeptemberében bejelentette, hogy nyugdíjba vonul Alibabától, és oktatási munkát folytat, filantropiát és környezeti ügyeket folytat; a következő évben kilépett ügyvezető elnökként. Jótékonykodni akar, mint Bill Gates.
2019-ben a Forbes felvette Jack Mát Ázsia jótékonysági hősei elnevezésű listájára és a Malcolm S. Forbes életműdíjjal jutalmazta a Kínában, Afrikában, Ausztráliában és a Közel-Keleten végzett, hátrányos helyzetű közösségek támogatását célzó munkájáért
„A vezetőnek nagyobb megterheléssel és kitartással kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie elviselni azt, amit az alkalmazottak nem tudnak.”
Az alkalmazottaidnak nem érted kell dolgozniuk, hanem egy közös cél érdekében.
Egy jó vezető tulajdonságai: az alkalmasság, a vízió és az állhatatosság.
Egy igazi üzletembernek nincsenek ellenségei. Ha ezt megérti, határ a csillagos ég.
Lehet néha panaszkodni az életben, de ne csináljunk szokást belőle. Olyan, mint az alkohol: minél többet iszunk, annál szomjasabbak leszünk.
„A vezetők mindig pozitívak, sosem panaszkodnak."
„A vezetőnek ösztönöznie kell kollégáit, de nem pénzzel. Bizalmat, tiszteletet, elismerést kell sugároznia, és korrekt, őszinte tanácsokat kell adnia.”
„Egy jó főnök jobb, mint egy jó cég."
„Mindig olyan munkatársakat keresek, akik okosabbak, mint én. A munkám így annak biztosításáról szól, hogy okos emberek együtt tudjanak dolgozni. Az ostoba emberek ugyanis könnyedén dolgoznak együtt, az okos emberekről ez nem mondható el.”
„Vállalkozóként, ha nem vagy optimista, bajban vagy. Így az embereknek, akiket kiválasztok, optimistának kell lenniük.”
Nem a rokonságtól függ, hogy sikeres legyél!
Nem kell, hogy gazdag apád vagy befolyásos bácsikád legyen. Csak a vevők, az ügyfelek számítanak, csak ők tehetnek téged sikeressé.
Fektess a fiatalokba, ha meg akarod változtatni a világot!
Azokat kell segíteni, akik sikeresek akarnak lenni – ez a titok nyitja. A fiatalok elméjében ott vannak a magok, amelyeket elvetettünk, és ha felnőnek, ők fogják megváltoztatni a világot.
The secret code of Aliababa’s success: ,,Keep your dream alive, because it might come true one day."
Keep Your Dream Alive
Jack egy konferencián megosztotta az Alibaba sikerének titkos kódját. Csakúgy, mint a kitalált karakter Ali Baba, ő is be tudott lépni egy titkos barlangba az „Szezám tárulj” kóddal. Hasonló módon az Alibaba titkos kódján dolgozók a „Tartsa az álmodat életben.” Gondolatában és szívében tartották ezt, tudva, hogy ez valamikor valóra válhat. És meg is történt.
Figyelmen kívül hagyni a ,,visszahúzó kisembert”
Az Alipay indításakor néhány ember azt mondta, hogy ez egyáltalán nem jó ötlet. Valaki azt mondta neki, hogy ostoba ötlet. Egyszerűen figyelmen kívül hagyta a negatív megjegyzéseket és a népszavazókat, és folytatja vele. Az Alipay-nak több mint 500 millió felhasználója van, akik biztonságos módon élvezik az online és mobil vásárlások fizetését.
Légy ihletett
Jack Ma megosztotta, hogy sok mindent megtanult a filmekből, például a testőr, a keresztapa és a Forrest Gump. Megemlítette, hogy inspirálta azt, hogy a színészek hogyan mutatják be vonalukat, hogy az énekesek miként adják elő a nagy teljesítményű előadásokat. Rájött, hogy amikor az emberek természetes módon cselekszenek és a szívből beszélnek, nagy hatást gyakorolnak, és így próbál másokat inspirálni azzal, hogy önmagát képezi.
Ne panaszkodj, keress lehetőségeket
Jack azt mondta a közönségnek, hogy úgy gondolja, hogy amikor az emberek panaszkodnak, abban rejlik egy lehetőség. Amikor az emberek panaszkodnak bizonyos kérdésekben, egyesek megpróbálják jobbra változtatni a helyzetet. Amikor megváltoznak a dolgok, akkor jobbra is fordulnak. Ezért azt tanácsolja a fiataloknak, hogy panaszkodás helyett keressenek lehetőségeket.
Maradj összpontosítva
Jack-t egy újságíró kérdezte az üzleti ötletekről, amelyekre nem válaszolt. Vezérigazgatóként kijelentette, hogy nem akarja mondani sok üzleti ötletet, amelyet napi szinten átadnak neki. Ha azonban jön egy üzleti lehetőség, amely összhangban áll a vállalat küldetésével, amely megkönnyíti az üzleti tevékenységet, akkor fontolóra veszi.
Legyen szenvedélyed
Az eredeti értékesítési pályafutása során, amikor az Alibaba elindult, elmagyarázta, hogy globális versenyben állnak, nem a kínai weboldalakkal, hanem a Szilícium-völgyben működő vállalatok webhelyeivel. Bátorította munkatársait induló hozzáálláshoz, nem pedig a szokásos 8-tól 5-ig terjedő hozzáálláshoz. Úgy véli, hogy egyenlők és olyan erősek, mint az amerikaiak,
Azt mondta nekik, hogy az IPO a cél, és hogy nekik továbbra is összpontosítaniuk kell erre.
Jack Ma nagyon sikeres és befolyásos ember, szerény kezdettel. Az elutasítás elleni ellenálló képessége, kemény munkája és erős kulturális meggyőződése szárnyaló magasságokba szorította őt. Főként látta a lehetőségeket, bízott benne önmagában és a csapatában. A végére gondolva kezdett, életben tartotta az álmot, és hű maradt a látomásához.
Ezek olyan szabályok, amelyek sokkal több embernek segítik a sikert.
https://project-management.com/jack-ma-top-10-rules-for-success/
https://www.youtube.com/watch?v=QgrH-T9gB9A&list=PLD4970748C58F6B7D&index=323&t=0s Jack Ma's Top 10 Rules For Success
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/a-sikeres--mentalisan-eros--gazdag--boldog-emberek-jellemzoi/a-gazdag-es-sikeres-emberek-jellemzoi--szokasai.html
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/a-sikeres--mentalisan-eros--gazdag--boldog-emberek-jellemzoi/a-mentalisan-eros--produktiv--sikeres-emberek-ezeket-nem-teszik----ezeket-teszik.html
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/a-sikeres--mentalisan-eros--gazdag--boldog-emberek-jellemzoi/a-boldog-emberek-szokasaik.html
Tanulj mások hibáiból.
Készítsd elő a jövőt.
Higgy!
Vedd magad körbe ,,nagyokkal”, hozzáértőkkel.
Élj egészségesen.
Légy vidám. Legyen jó humorod.:)
Aki követi szíve útját, az boldog lesz.
-
Mindig csak olyasmit kívánj, aminek teljes szívedből képes vagy örülni.
A szeretetről
A képesség, hogy megbocsássunk másoknak, abból ered, hogy tudunk szeretni. Gyakran nehéz szeretetet küldeni valakinek, aki megbántott, tehát ha ezt megerőltetőnek érezzük, fókuszáljuk ezt a szeretetet magunkra!
A szeretet legtisztább formája a fenntartás nélküli szeretet, amelyhez nem társul semmiféle korlátozás vagy feltétel.
Hogyan segíthet a másoknak való megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet elkerülni a bennragadt érzelmek létrejöttét?
Amikor a feltétel nélküli szeretet rezgésének létrehozására összpontosítunk magunk vagy embertársunk irányában, fellépünk a tudat egy magasabb szintjére.
Sokkal könnyebben megértjük mások motivációját és nyitottabbak vagyunk a velük való kapcsolat kialakítására. Lassabban ítélkezünk, és gyorsabban mutatunk együttérzést. Ebben az állapotban kisebb valószínűséggel élünk át negatív érzelmeket.
A feltétel nélküli szeretetnek ez a csodálatos frekvenciája egyszerűen nem hagy teret a sötét érzelmeknek, amelyek létrehozhatják a bennragadt érzelmeket.
Meggyőződésem, hogy ennek a fajta szeretetnek a kifejlesztése földi létünk egyik legfontosabb oka.
Ez néha nem tűnhet egyszerűnek, de tiszta energiából és fényből vagyunk
Amikor így érzünk mások iránt, a szívünk a szeretet frekvenciájával rezonál és a bensőnkben ilyenkor békét és harmóniát érzünk.
A feltétel nélküli szeretet segít kifelé tekinteni, túl a saját én-központúságunkon. Ilyenkor jobban érdekel és könnyebben megértjük, hogy másoknak mire van szükségük.
Nem sajnáljuk időnket, szolgálatainkat és a rendelkezésünkre álló forrásokat mások szolgálatába állítani.
