Pedagógia 13 - Quintilianus, Szt. Ágoston, Hegel, Tolsztoj
Marcus Fabius Quintilianus (35 – század vége)
• A római pedagógiai elmélet és gyakorlat legkiemelkedőbb egyénisége
• retorikai iskolában oktatott, császári nevelő
• Gyakorlata nyomán írja: Szónoki képzés tizenkét könyve (Institutionis oratoriae libri duodecim)
- Az első évek benyomásai a legmaradandóbbak.
- A nevelő környezetet hangsúlyozza
- Különösen ügyelni kell a dajkák kiválasztására, akik nemcsak a gyermek testét ápolják, hanem szellemi és erkölcsi fejlődésére is hatással vannak.
- A nevelők (szülők, dajkák) műveltsége is fontos, helyesen és szépen kellett beszélnie,
- Kiemelte az édesanyák beszédének nevelő hatását.
- Minden gyerekeket nevelhetőnek tart
- A nevelő vegye figyelembe a gyerekek kori sajátosságait, felfogóképességüket. Meg kell figyelni a gyerekek veleszületett sajátosságait és módszereiket és alkalmazni, kihasználni ezeket a tanításban (utánzási hajlam, tanulékony természet)
- Állást foglalt a hét éves kor előtti tanítás mellett, Azzal a korabeli szabállyal sem ért egyet, mely szerint a gyerekek tanítását hétéves korukig nem szabad elkezdeni. Kár volna az első éveket kihasználatlanul hagyni. Az olvasás (írás?) és a görög nyelv tanítása már iskoláskor előtt elkezdhető - véli Quintilianus. (Játékos segédeszközként többek között elefántcsontból faragott betűket ajánl.)
- Természeti tulajdona minden embernek a gondolkodás és a szellemi mozgékonyság,
- Vallotta, a tanulás legyen játék
- Az iskolai oktatást hangsúlyoz a magánoktatással szemben. Szembeszállt az arisztokratikus elkülönítéssel, a házitanítókkal és a magániskolákkal szemben a nyilvános iskolák mellett foglalt állást. Az iskolába járó gyerekek kiskoruktól szokhatnak a nyilvánossághoz, versenghetnek és tanulhatnak egymás hibáiból. Az iskolai gyermekcsoportok, közösségek nevelő hatását hangsúlyozta.
- Rendkívül határozottan fellép a korában igen elterjedt "fegyelmezési eszköz", a testi fenyíték ellen. A dicséret emeli, a dicsőség boldogítja, a vereség pedig megríkatja. Büntetni kell a gyermeket, ha nem engedelmeskedik, de verni semmi esetre sem szabad. "A tanulót veréssel illetni, ámbár nagyon divat [ ... ] nem tartom megengedhetőnek. Először azért, mert lealázó és szolgai, meg aztán bizonyára van benne valami jogtalanság is , [ ... ] aztán meg, ha már valamely gyermek annyira alacsony, szolgai gondolkozású, hogy dorgálásra sem javul meg, annak a verés sem használ, akárcsak az utolsó rabszolgának; végül nincs is szükség ilyen fenyítésre, ha állandóan van mellette valaki, a ki tanulásra serkenti.
- Nyilvánosság kedvelésére nevelni kell.
- Orátorok műveltségéhez párosulnia kell az erkölcsös jellemnek. Egy szónoknak, köztisztviselőnek nem elég a műveltség megszerzése, neveltnek és erkölcsös jelleműnek kell lennie. A tudás erkölcs nélkül káros. A tökéletes szónok "vir bonus", jó, erkölcsös ember. "Mindenképpen becsületes ember legyen a szónok"
- Az ideális tanuló - "Az én kedvem szerint való fiú - halljuk a véleményét - az elõadást szívesen hallgatja, közben-közben még kérdést is intéz hozzánk, de azért nyomon követi az előadás menetét, nem siet elôre." Az ilyen gyerek a jutalmazásra és a kudarcra egyaránt fogékony: "Én az olyan tanítványt szeretem, kit a dicséret emel, a dicsőség boldogít, s ha legyőzik, sír."
Quintilianis szerint a jellemző vonások és a megfelelő gondozás az életkorokban:
http://www.mek.oszk.hu/02000/02030/02030.htm
Szent Ágoston (354-430) •A kezdők tanításáról
· tanítás alkalmazkodjék a jelöltek értelmi és érzelmi fejlettségéhez
· oktatást előzze meg az (Isten iránti) érzelmek felkeltése
· tanítónak példát kell mutatnia (ebben is)
akarat nevelése! (Ágostonnál: szeretni = akarni)
szülő és nevelő szeretettel megakadályozza a gyerek rossz törekvéseit
· fejlődés feltétele a felnőtteknek való engedelmesség
· hisz a gyermekek fejlesztésében
· Ágoston etikája annyiban megegyezik a görög felfogással, hogy az erkölcsös élet célját a boldogságban (eudaimonia) látta
· az embernek megvan a lehetősége, hogy elforduljon a jótól, és a rosszat válassza. Ezen gondolatok jelennek meg a neveléssel kapcsolatban alkotott nézeteiben is. Felfogása szerint két ember él bennünk, lelki (szellemi) és testi (természetes). A lelki ember bölcsessége az örök igazságokat szemléli a testi tudása és ismeretei pedig a földi dolgokra vonatkozik. A tanulás végső célja a boldogság.
· A tudományos ismereteknek segíteniük kell a biblia megértését, amelynek olvasásához ismerni kell a görög és a héber nyelvet. Az allegóriák és utalások megértéséhez a természet és a számok világában, a történelemben, asztronómiában és zeneelméletben tájékozottnak kell lenni, a hitvitákhoz pedig retorikai tudásra és képességekre van szükség, érveink felállításához pedig logikus, dialektikus gondolkodásra.
Friedrich Hegel (1770 - 1831)
- A pedagógiát gyakorlati tevékenységnek fogja fel
- A természet és a szellemi által meghatározott ember közötti különbség, a nevelés feladata az, hogy az egyénben a szellemit felszabadítsa
A pedagógia az a művészet, amellyel az embereket erkölcsösebbé tesszük. A nevelés az embert természeti lényként veszi, és megmutatja az utat, hogy újjászülessék, vagyis hogy első természetét második szellemi természetévé változtassa át, úgy, hogy az, ami szellemi, megszokássá váljék..."
- Rámutat a nevelés korlátaira: a gyerek adottságai
- A nevelés feladata az egyén felkészítése az állami közösségben való életre, ezért fontos az iskolai oktatás
- Az egyetemes emberi értékek érvényre juttatása a cél
- Kultúraközpontú pedagógia!
Lev. Ny. Tolsztoj (1828 - 1910)
· Jasznaja-Poljana 1849, 1859 - iskolát nyit a jobbágyok gyerekeinek
· nem akarja az európai iskolai nevelést követni
· "szabad nevelés" - Rousseau hatása alatt
· a pedagógiát tapasztalati tudománynak tartja
· közvetlen ismeretszerzés helyett az indirektet részesíti előnyben
· tényeket kell közölni a tanulókkal és nem eredményeket
- a módszertani merevséget nem kedveli
- életszerű pedagógiát művel + megfelelő légkör + pedagógus