Segít, hogy elvevők helyett adományozók és hálás befogadók legyünk. Köteléket, rokoni és testvéri kapcsolatot hoz létre közöttünk.
Egyenként értékesek lehetünk, ugyanakkor a közösséghez tartozás érzésével ajándékoz meg.
Ez a tiszta szeretet ajándék a Teremtőtől, a szívből sugárzik ki, ahol létrejön. Kérhetünk isteni segítséget, hogy képesek legyünk még többet ebből kisugározni ebből a frekvenciából, és eltávolítani minden bennragadt érzelmet, amely az útjába állhat, ez egy elérhető cél.
Amikor a szívünket szeretet tölti meg, örömet lelünk abban, ha segíthetünk mások boldogságában.
Az ő érzelmi jólétük ugyanolyan fontossá válik számunkra, mint a saját boldogságunk. Ennélfogva úgy építjük fel a boldogságunkat, hogy az értékes hozzájárulás legyen mások és a társadalom számára.
A szívünk spirituális értelemben megnagyobbodik, sokkal inkább képes lesz szeretetet adni és elfogadni.
- Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Az élet a felemelkedés folyamatáról szól
A mi isteni Teremtőnk állandóan finomít rajtunk. Nekünk az a dolgunk, hogy ráhangolódjunk erre a finomítási folyamatra,
lépésről-lépésre emeljünk a rezgésünkön és tudati szintünkön, hogy a Teremtőhöz hasonlatossá váljunk a feltétel nélküli szeretet adásának képességében.
Úgy hiszem, mindnyájunknak rendeltetése és elvégzendő feladata van ezen a földön.
A bennragadt érzelmek betegségekhez vezethetnek és megakadályozhatják, hogy azt az életet éljük, amelyet élhetnénk.
Ez egy szent üzenet, segít azoknak, akik szenvednek, nem csupán saját maguk miatt, hanem mert gyógyult és megerősödött életük továbbgyűrűzik az időn és űrön keresztül az örökkévalóságba.
A legnagyobb örömöt életem során mások tanítása, a gyógyító képesség bennük való megtalálása, valamint a gyógyítás művészetének gyakorlása okozta.
Az ezen dolgok művelése közben érzett öröm abból származik, hogy erőt adok másoknak, segítek nekik jól érezni magukat és boldognak lenni. - Dr. Bradley Nelson
Ha szívfalunk van, ugye belátjuk mennyire fontos, hogy megszabaduljunk tőle? Érzékeljük, mennyire fontos segíteni gyermekeinken és a családtagjainkon? El tudjuk képzelni, milyen hatalmas változás lenne, ha ezt az egész világgal meg tudnánk tenni?
Képzeljük el, mekkorát változna a világ, ha kellő számú szívet meg tudnánk tisztítani! Ez a kellő számú, tiszta szívű ember – talán alig néhány ezer – elegendő lenne, hogy örökre átformálja ezt a bolygót.
Azok, akiknek nyitott a szíve, lesznek a továbbadói ennek az isteni energiának, amely átformálja és meggyógyítja a világot.
Képzeljük el!
- Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Amikor a szívünk tele van szeretettel kisebb az esélye a bennragadt érzelmek létrehozásának.
Sokkal megbocsátóbbak, türelmesebbek és kedvesebbek vagyunk.
Amikor feltétel nélküli szeretet érzünk, könnyebben elnézzük mások gyengeségeit, ahelyett, hogy bírálnánk őket.
A tiszta, szeretettel teli életért megéri küzdeni, és azért érdemes élni. Ez a pozitivitás élete, amely felülemelkedik a negatív érzelmek, mélyben hullámzó tengerén.
Mindnyájan képesek vagyunk megváltoztatni régi szokásainkat vagy a világ alacsonyabb szintű energiáit, és szerető lényekké válni.
Minden a szándékkal kezdődik, és a folyamat lépésenként halad. - Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Az érzelmeinket mi választjuk
Az érzelmekkel kapcsolatban nagyon sok téves elképzelés létezik, és ezek közül talán a leggyakoribb az, hogy másoknak hatalmában áll bizonyos érzelmeket ébreszteni bennünk.
Hallottunk már olyan kijelentést, hogy ,,A férjem egyszerűen megőrjít”, vagy ,,Ettől depressziós lettem", vagy „Rossz kedvem lett tőle"? Ha megállunk, és elgondolkodunk az ilyen kijelentéseken, rá fogunk jönni, hogy nevetségesek.
Az az igazság, hogy senki és semmi sem kényszeríthet ránk egyetlen érzelmet sem, amit mi nem akarunk érezni.
Azok a dolgok, amelyek velünk történnek, igazából nem határozzák meg az érzelmeket, amelyeket érzünk. Bár minden eseményt, amelyek hatással vannak az életünkre, tudatosan nem irányíthatunk, azt kiválaszthatjuk, hogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk.
Bármi történjék is, hatalmunkban áll kiválasztani az érzelmeket, amelyeket érezni akarunk.
Nagyon sok ember időnként akaratlanul is az érzelmei áldozatává válik.
Az érzelmi reakciók annyira gépiesnek tűnnek, sokszor nem is hisszük, hogy mi irányítjuk az érzéseinket. Valójában a tudat alatti elménk olyan, mint egy hatékony gépezet, amely azt teszi, amit mondunk neki.
Olyan mintákat ismétel, amilyeneket létrehoztunk. A negatív érzelmek olyan gyorsan jelentkeznek, hogy úgy tűnhet, mintha a természetes reaktív érzelmen kívül – amely mintha a semmiből bukkanna fel - nem is lenne idő más érzelmet választani.
Ha például elkésünk egy találkozóról, automatikusan nyugtalanságot érzünk. Ha valaki durván bánik velünk, automatikusan bosszúságot érzünk. Amikor sértegetnek vagy zaklatnak, válaszképpen azonnal haragot vagy neheztelést érzünk. Ha olyanok vagyunk, mint a legtöbb ember, akkor időről időre történnek velünk elfogadhatatlan dolgok.
Tudatosan le kell lassítunk, és kézbe kell vennünk az érzelmeink irányítását, máskülönben a válaszunk nem lesz más, mint egyszerű reakció.
Ha hagyjuk, hogy úgy reagáljunk, ahogyan mindig is a tudat alatti elme felajánlhat egy negatív érzelmet, amelynek a múltbéli hasonló körülmények között választott érzelmek alkotják az alapját.
Az első két lépés egy bizonyos érzelmi élmény során (amikor létrehozzuk az érzelmet és elkezdjük érezni) másodpercek alatt történik, így a változtatás időt és energiát igényel.
Annak ellenére, hogy az adott helyzetben mindig ugyanolyan negatívan reagáltunk, a jövőbeli reakcióknak nem kell ugyanolyanoknak lenniük, mint a múltban.
Ha valami negatívummal nézünk szembe, vagy negatív dolgot kell kezelnünk, mindig van választási lehetőségünk.
Dönthetünk úgy, hogy a megszokott módon reagálunk, ahogy mindig is tettük, vagy választhatunk egy másik utat.
A múltnak nem kell megegyeznie a jövővel.
Minden alkalommal, amikor tudatosan más irányba tereljük az érzelmi élményt, és úgy döntünk, hogy valami pozitívat fogunk érezni, beleavatkozunk a tudat alatti elme egy régi programjába.
Ez eleinte nehéznek tűnhet, de ne adjuk fel, és idővel új, pozitív programokat indíthatunk el, amelyekkel a pozitív lehetőségek választása teljesen természetessé lesz.
Az a nagy helyzet az érzelmekkel kapcsolatban, hogy mindig mi választjuk őket.
Mindig mi választjuk ki, hogyan érzünk.
Mindig. Ennek már a tudata is erővel tölti el az embert. Mi választjuk ki az érzelmet, amelyet egy helyzetben érezni akarunk.
Mi magunk vagyunk az érzelmi élményeink írója.
Mindig tartsuk szem előtt, hogy az érzelmeinket több különböző tényező szerint választjuk meg: bennragadt érzelmek, régi szokások és elképzelések, és persze a pillanatnyi körülmények. Általában rögtön reagálunk, vagy létrehozunk egy érzelmet, és azonnal elkezdjük érezni.
Azonban a legtöbb élményünk során ez a gyorstüzelő reakció túl gyors, megengedhetnénk magunknak, hogy lassítsunk.
Azt javaslom, hogy mindenki próbálja megtanulni más irányba terelni az érzelmeit.
Ne a legdrámaiabb és legtraumatikusabb élmények során kezdjük a gondolatok terelését; összpontosítsunk a kisebb, naponta érzett érzelmekre.
Idővel aztán majd jöhetnek a nagyobbak.
Legközelebb, ha bosszúsnak, szomorúnak vagy magányosnak érezzük magunkat (vagy akármilyen kevésbé meghatározható érzelmet érzünk), vegyünk egy nagy levegőt, néhány percre tegyünk félre minden mást, és határozzuk el, hogy belevetjük magunkat a más irányba terelés gyakorlatába.
Kreatív ötletek negatív érzelmekre
Egyes érzelmekkel kapcsolatos elképzeléseink meggyőződéseink képesek nagymértékben rossz irányba vinni érzelmi élményeinket.
Talán régi, bevésődött képzeteink vannak bizonyos érzelmekkel kapcsolatban? Esetleg általában minden negatív érzelemmel kapcsolatban?
A negatív érzelmek sosem kellemesek, de hasznosak lehetnek - minden a felfogáson múlik. Használjuk az Emotion Code-ot, hogy képesek legyünk semlegesen viszonyulni a negatív érzelmekhez, és észleljük bennük az üzenetet ahelyett, hogy félnénk tőlük, a hatásuk alá kerülnénk, vagy lezárnánk ezeket. - Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
A figyelem középpontja határozza meg a valóságot
Minden új nap kezdetén választhatunk: jól vagy rosszul érezzük-e magunkat mindazzal kapcsolatban, ami az életünkben történik.
Egy bizonyos időben csaknem mindig egyszerre történnek jó és kevésbé jó dolgok.
Amit a figyelmünk középpontjának választunk ki, fontos tényező a boldogság egyenletében.
Minden alkalommal, amikor a problémáinkra és életünk félresiklott dolgaira összpontosítunk, újabb negativitást hozunk létre. Egyszer láttam egy filmet, amelyben a bölcs tanár azt mondta a tanítványainak: „Ne feledjétek, a figyelem középpontja határozza meg a valóságotokat.” Milyen igaz meglátás!
Tekinthetünk úgy egy pohárra, mint félig telire, vagy úgy is, mint félig üresre, de az előbbi nagyobb hatalommal bír, és egy sokkal pozitívabb valóságot tesz lehetővé számunkra. - Dr. Bradley Nelson
Tekintsünk vissza szeretettel
Szeretetre és inkább pozitív emlékekre összpontosítsunk.
1. Vegyünk mély levegőt — tartsuk tiszteletben, hogy okkal érezzük azt, amit, és igyekezzünk addig megtartani, amíg meg nem fejtjük az üzenetét, bármi legyen is az.
2. Próbáljuk felismerni, mi az, amit érzünk. Ha nem tudjuk meghatározni, fussuk át az Emotion Code-táblázat érzelmeit. Ha továbbra sem sikerül azonosítani, az izomteszt segíthet a meghatározásban.
3. Próbáljuk megállapítani, hogy érzünk-e fájdalmat vagy valami mást a testünkben, mivel a kettő kapcsolatban lehet egymással.
4. Elemezzük ki, hogyan érkeztünk el ehhez az érzéshez. Hirtelen bukkant fel a semmiből? Megfelelően reagálunk egy bizonyos helyzetre? Úgy tűnik, hogy valamit túlreagálunk? (Ezt nem mindig tudjuk egyértelműen megállapítani, de nem baj.)
5. Adjunk engedélyt magunknak érezni ezt az érzelmet, és próbáljuk megérteni az üzenetet, amelyet hordoz.
6. Derítsük ki, hogy a pillanatnyi érzéshez hozzájárul-e bennragadt érzelem, vagy esetleg teljes mértékben az okozza? Ha igen, távolítsuk el az érzelmet. Ismételjük meg ezt a lépést ahányszor csak szükséges, hogy ne maradjon elfojtás.
7. Mély belégzés mellett ismét elemezzük ki az érzéseinket? Még mindig ott lapul az érzés? Ha úgy találjuk, hogy most valami mást érzünk, ugorjunk vissza a 2. pontra. Ha az érzés ugyanaz, lépjünk tovább a 8. pontra.
8. Köszönjük meg a testünket és a tudat alatti elménknek, amiért próbálnak velünk kommunikálni. Érezzünk tiszteletet az átélt érzelem iránt.
Adjunk engedélyt magunknak, hogy megszabaduljunk a régi szokásoktól és helyette válasszunk egy pozitív érzelmet.
9. Döntsük el, hogyan akarunk inkább érezni.
A magasabb rezgésű érzelmek, amelyekre cserélhetünk, olyanok, mint az együttérzés, a tolerancia, és a kíváncsiság.
10. Ha szükséges hozzunk létre gondolatokat, amelyek összhangban vannak a választott érzelemmel.
Ha például kíváncsiságot akarunk érezni, mondjuk azt magunknak? ,,Vajon, hogyan segíthetnék neki megérteni, azt, amit szeretnék?”
11. Ha eljutunk idáig, sikeresen másik irányba terelhetünk egy érzelmi élményt.
Eleinte talán nehézkesnek és bonyolultnak tűnhet, de minél többször ismételjük, annál könnyebben megy majd. Végül már nem is kell gondolkodnunk rajta.
A régi tudat alatti minták helyett új, tudatos választás egyben a fejlődés a növekedés választása is.
A bennragadt érzelmekkel kapcsolatos új ismeretünk és tudatosságunk alkalmazása segíteni fog megállni és elgondolkodni, mielőtt hagynánk, hogy egy automatikus reakció fölénk kerekedjen, és most, hogy tudjuk, hogy lehet egy érzelmet más irányba terelni, egy olyan eszköz van a kezünkben, amely segíteni fog lelassítani.
Legközelebb, ha egy negatív érzelemmel nézünk szembe, ne reagáljunk azonnal.
Gondolkodjunk! Kérdezzük meg magunktól: ,,Melyik szolgálna, egy negatív vagy egy pozitív érzelem?”
Én úgy gondolom, hogy általában a pozitivitás győz. Ha úgy döntünk, nagyon sokféleképpen érezhetünk.
Itt következik egy lista a pozitív érzelmekről, amelyek közül választhatunk
Pozitív érzelmek listája
Elfogadás, Becsvágy, Előrelátás, Áhítat, Jóindulat, Nyugalom, Jótékonyság, Kényelem,
Magabiztosság, Elégedettség, Bátorság, Kíváncsiság, Elragadtatás,
Vágy, Szorgalom, Lelkesedés, Együttérzés, Izgalom, Hit, Megbocsátás, Barátság, Nagylelkűség, Öröm, Hála, Boldogság, Becsületesség,
Remény, Alázatosság, Érdeklődés, Öröm, Kedvesség, Szeretet, Szerénység, Szenvedély,
Türelem, Béke, Elégedettség, Meglepetés, Hajlandóság.
A vonzás törvénye
A pozitív érzelmek átélése azzal kapcsolatban, amit szeretnénk, segít álmaink megvalósulásában.
Amikor vizualizáljuk az életünket olyannak, amilyennek szeretnénk és elképzeljük,
hogyan éreznénk magunkat,
ha az álmunk már megvalósult volna,
olyan lehetőségeket fogunk karnyújtásnyira találni, amelyek segítenek megteremteni mindazt, ami boldoggá tesz.
Ha olyasmikre összpontosítunk, amiket nem szeretünk, és negatívan érezzük magunkat, akkor ugyanezeket a problémákat fogjuk létrehozni és állandósítani az életünkben.
Mindig mi választunk
Jobb, ha mi választjuk az érzelmeinket, mint ha hagynánk, hogy a negativitás válasszon minket.
Minél több bennragadt érzelmünk van, annál több negatív gondolati energiát sugároznak, és annál nehezebb lesz bevonzani az életünkbe azt, amit szeretnénk.
A jó hír az, hogy a bennragadt érzelmektől meg lehet szabadulni. Ha rendszeresen használjuk az Emotion Code-ot, képesek leszünk elkerülni a kárt, amely a gondolkodás és érzékelés tudat alatti szintjén keletkezik, ugyanis megváltoztatjuk a gondolati frekvenciákat.
Amikor megszabadulunk a negatív bennragadt érzelmektől, könnyebben tudunk pozitív érzelmeket választani, amelyek segítenek betontan: azt, amit tényleg szeretnénk az, életünkben. - Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Sok ember nem tud képességeinek megfelelően teljesíteni, és nehézségei vannak élete alakításában.
A csalódottságuk alapjául szolgáló ok gyakran egy múltbéli eseményből visszamaradt, bennragadt érzelem, amely tudtukon kívül akadályozza erőfeszítéseiket.
Bradley Nelson: Emotion Code
Az érzelmek más irányba terelése
Ha érzelmeink szakértőjévé szeretnénk válni, rendkívül fontos, hogy megtanuljuk más irányba terelni érzelmi élményeinket.
Ehhez tökéletesen tisztában kell lennünk az érzelmi élményekkel általánosságban, mert csak így érthetjük meg a folyamat a részeit. - Dr. Bradley Nelson
BODY CODE
Azt tanultam, hogy a gyógyítás leggyorsabb módja a kiegyensúlyozatlanság megszüntetése.
Amint azt ebben a könyvben láthattuk, a bennragadt érzelmek jelentős okai mindenféle mentális, érzelmi és fizikai betegségnek, és leggyakoribb okai a kiegyensúlyozatlanságnak, amelytől manapság az emberek szenvednek.
Több évnyi magánpraxisom alatt kifejlesztettem egy nagyon egyszerű, hatékony módszert, mindenfajta kiegyensúlyozatlanság megtalálására és helyrehozására, amelyben egy ember szenved. Ez a rendszer még a legnehezebb esetekben is nagyon jól működött, ugyanis mindig a kiegyensúlyozatlanság az, amely a betegséget okozza.
- Dr. Bradley Nelson
https://www.emag.hu/body-code-bradley-nelson-1785044036/pd/DL4216MBM/?cmpid=87202
A PR-csapatunkkal való kapcsolatfelvételért lehetséges interjúk vagy média-megjelenés céljából látogass el a DiscoverHealing.com-ra!
DISCOVERHEALING.COM
Az a célom, hogy olyan tudással szolgállak, amely felébreszti az emberekben a vágyat, hogy gyógyítóvá váljanak.
Meggyőződésem, hogy ez a jog születésénél fogva mindenkit megillet; tudni, hogyan segíthetünk magunkon és szeretteinken, megszabadulni az érzelmi tehertől és a szívfalunktól, hogy mindenki a lehető legjobb életet élhesse. - Dr. Bradley Nelson
Hogyan kellene élnünk
Arra születtünk, hogy energikus, egészséges életet éljünk, amely tele van szeretettel, örömmel és kapcsolatokkal.
Az összes érzelem közül a szeretet a legerőteljesebb és legnépszerűbb, amelynek a szív egyszerre létrehozója és fogadója is. - Dr. Bradley Nelson
Az igazság az, hogy minden embernek két agya van.
A tudósok nagy meglepetésére, az is kiderült, hogy a fejünkben lévő agyunk engedelmeskedik ,,a szívünkben lévő agy” üzeneteinek.
Szívünk folyamatosan információkat küld a testünknek. Minden egyes dobbanás fontos üzenetet hordoz, amely hatással van az érzelmi és fizikai egészségünkre.
Amikor szeretetet érzünk valaki iránt, valójában a szívagyunk segítségével erőteljes elektromágneses jelet küldünk az illetőnek.
Az orvostudomány területén végzett kutatási kísérletek számtalan alkalommal azt mutatták, hogy a testen mérhető szintű pozitív hatások jelentkeznek,
amikor egy másik ember iránt szeretetet és megbecsülést érzünk.
Ugyanilyen jótékony hatások jelentkeznek bennünk, amikor mi vagyunk a befogadóak - vagyis szeretet es megbecsülés sugárzik felénk.
A kutatók felfedezték, hogy a szívünkből sugárzó elektromágneses jelek észlelhetők egy másik személy agyhullámaiban.
Ez a jelenség két ember közötti testi érintkezés esetén a legerősebb, vagy akkor, ha egészen közel vannak egymáshoz, de jelentős távolság esetében is mérhető az ereje.
- Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Szeretet és hála
A legkönnyebb módja a gondolatok tisztán tartásának, ha a szívünk tele van szeretettel és hálával - amelyek az univerzum legerősebb erői közé tartoznak.
Hagyjuk, hogy a személy iránti szeretet, akin segíteni akarunk, betöltse a szívünket. Őszinte vágyat kell éreznünk a segítésre.
Higgyünk abban, hogy képesek vagyunk rá, és legyünk hálásak Istennek, amiért ezt meg is tesszük. Ennyi az egész. Azzal, hogy a szeretetet és hálát tekintjük a kezelés alapjának, olyan erőteljes hozzáállást kapunk, amely nem fér össze semmiféle rosszindulatú, negatív gondolattal, félelemmel vagy kétséggel.
Ha azon kapjuk magunkat, hogy a gondolataink negatív irányba tévednek, vegyünk egy mély levegőt, és a szívünket tudatosan töltsük meg szeretettel és hálával.
Bradley Nelson: Emotion Code
Képzeljük el, milyen lenne az életünk, ha szeretet és hála gondolataival lennénk tele! Képzeljük el, az emberek emberek mennyire vonzónak találnának!
Képzeljük el, milyen lehetne az életünk! Szerintem valójában ilyennek kellene lennie az életünknek. - Dr. Bradley Nelson
A szándék ereje
A szándék valójában az energia egy másik formája.
Szeretek úgy gondolni rá, mint a gondolat energiájának egy erőteljes, irányított formájára.
Mivel az energia intelligens, megvan a képessége, hogy engedelmeskedjen a szándékunknak, vagy együttműködjön vele.
Az ókori gyógyítók bebizonyították azt az elméletet, hogy az univerzum intelligens energiából áll, amely képes reagálni a szándékra.
Jézus Krisztust a mai napig minden idők legnagyobb gyógyítójának tartják, aki számos alkalommal gyógyított vakokat és rokkantakat, támasztott fel holtakat.
Első csodatétele, bár nem a gyógyításról szól, drámai módon demonstrálja az intelligens energia fogalmát. - Dr. Bradley Nelson
(Víz átalakítása borrá)
Ne feledjük, hogy egy mágnes felerősíti a gondolatainkat, amelyek nem mások, mint energia. Miközben arra gondolunk, hogy el akarjunk távolítani a bennragadt érzelmet, egyszerűen húzzunk végig egy mágnest a kormányzó meridiánon.
A bennragadt érzelem eltávolítására vonatkozó felerősített szándékunk eléri a kormányzó meridiánt, és innen elszállítja a többi meridiánba és a test minden területére.
Ez a hirtelen szándékenergia-beáramlás képes a bennragadt érzelmet azonnal és végleg eltávolítani. - Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Ha tehát fizikai, mentális vagy érzelmi téren rossz a közérzetünk, akkor rendszerint az elménk és a testünk próbál jelezni ne nekünk.
Ez néha azt jelenti, hogy meg kell változtatnunk valamit a környezetünkben, az étrendünkben, egy kapcsolatban vagy a munkában.
A tapasztalt fájdalom és zavar nagy részét, ha nem az összeset, bennragadt érzelmek okozzák. Ebben a könyvben található egy egyszerű módszer, amely segít megtalálni és eltávolítani a bennragadt érzelmeket, hogy a testünk végre abbahagyhassa a kiabálást és megtanulhassuk ezt a létfontosságú, gyönyörű nyelvet.
Minél jobban értjük testünk jelzéseit, annál hamarabb képesek leszünk csírájában elfojtani a problémákat, és annál jobban fogjuk érezni magunkat. - Dr. Bradley Nelson – Emotion Code
Az élet a boldogságról szól. Arról, hogy képesek legyünk minél több szeretetet adni és befogadni. És az összes lehetséges tudást magunkba szívni.
Továbbá mások segítéséről, hálásnak lenni mindazért, amink van és megtanulni azt az életet élni, amelyet szeretnénk.
A bennragadt érzelmek megnehezítik ezeknek az örömöknek az átélését és rövidzárlatot okoznak bennünk mind fizikailag, mind érzelmileg. - Dr. Bradley Nelson
Tiltakozás vagy elfogadás
Szenvedésünk nagy részét az okozza, hogy tiltakozunk a múltban történtek, a jelenleg történő dolgok, és azok ellen, amelyek esetleg a jövőben fognak bekövetkezni.
Akkor kezdjük a tiltakozást, amikor elkezdünk beteljesületlen elvárásokon gondolkodni. Tiltakozhatunk az isteni akarat és olyasmi ellen is, amelyről tudjuk, hogy helyes és jogos.
A tiltakozásnak ezt az állapotát gyakran büszkeségnek nevezzük.
Lehet, hogy a bennragadt érzelmek késztetnek büszkeségre, ennek ellenére ez a mi választásunk. Ez aztán további választásokhoz vezethet - amelyek gyakran újabb bennragadt érzelmeket eredményeznek - és ezzel be is zárult az ördögi kör.
Amikor tiltakozunk az ellen, ami történik, érezhetünk haragot, neheztelést, keserűséget és félelmet.
A tiltakozás ugyanakkor egy olyan állapot, amely rákényszerít, hogy döntsünk, ítélkezzünk, és túl gyorsan válasszunk érzelmet.
Ilyenkor hajlamosak vagyunk könnyebben nemet mondani az adódó lehetőségekre, meglátni a negatív dolgokat magunk körül, észrevenni a különbséget magunk és mások között.
- Dr. Bradley Nelson
Az egészségügyi állapotunk közvetlenül függ attól, hogy az energiamezőnk mennyire kiegyensúlyozott.
Az energiagyógyítás célja az energiamező harmóniájának a helyreállítása és fenntartása, hogy a test megőrizhesse az egészségét. - Dr. Bradley Nelson
A mágnesek tiszta energiát bocsátanak ki, és rendkívül hatékony kellékek, amelyek segítségével helyrehozhatjuk az energetikai egyensúlyt, amelyet amúgy nem látunk. - Dr. Bradley Nelson
forrás: Dr. Bradley Nelson – The Emotion Code című könyve
RÁCZ ZSUZSI MINŐSÍTETT EMOTION CODE® PRACTITIONER OLDALA
ÉRZELMI ENERGIABLOKK OLDÁS
https://raczzsuzsi.com/
,,Kellemetlenségeink nagy részét olyan negatív érzelmi energiák okozzák, amelyek „csapdába estek”.
Az Emotion Code egy egyszerű és hatékony módszer ezeknek a bennragadt érzelmeknek a felderítésére és szabadon engedésére.
Nagyon sok ember tapasztalta, hogy miután sikerül megszabadulnia bennragadt érzelmeitől, élete egészségesebb és boldogabb lesz. Egyetlen ilyen érzelem is képes mind fizikai, mind érzelmi problémákat okozni.” forrás: Dr. Bradley Nelson – The Emotion Code című könyve
https://raczzsuzsi.com/bennragadt-erzelem/
A 3. ok, a 3. tényező, a 3. forrás, amely miatt óriási stressz hárul ránk: A kudarctól való félelem feltételes reakció, gyerekkorunkra nyúlik vissza. Szüleink azt mondogatták: „Ne, ne, hagyd abba! Gyere onnan!” Megbüntettek. Megbüntettek, ha új, másfajta dolgot próbáltunk ki. Ez újra felbukkan felnőttkorban.
Nézzünk szembe vele! Győzzük le!
Foglalkozzunk vele! Ne feledjük, hogy a félelem pusztán egyfajta negatív lelki szokás, amelyet megszüntethetünk, ha szembenézünk vele, és újra meg újra cselekszünk, amíg el nem tűnik.
A másik dolog, ami hasznos lehet, egy egyszerű állítás, amely felhasználható a kudarctól való félelem megszüntetésére.
Valahányszor az ijesztő szituációra gondolunk, amikor érezzük a testi megnyilvánulást, a szorongást, a stresszt, a szapora szívdobogást, valahányszor az ijesztő helyzetre gondolunk, mondjuk újra és újra magunknak, erőteljesen:
„Képes vagyok! Képes vagyok! Képes vagyok rá! Képes vagyok rá! Képes vagyok rá!” És ha másvalakivel találkozunk, aki, aki félelmekkel, szorongással küzd, vagy családtag, vagy egy barát, neki is mondjuk ezt: „Képes vagy rá! Képes vagy rá! Képes vagy rá!” Már mindegyikünket bátorítottak valamire, ami, ami nagyon fontos volt az életünkben, mert valaki hitt abban, hogy meg tudjuk tenni.
Mondjuk tehát: „Képes vagyok rá!” És mindenkit bátorítsunk, akiről tudjuk, hogy van egy célja. Mondjuk neki: „Képes vagy rá! Képes vagyok rá! Képes vagy rá!” Amikor ezt a feszültséget érezzük, különös dolgot tapasztalunk. Mikor azt mondjuk: „Igen, igen, igen! Képes vagyok rá! Képes vagyok rá!” Vagy: „Azt hiszem, képes vagyok rá, tudom, hogy igen!”
Ha ismételjük, azt tapasztaljuk, hogy ez az üzenet, érzelmi töltéssel, amely a tudatosból a tudatalattiba jut, lecsap arra az üzenetre, hogy „Nem vagyok rá képes. Nem vagyok rá képes.”, és akkor, és akkor elűzi.
Minél több érzelmet viszünk abba, hogy: „Képes vagyok rá! Képes vagyok rá! Képes vagyok rá!”,
annál gyengébbé válik ez a „Nem megy. Nem megy.”
Végül pedig az erősebb érzelem, emlékezzünk az érzelem törvényére, az erősebb érzelem győz, és kiszorítja a gyengébb érzelmet.
Ez elvezet ahhoz, ami a stressz és a feszültség 4. oka az életben. Úgy tartják, hogy ez az egyik legrosszabb, legkellemetlenebb félelem: az elutasítástól való félelem.
Ez a félelem kora gyermekkorban kezdődik. Honnan származik a feltétel nélküli szeretet? Majdnem mindig az apától. Az apa a meghatározó figura. És legtöbbünknek – különböző okokból – olyan apánk volt, aki nem adta meg nekünk a kívánt feltétel nélküli szeretetet
A tagadás. Ezt a tagadást úgy győzhetjük le, egyébként a legtöbb pszichológus szerint a valóság tagadása az elmebetegségek legfőbb oka. Persze, szorosan kapcsolódik a már említett tényezőkhöz. Tehát a tagadás legyőzése igen egyszerű. Meg kell érteni, honnan származik.
Íme a receptek a tagadás helyes megértéséhez.
Először is: ne feledjük az objektivizmus filozófiájának a kulcsát: A valóság létezik. A valóság létezik. Ez azt jelenti, hogy bármilyen helyzetben vagyunk is életünkben, ez van. Tény. Ez van. Igazság, ezért szembe kell néznünk vele. Minél előbb, annál jobban járunk, annál boldogabbak leszünk.
A 2. az, hogy: mindig van egy ár, amit megfizethetünk, hogy megszabaduljunk a stressztől vagy feszültségtől. Mindig van egy ár, amelyet megfizethetünk. Mindig van egy ár. Ha bármilyen okból boldogtalanok vagyunk, mindig van egy ár, amit megfizethetünk. Ezért kérdezzük meg magunktól: „Mi ez az ár?”
A 3.: határozzuk el, hogy megfizetjük az árat! Fizessük meg az árat! Inkább előbb, mint később. Mert így is, úgy is, végül meg kell fizetni az árat. Ezért jobb előbb. Íme az a 2 kérdés, amellyel kinyitható a tagadás ajtaja. Nyissuk ki a tagadás ajtaját!
A következő:
Ha úgy érezzük, feszültek, boldogtalanok vagyunk, vagy stressz kínoz, vagy többször megfázunk, náthásak leszünk, rossz a közérzetünk, vagy éjszakánként rosszul alszunk, szórakozottak vagy ingerlékenyek vagyunk, minden különösebb ok nélkül – feltételezzük, hogy van valami az életünkben, amivel nem nézünk szembe! Feltételezzük, hogy tagadunk valamit!
Van valami, ami kényelmetlen érzést kelt bennünk, de mi nem foglalkozunk vele. Ez, ez az ellenállás. Az, hogy nem foglalkozunk vele, ez okozza a stresszt.
Azt kell tennünk tehát, hogy megkérdezzük: „Mi van az életemben, amivel nem nézek szembe?” Mi az az életünkben, amivel nem nézünk szembe? Most rögtön! És stresszt vagy valami zavart okoz.
Mivel nem nézek szembe az életemben? Kérdezzük meg: „Mivel nem nézek szembe?”
És határozzuk el, hogy ezután megtesszük!
Brian Tracy - A negatív érzelmek kiiktatása
https://www.youtube.com/watch?v=Eahvg74otXc&index=112&list=PLD4970748C58F6B7D
Brian Tracy - A stressz és a feszültség kiiktatása https://www.youtube.com/watch?v=REGT07igASU&list=PLD4970748C58F6B7D&index=113
A hosszú belégzés és a hosszú kilégzés
nagyon jó hatással van az idegrendszerre.
Csendesedj el, nyugodj meg. Figyelj a légzésedre, - szépen, lassan.
Lassíts le a lélegzeted!.
Lassan 5-6 másodpercig lélegezzünk be, tartsuk bent egy kicsit, majd lélegezzük ki! Lassan 5-6 másodpercig lélegezzünk be, tartsuk bent egy picit a levegőt, majd lélegezzük ki! És újra…
Most folytassuk a légzést ebben a lelassított ritmusban. Lassan belélegezünk, bent tartjuk a levegőt, majd lassan kilélegezzük. Folytassuk a légzést ebben a lelassított ritmusban.
,,A légzés lelassításával, azt üzenjük a testünknek, hogy biztonságban vagyunk, hogy biztonságos helyen vagyunk.
És amikor a test azt érzi, hogy biztonságban van, akkor a test átkapcsol gyógyító, regenerálódó üzemmódba.”
https://www.youtube.com/watch?v=lA-FRTXnRKU&list=PLOAphgOH-do_xPhs5jgH_ziMbnt-NF91M&index=53
Aki az életét sorsfeladatnak tartja és alázattal elfogadja, az jól cselekszik.
Miként tudta és tudja kifejezni a szeretetét, a megbecsülését és a bizalmát az irányába.
Mert elhitetted velem, hogy erős vagyok.
Veled vagyok.
Büszke vagyok rád. Nagy voltál. Ez szép volt.
Végre méltó környezetet teremthetünk magunknak, és ez igazán inspiráló.
Sohasem adod fel, amíg meg nem szerzed, amit akarsz. A zsákmányért, a nyerésre játszásért.
A kincs a kemény munkában van.
,,Aki úgy érzi, nem eléggé szerencsés a futballpályán, annak sokszor, EGYSZERŰEN CSAK KEMÉNYEBBEN KELL DOLGOZNIA.”
,,Abban leszel jó, amit folyamatosan próbálsz. Nagy sok függ az ember akaratától.
Hidd el nekem, ha valamit mindennap gyakorolsz, akkor jó leszel benne.”
Ne hagyd lenyomni, elnyomni a jót, a jó érzéseket magadban.
Nagy vagyok. Hatalmam van. Hatalmas vagyok.
Ne vész el az ideiglenesben.
,,Figyeljetek emberek, figyeljetek! Olyan az életetek ma, amilyenek a tegnapi döntéseitek. Olyan állapotban van a házasságotok, amilyen döntéseket hoztatok. A feleségetekkel és a gyerekeitekkel való viszonyotok azért van olyan állapotban, mint amilyenben van, mert olyan döntéseket hoztatok.”
Minden tettünk döntés kérdése, az összes. Ezek a döntések, meghatározzák, hogy milyen az életünk. És, amint ezt megértjük, képesek vagyunk felelősséget vállalni az életünkért. És képessé válunk arra, hogy úgy éljük, ahogy csak kedvünk tartja.
Az dönti el, milyen emberek vagyunk, hogy miként kezeljük a hullámvölgyeket. A lehetetlen kihívások előtt sem torpanhatunk meg.
Tárd ki a szárnyadat!
Amit magadban élsz, kisugárzol: Szeretet, győztes mentalitás, luxus, kedvesség, milliomos férfi, sikeres férfi.
Minél jobban szeretjük magunkat, annál jobban szeretünk mást.
,,Amit a másik elsőként érzékel, felfog rólad,
Hogy mit közvetítesz magadról.
Ha te vonzónak és szerethetőnek tartod magad, akkor a másik nem képviselői is annak fognak látni, bárhogyan is nézel ki.
Kezdj el önmagaddal is úgy viselkedni,
ahogy szeretnéd, hogy a leendő párod viselkedjen veled.
Szeresd, becsüld, értékeld, kényeztesd stb. magad!
Ezzel kibocsátod azt az energiát magadból,
hogy mire van szükséged.
Így olyan párt vonzhatsz be az életedbe, aki ezt szívesen meg is adja neked.”
Erő, bátorság, és szeretet.
Az új struktúrával a cél az, hogy a gárda „erősebbé és innovatívabbá váljon” megfelelve egy modern, növekvő elvárásoknak.
A szervezet sokrétű fejlesztésén keresztül már azon dolgozunk, hogy megelőzzük a jövőben a hasonló hibák és konfliktusok kialakulását.
Az együttműködés célja, egy olyan átgondolt stratégia kidolgozása, amely mentén a jövőben elképesztően sikeres lehet az együttes.
Az elmúlt pár hétben több ügynökséget is megkerestünk, ugyanis a stratégiai kérdések eldöntésébe profi szakértő csapatot szerettünk volna bevonni.
"Érettnek lenni azt jelenti, hogy képes vagy elsétálni olyan emberektől és helyzetektől, amelyek veszélyeztetik a lelki békédet, az értékrendedet, vagy az önbecsülésedet.”
https://hu.pinterest.com/pin/277182552053031058/
Indulj el utadon kevesebb teherrel.
Engedd el a negatív gondolatokat, a téged visszahúzó embereket, a dühöt, a kishitűséget,
és csak azt vidd magaddal, amire valóban szükséged van: az önmagadba vetett hitet, az akaraterőt és a szeretetet.
https://hu.pinterest.com/pin/777926535638493644/?mt=login
Gyönyörűen igaz, ami hátráltató az életünkbe, el kell engedni.
Építs sikeres kapcsolatokat!
Az Univerzum leghatalmasabb ereje a Szeretet.
Ennek az érzésnek van az összes többi közül a legmagasabb rezgésszintje.
Ha képes vagy rá, hogy minden gondolatodat szeretetbe csomagold – hogy Mindent és Mindenkit Szeress -,
életed gyökeresen megváltozik. - Böjte Csaba -
,,El kell fogadnod, hogy a jó dolgok könnyen jönnek.”
A vágy igénylésekor fontos pontosan közölni, hogy mit is szeretnénk, majd átadni ezt a
következő kijelentéssel: „Ez, vagy valami jobb.”
,,Azzal a legtöbben tisztában vagyunk, hogy milyen, amikor van energiánk, és milyen, amikor nincs.
Vannak emberek, akik szándékosan, tudatosan, vagy tudat alatt elszívják, elveszik mások energiáit, pontosan azért, mert ők nem tudják, hogy hogyan alkossák meg azt a típusú energiát, ezért elveszik másoktól.
Amikor jól érzed magad, akkor egy magasabb frekvencián vibrálsz. Amikor nem érzed magad jól, - akár beteg vagy – akkor egy alacsonyabb frekvencián.
Vannak, akik nem szeretik, hogy ha jól érzed magad, és vannak, akik igen.
Ez a te választásod, a te döntésed, hogy milyen emberekkel veszed magad körül, esetleg alkotod meg az életedet.
Minél több olyan emberrel vagy körülvéve, vagy veszed magad körül, akik a boldogságot, a szeretetet, az örömöt, a támogatást, a jó érzéseket táplálják önmagukban, és másokban, annál boldogabb leszel.
Minél több olyan emberrel veszed körül magad, akik haragosak, tele vannak fájdalommal, próbálják átrakni a másikra a saját problémáikat, azért mert ők nem tudják, hogyan oldják meg, ezáltal negatívabb lesz az életed.
Ezek a mi döntéseink, hogy kiket és milyen típusú embereket választunk magunk köré.
Mindenki pontosan tudja, hogy mi a jó önmaga számára, és mi nem.
A választás a Tiéd.
Az egyik legerősebb gyógyító eszköz: a megbocsátás és az elengedés. Minek is haragudnál valakire, akit már sose fogsz látni.
Határozd el magad, és dönts!!!
Ezzel az oldással, amit most fel fogok mondani, - 3szor ismételd el utánam, kérlek. És hozzásegítheted magad ahhoz, hogy boldogabb és egészségesebb életet élj anélkül, hogy bárki elvihesse az energiádat.
Ha valamit szeretnél, azt ki kell mondanod.”
https://www.youtube.com/watch?v=L8v0HLT2xl4&list=PLOAphgOH-do_xPhs5jgH_ziMbnt-NF91M&index=27
Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: “Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom – és SEMMI JÓ nem történik az életemben.” Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat. (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
Ráfordított energia + Türelem = Eredmények
Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket” A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” Ma ültess babszemeket, és szedd le négy hónap múlva a termést. Amikor még mindenki magának termelt, valószínűleg ezt az elvet jobban értették. De manapság az instant levesek korát éljük. (Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is. (Andrew Matthews)
Az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza. (Andrew Matthews)
Sikerkereső.
,,Minden siker az önfegyelemmel kezdődik.”
Olyanná válsz, mint amit magadról gondolsz.
,,A sikeres jellem nem jön máról holnapra. Fejleszteni kell.
Gyakorold a barátaidon, a munkatársaidon, a hivatalnokon, a buszsofőrön, vagyis mindenkin, akivel érintkezel.”
Kiváló edzőkkel dolgozott és tehetséges, kiváló játékosokkal játszott együtt.
Rengeteget tanultam tőlük, nem beszélve a segítségről, amit kaptam.
Győztes és pozitív karaktert mutatunk.
„Nagyon örülünk, hogy itt van. Nagyon jó mentalitású, nagyon jó fizikai adottságú játékos, akin látszódik, hogy milyen szinten edz, milyen szinten játszik.”
,,Ha képes pozitívnak lenni, akkor nemcsak hogy jól fogja tudni érezni magát,
hanem sokkal könnyebben meg fogja tudni valósítani az életében mindazt, amit szeretne.”
,,Kezdj el dolgozni magadon, és törekedj a tudatszinted növelésére.
Akkor fogod elérni álmaidat, ha a saját rezgésszintedet felhozod álmaid, vágyaid rezgésszintjére.”
,,A siker energiájának létrehozása azon a tényen alapul, hogy a gondolatok energiát hoznak létre. A siker felidézése újabb sikerekhez vezet.”
„Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik.”
Egyre jobb leszek, fejlődőm, s ezáltal még jobbat tudok adni magamnak, másoknak, a szeretteimnek, a világnak.
Tiszta gondolat. – Jó eredmény.
A hangulat befolyásolja a figyelmet, észlelést, tanulást emlékezést.
Kellemes hangulatban több kellemesebb érzés jut az eszünkben.
,,Nem mindegy, hogy milyen légkörben töltjük a mindennapjainkat, és számos tanulmány bizonyítja,
hogy a jó légkör jobb eredményeket is produkál.”
Hiszek ennek a fantasztikus közösségnek az erejében, hogy az idei szezonban minden célunkat közösen el fogjuk érni.
Klassz csapatunk van, sok jó ember dolgozik nálunk.
A csapat az elmúlt években megmutatta, hogy nagyon-nagyon-nagyon erős, és jó embereink vannak.
Ha valaki új csapathoz kerül, kell neki egy kis idő a beilleszkedéshez. De új csapattagként is azonnal hozzátehetsz sokat a teljesítményhez.
Te a menedzsere vagy, az a dolgod, hogy eljuttasd a célba.
,,A bölcsek szerint kétféle módon győzhetjük le a szellemi kibontakozásunk útjában álló akadályokat: vagy gyengeségünk legyőzésével, minek következtében belső erőre teszünk szert, vagy erősségeink fejlesztésével.”
,,Itt vagy felveszed a kesztyűt, vagy eltipornak.
A férjem azt szokta mondani, hogy »te ilyen strapakanca vagy: látod a célt, és csak afelé tudsz menni, és tudod, hogy mikor mit csinálsz, hogy csinálod.«
És közben nem nagyon tudod megélni, hogy ki is vagy valójában"
„A hátamon lévő felesleges súlyokat letettem.”
Amikor felszabadulunk a múlt terheitől,
jelen cselekedeteink a jövő megteremtésének termékeny talajává válnak.
,,Elképesztő hangulatban játszottunk, fantasztikus szurkolótábor előtt.
Éhesek voltunk a sikerre, és boldogok vagyunk, hogy ilyen jól teljesítettünk és nyerni tudtunk.”
Már az első találkozás után úgy éreztem, hogy ez a lehetőség megfelelő lehet a számomra, azonnal egy hullámhosszon voltunk.
„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni, hiszen nagyon jól érzem magam Győrben és az ETO-ban.
A csapat fantasztikus, hihetetlen jó ehhez a közösséghez tartozni.
Győrben soha nincsen egyszerű feladat, itt minden nap új csúcsokat kell megdönteni, ami nyilván nem egyszerű, de az élsportban ennél jobb motiváció nem is kell.
Örömteli és egyben kihívásokkal teli minden nap, minden meccs, de minden edzés is”
– mondta a dél-koreai Rju Un Hi, akinek a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata egy plusz egy évvel meghosszabbította a szerződését.
Nagy segítséget nyújtott a csapat és a csapattársam is. Ez mindent megmutat a csapatszellemről.
Sokat ért a sok tanács, amivel elláttak. Úgy érzem, tavalyhoz képest előreléptem.
- Csou Kuan-jü, az Alfa Romeo Forma-1-es csapat versenyzője
,,Úgy érzem, ezek a tapasztalatok rendkívül hasznosak voltak és hatalmas segítséget jelentettek, szóval örülök, hogy mindezt végigcsináltam.
Úgy kell nekivágni ennek a szezonnak, hogy hajlandó vagyok minél többet tanulni, nyitottnak és alkalmazkodónak kell lennem,
mert végső soron így fogom a legjobb teljesítményt kihozni az autóból. Nyilvánvaló, hogy ideális esetben a lehető leghamarabb fel szeretnék jutni a csúcsra. Nem akarok dátumot, vagy bármi mást kitűzni.
Arról szól majd a szezon, hogy minél gyorsabban fejlődjek, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudok” – zárta gondolatát a Williams amerikai újonca Logan Sargeant.
„Ami biztos, hogy az ügynökömmel minden lehetőséget mérlegelünk majd, meglátjuk, melyik szolgálná legjobban a fejlődésemet.
A terv, hogy ha fel tudok lépni a következő szintre, akkor szeretnék kedvező feltételekkel egy erősebb bajnokságba szerződni,
de ha ez idén nem jön össze, akkor sincs gond, mert szeretek Potsdamban lenni.”
– mondta Németh Anett, magyar válogatott röplabdázó
Csak a teljesítményre összpontosítunk.
Egyszerűen csak keményebben dolgozunk abban az időben, ami jutott nekünk.
Sok jó emberünk van. Csapatként keményen dolgozunk, hogy újra nyerjünk. Nagyon motiváltak vagyunk.
"Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak."
Csapatként próbálunk javítani a teljesítményünkön, és továbbra is nyerni akarunk.
Sok, nagyon jó szakember dolgozik nálunk.
Az RB18-as a fennállásuk legsikeresebb autója volt, így jó alapokra is építkezhetnek tovább. „Tudjuk, hogy van pár terület, amin javítani akarunk.”
,,Sokat elmond rólad, hogy melyik 5 emberrel vagy kapcsolatban.”
,,Ha pozitív életre vágysz, ne tölts sok időt negatív emberek társaságában.”
,,AMIT MÁS HELYETT EMELSZ, AZ NEM NYOMHAT LE.
AZ A SÚLY NYOM LE,
AMIT ELMULASZTASZ EMELNI.”
„Aki meggyőzi magát arról, hogy nem méltó az első helyre, az a kezdetektől kudarcra ítélte magát.”
Hihetetlenül otthonos és családias a rezgése.
Melegséget áraszt.
Az anyává válás életem legszebb élménye volt, míg az egyedülálló szülővé válás életem legnagyobb kihívása. Akárhogy is, a fiam számára minden nap folytatom az életet, ami rajtam keresztül történik.
A Maktoum életem szerelme, múzsám, inspirációm, boldog helyem, mindenem! Erőt és önbizalmat ad nekem, hogy mindezt megtegyem, és feltétlen szeretetet mutat, amely erőt ad ahhoz, hogy bármit is megtegyek.
Nap mint nap azt mondja nekem, hogy én vagyok a legjobb anya, és bátorít, hogy tegyem meg azt, amit el akarok érni, hála az ő szerelmének: A világ legerősebb érzelmei!
Nagyon köszönjük @Emporioarmani, hogy platformot adott a szülőknek, hogy megosszák egymással az örömöket és a küzdelmeket, amelyeken mindannyian keresztülmegyünk, és néha szégyellünk beszélni róla, félve, hogy rossz szülőknek ítélnek bennünket. Le a kalappal
@Emporioarmani egy ilyen tartalmas kezdeményezésért! Sok szeretettel minden szülőnek! Mindig emlékezz arra, hogy bárki is vagy, bárhol is vagy, MEGTEHETED! xo s
https://www.instagram.com/p/CrJXrITpghE/
Angyalkártya
Az új szerelem már az ajtón kopogtat. Lehet, hogy megismerkedünk valakivel, de lehet, hogy a mostani kapcsolatunkban kap újra lángra a szenvedély. Legyünk nyitottak, hogy képesek legyünk szerelmet adni és kapni.
Több szerelemre és szenvedélyre vágytál, és mi meghallgattuk imáidat. Én a románc angyala vagyok, és azért jöttem, hogy segítsek. Az új szerelem úton van hozzád, és szíved megnyitásával utat nyithatsz ennek az új érzelemnek. Minél nyitottabb szívvel várod, az új szerelem annál gyorsabban megérkezik majd hozzád. Ez azt is jelenti, hogy ki kell mutatnod partnereddel kapcsolatos romantikus érzéseidet. Légy nyílt és őszinte, ugyanakkor (hozzánk, angyalokhoz hasonlóan) játékos. Mindenekelőtt azonban mutasd ki nyíltan partnerednek, mennyire szereted, hogy a szerelem minél szabadabban tudjon köztetek áramlani.
Mindvégig utat mutatok neked, és olyan helyekre vezetlek, amelyek látszólag nem kapcsolódnak a romantikus szerelemhez. Mégis tudni fogod, hogy én bátorítalak, hogy menj fitneszterembe, iratkozz be egy esti tanfolyamra, vagy találkozz egy új baráttal. Munkám "védjegye", hogy nagyon erős érzést keltek a szívedben, és körbeveszem melegséggel, mintha csak egy nagy ölelést adnék neked. Minél inkább követed az útmutatásom, annál gyorsabban rád talál a szerelem.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=221620577170447&set=a.104601628872343&type=3
Angyali üzenet
Veled vagyok, és bátorságot öntök beléd, hogy életedet olyan irányban változtasd, amely közelebb visz isteni küldetésedhez.
Azért jöttem hozzád, mert Istenhez fordultál biztonságért és menedékért, és szeretnéd megismerni életcélodat. Mivel te fénymunkás vagy, én őrködöm isteni küldetésed felett. Hosszú ideje vagy fénymunkás, ezért gyakran érezhetted magad magányosnak, másnak, mint a többiek. Hidd el, hogy sosem voltál, és soha nem is leszel egyedül.
Amikor késztetést érzel arra, hogy változtass a körülményeiden, akkor valószínűleg én próbállak életcélod, küldetésed irányába terelni. Úgy alakítom a napirendedet és az időbeosztásodat, hogy akadályok nélkül haladhass, és utad zökkenőmentes és harmonikus legyen. Csak kérj meg, és valóra váltom az elképzelésedet. Segítek abban, hogy életed változásai során biztonságban érezd magad.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=223576243641547&set=a.104601628872343
Ne add fel, ha az álmod nem vált valóra. Szenvedéllyel és pozitív gondolkodással minden lehetetlen dolog lehetségessé válhat.
https://www.instagram.com/p/Cm-oJ8Cv_63/
Sziasztok ma fontos kódot sikerült nyitni! LIlly Ann és én rájöttünk hogy régi szerelmeket régi mintákat kell oldani gyerek kortól, felnőtt korig és ez a kulcs a tükör azt mutatja! Igy közelebb kerül mindenki ikréhez ,vagyis saját magához ugye fény szeretet legyen veletek áldás!
https://www.facebook.com/groups/1468398530136270/posts/2837456143230495
„A szeretet az a lépcső, melyen – Isten hasonlatosságára – egymás felé közeledünk.”
(Friedrich von Schiller)
„A szeretetben elérjük a legnagyobb boldogságot, ami valaha a világon lehet.”
(Platon)
„A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”
(Gárdonyi Géza)
„Amikor kedvességgel és szeretettel fordulunk mások felé – még ha nagyon finoman is -, az emberek továbbadják, és a kedvesség és a szeretet szétárad, mindenki örömére.
Ezt tesszük mi emberek, képesek vagyunk szeretetet sugározni. És amikor így teszünk, érezzük a jótett hatását. Egy kicsit magasabbra emeljük a fejünket, és a szívünk csordultig telik szeretettel.”
(Julian Brass)
„A szeretet megnyitja szemünket és szívünket, s képessé tesz arra, hogy – számtalan, nemritkán távoli és ismeretlen testvérünk ezernyi jócselekedetével egyetemben – olyan eredeti és pótolhatatlan módon járuljunk hozzá a világhoz, amely a szeretet apró mozaikköveként az egész történelem képét megváltoztathatja.”
(II. János Pál)
Amikor reggelente felkelsz, a szívednek csordultig kell telnie boldog izgalommal, hiszen tudod, hogy napközben csupa jó dolog történik veled.
Nevetned kell és örvendezned. Erősnek kell lenned, és tudnod kell, hogy biztonságban vagy.
Jól kell érezned magad a bőrödben, abban a biztos tudatban, hogy felbecsülhetetlenül értékes vagy.
Természetes, hogy az élet számodra is tartogat kihívásokat, és szükség is van rájuk, mert segítenek a fejlődésben, ugyanakkor tudnod kell, hogyan nézz szembe a problémákkal és nehézségekkel. Győztesnek születtél! Boldognak születtél! Csodálatos életre születtél!
Nem arra születtél, hogy küszködj. Nem arra születtél, hogy olyan életet élj, amelyben az öröm pillanatai ritkák, és csak elvétve bukkanhatsz rájuk.
Nem arra születtél, hogy heti öt napot gürizz a munkahelyeden, és csak hétvégenként legyen egy-egy boldog pillanatod.
Nem arra születtél, hogy energiahiánytól szenvedj, és a nap végén kimerülten ess össze. Nem arra születtél, hogy aggódj és félj. Nem arra születtél, hogy szenvedj.
Hogy mi az életed értelme? Az, hogy a lehető legtöbbet hozz ki belőle, és mindened meglegyen, amit csak akarsz,
miközben túlcsordul benned az öröm, az egészség, az életerő, a lelkesedés és a szeretet, hiszen mindez hozzátartozik a csodálatos élethez!
Arra születtél, hogy mindened meglegyen, amit szeretnél, és amire vágysz. Arra születtél, hogy érdekes és izgalmas munkát végezz, és mindent elérj a pályádon, amit csak szeretnél.
Arra születtél, hogy boldog családi és baráti kapcsolatoknak örülhess.
Arra születtél, hogy minden pénz a tiéd legyen, amire a teljes és kielégítő élethez szükséged van.
Arra születtél, hogy valóra váltsd az álmaidat – méghozzá az összeset!
Ha utazni szeretnél, arra születtél, hogy utazz. …
Ha azt akarod, hogy az életedet a szeretet vezérelje, úgy kell szeretned, ahogyan még soha nem szerettél.
Szeress bele az életbe!
Akármilyen erősen szerettél eddig, duplázd meg magadban az érzést, tízszerezd meg magadban az érzést, százszorozd meg magadban az érzést, növeld ezerszeresére, milliószorosára, mert ilyen rengeteg szeretetre vagy képes!
Nincs határ, nincs plafon, bármekkora szeretet érzésére képes vagy, és ez a rengeteg szeretet mind ott rejlik benned. Szeretetből vagy. Ebből az anyagból gyúrtak, ez a természeted, ahogyan az élet és a világegyetem természete is ez. Sokkal több szeretetre vagy képes, mint amennyit valaha adtál, vagy amennyit el tudsz képzelni.
Ha beleszeretsz az életbe, nincs többé határ.
Minden korlát ledől, ami eddig a pénz, az egészség, a boldogság és a sikeres kapcsolataid útjában állt.
Ha beleszeretsz az életbe, többé semmi sem foghat vissza, és minden amit szeretsz, szinte azonnal megjelenik az életedben.
Az emberek megérzik a jelenlétedet, ha belépsz egy helyiségbe.
Csak úgy záporoznak rád a lehetőségek, a negativitás pedig a legkisebb érintésedre szertefoszlik.
Sokkal jobban érzed majd magad, mint azt valaha is lehetségesnek tartottad.
Tele leszel energiával és lendülettel, és kielégíthetetlen gyönyörűséget lelsz az életben.
Olyan könnyűnek érzed magad, akár egy levegőben repkedő tollpihe. Minden, amit szeretsz, a lábad előtt hever.
Szeress bele az életbe, engedd szabadjára magadban ezt az erőt,
és megállíthatatlan, legyőzhetetlen leszel!
Hogyan szerethetsz bele az életbe?
Ugyanúgy, ahogy egy másik emberbe - imádsz mindent ami vele kapcsolatos!
Ha szerelmes vagy valakibe, csak a szerelmet látod, csak a szerelmet hallod, csak a szerelemről beszélsz, és csak a szerelmet érzed, teljes szívedből!
És épp ez a megfelelő módja annak, hogy kihasználd a szeretet végső erejét - ha szerelembe esel az élettel.
Bármit teszel, bármiben veszel részt a nap folyamán, keresd azokat a dolgokat, amiket szeretsz.
Keress technológiai újításokat vagy találmányokat, amiket szeretsz.
Keress épületeket, autókat és utcákat, amiket szeretsz, kávézókat és éttermeket, amiket szeretsz, üzleteket, amiket szeretsz.
Sétálj végig úgy egy utcán vagy egy bolton, hogy elhatározod, annyi szeretnivaló dolgot találsz, amennyit csak tudsz.
Keresd a szerethető tulajdonságokat az emberekben is.
Kutass fel minden szeretnivaló dolgot a természetben – madarakat, fákat, virágokat, illatokat, színeket.
Nézd, amit szeretsz. Hallgasd, amit szeretsz.
Beszélj arról, amit szeretsz.
Gondolj arra, amit szeretsz. Beszélj arról, amit szeretsz. Csináld azt, amit szeretsz. Mert ha így teszel, közben a szeretet érzése tölt el.
Beszélj arról, amit szeretsz az otthonodban, a családodban, a házastársadban, a gyermekeidben és a barátaidban.
És nagyon fontos, hogy nekik is mondd el, mit szeretsz bennük.
Beszélj azokról a dolgokról, amelyeknek szereted az érintését, az illatát, az ízét.
-Rhonda Byrne: Az Erő
https://edesvizkiado.hu/onfejlesztes/az-ero-kulcsai/
„A szeretet a mesterkulcs, amely a boldogság kapuját nyitja.”
- Oliver Wendell Holmes
° Ahhoz, hogy tápláld az életedben a szeretet erejét, és elérd, amit akarsz, vagy megváltoztasd, amit nem akarsz, a teremtő folyamatot kell használnod.
Ez mindig ugyanaz:
Képzeld el. Érezd át. Fogadd el.
° A képzeleted összekapcsol azzal, amit szeretnél. A vágyad és az érzéseid megteremtik a vonzást, a mágneses erőt, ami hozzád húzza vágyad tárgyát.
° Képzeld el magad vágyad tárgyával, és közben érezd át a szeretetet,
amit iránta táplálsz.
° Teljes szívedből vágynod kell arra, amit akarsz, mert a vágy a szeretet érzése,
neked pedig szeretetet kell adnod,
hogy megkapd, amit szeretnél!
° Amikor elképzelsz valami pozitív dolgot, amit akarsz és amit szeretsz, a szeretet erejét táplálod. Szabadulj meg fantáziád béklyóitól, és bármit akarsz,
képzeld el a legcsodálatosabbat és legjobbat, amit csak tudsz!
° Bármi, amire vágysz és amit el tudsz képzelni – már létezik! Mindegy, miről van szó, ha képes vagy arra, hogy elképzeld, akkor már létezik a teremtésben.
° Szóban és gondolatban is használd minél gyakrabban a „képzeld el, hogy…” kifejezést, és a mondatot mindig fejezd be azzal, amire vágysz!
° Vess be minden eszközt.
Vedd körbe magad olyan tárgyakkal, ruhákkal, képekkel, fotókkal és az adott témának megfelelő dolgokkal,
amelyek segítenek elképzelni és átérezni, hogy már teljesült a vágyad.
° Érzékeid szintén eszközök. Használd hát mindegyiket, hogy valóban átérezd: amit akarsz, a tiéd. Érezd a bőrödön vágyad tárgyának érintését.
Kóstold, szagold, halld a hangját!
° Amikor befejezed a teremtő folyamatot, átlépsz egy új világba, ahol már létezik az a dolog, amit akarsz, akkor is, ha egyelőre még nem látható. És neked tudnod kell, hogy megkapod!
https://idoskorioszinteszeretet.blog.hu/2012/08/26/rhonda_byrne_az_ero_pontokba_szedve_4_resz
A megvilágosodás a legnagyobb boldogság, a legmagasabb szintű időtlen öröm, boldogság és szeretet.
Nincs semmi kielégítőbb vagy teljesebb, mint a megvilágosodás csodás, boldog állapota.
Ürítsd ki magad meditációval, s érd el a tökéletes boldogságot, a megvilágosodást, te is.
http://www.amegoldas.org/hu/cikkek/meditacio.html Meditáció fényen és légzésen
Váljunk mindannyian, mindörökre buddhává!