Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


111 dolog, mely boldoggá, még boldogabbá tesz 25 + Hasznos dolgok, idézetek

2023.02.01

111. Hasznos dolgok, idézetek

,,Bármi, amit teszel, ha segíted az embereket, hogy gyarapodni tudjanak, együttműködsz az Univerzummal. És ha így teszel, az Univerzum támogat téged, megadja, amit kérsz.”

 

,,Amikor kiterjedést érezzük, az Univerzum üzeni, hogy jó úton járunk. Amikor beszűkülünk, az Univerzum üzeni, hogy letértünk az ösvényünkről. Tehát, mikor előre haladunk, mindig arra menjünk, ami a kiterjedés érzése felé vezet.”

 

,,Végső soron, amit adunk, az megmutatja, kik vagyunk legbelül.” (Opus – A mű filmből)

 

,,Az öröm, a szenvedély, és a siker az életedben akkor jön el, amikor kimered mondani : Ez én vagyok, és én merek önmagam lenni.”

 

,,..amíg tart az életed a szíved szerint kell, hogy éld! És ha szeretetteli életet élsz, ÖRÖMBEN ÉS BOLDOGSÁGBAN LESZ RÉSZED! (Opus – A mű filmből)

 

,,..A szíveddel érzed, hogy valamit tenni akarsz… Most kaptál egy kis motivációt. A szíved kissé gyorsabban ver. Izzad a homlokod, mert izgatottá váltál. Ezért, azt szeretném, hogy cselekedj! Szeretném, hogy elindulj. És cselekedj valami értékeset. (Opus – A mű filmből)

Jövőd álmaidtól függ. Ne vesztegesd hát az időt, menj aludni! (Michel Gérard Joseph Colucci)

,,Jobb gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget”

Amikor a dolgok jól alakulnak, és a helyes irányban haladsz, az örömöd minden egyes pillanattal egyre növekszik - mintha egy csodálatos kert felé igyekeznél. Minél közelebb érsz, a levegő annál frissebb, üdébb, illatosabb. Ez lesz az ismertetőjele, hogy jó irányba haladsz. (Osho)

 

,,Az ember, az alkotó ember keresi, örökkön keresi a szépet. Ezt a kutatást akár az alkotás folyamatának is tekinthetjük. Jó mű akkor születik, ha meg is találja azt.

Hogy mi a szép? Mi, és főként miért szép?

Ahelyett, hogy komolykodó filozófiai halandzsába bonyolódnék, megpróbálok tőmondatokban válaszolni (hisz azt nem kell külön magyarázgatnom, millió és még egy válasz adható).

Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket. Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel.

Minden szép, ami úgy emberi, hogy közben nincs benne ártó szándék. Hat, de nem telepedik ránk. Irányt mutat, ám nem kényszerít. Megmosolyogtat, megnevettet, de nem tesz köznevetség tárgyává senkit.

S miért szép?

Mert örömöt ad, nyugalmat sugároz, vagy éppen felajz, munkára, jó cselekedetekre ösztönöz.” (Szemán Ferenc képzőművész)

 

A szelídség a legnagyobb erő. A nyúl nem szelíd, csak gyáva. Mert gyenge. Szelíd csak egy oroszlán lehet. (Müller Péter)

 

A vadság embertelen, s nem ismerünk olyan “Nagy Embert”, aki ne lett volna szelíd. Jézus, Buddha, Lao Ce, minden bölcs, szent és nagy művész: szelíd volt. Tudnod kell: a szelídség a legnagyobb erő. (Müller Péter: Ji King Jóskönyv)

 

A szelídség mögött valódi erő rejlik, alapja pedig, hogy éltető szavakkal, gondolatokkal, tettekkel, szándékokkal és étellel tápláld magad. Tartsd távol magad a durvaságtól, irányítsd figyelmedet a kedves és szelíd életfeladatok és kapcsolatok vonzására. Változtasd a durvaságot szelídséggé azáltal, hogy semmi mást nem veszel észre az életből, mint a minden emberben és helyzetben benne ragyogó fényt. Mindez persze saját magaddal való kapcsolatoddal kezdődik. Légy kedves magaddal minden úton-módon. Legyél boldog, kedves, aranyos, de mindenekelőtt igaz önmagaddal szemben." (Kuan-Jin üzenete)

 

„A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat.
A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a
legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen.” (Bertold Brecht)

 

A legnagyobb százalékban nem az akarat, a gondolat és a vágy, hanem a tettek határozzák meg az életünket. (Molnár József)

 

,,Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye.” (Albert Einstein)

 

,,Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” (Albert Einstein)

 

,,Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, ez a relativitás.” (Albert Einstein)

 

Ne higy el semmit, csak mert egy bölcs mondta.
Ne higy el semmit, csak mert mások úgy hiszik.
Ne higy el semmit, csak mert le van irva.
Ne higy el semmit, csak mert Istentől eredőnek tartják.
Ne higy el semmit, csak mert valaki más elhiszi.
Csak azt hidd el, amit magad győződtél meg,
Hogy igaz! (Buddha)

 

,,Az új véleményeket mindig gyanakvás és rendszerint ellenkezés fogadja csak, és csupán azért, mert még nem általánosan elismertek.” (John Locke)

 

Két fajta ember létezik: Az egyik, aki megőrül a csendben, ha nem intézkedhet és nem járathatja az eszét mindenen. Ez a típus, nap mint nap agyon ugrálja magát, és az agya meg nem áll. Éjjel sem tud igazán pihenni.
A másik ember pedig a csendben él, lételeme a meditatív csend. Kérdéseire a választ nem az elméből, hanem a csendből kapja, meditáció alatt. Kérdezhetnénk akkor, melyik a boldogabb? Egyértelmű a válasz! A második! Csak a csendhez vezető utat kell megtalálni, ami nem ördöngösség: Légy jóban önmagaddal és adj időt a csendre. (Jagosütz Konrád)

 

Az érzelmi tényező, az egyik legfontosabb tényező a gyermek fejlődése szempontjából.

 

,,Ami most vagy, a múltbéli tetteid következménye. Amit most teszel, az lesz a jövöd.”

 

,,A karma nem más, mint egy egyszerű tény kinyilatkozása: Ha almafákat ültetünk, almát fognak teremni, nem citromot.” (Szvámi Ráma)

 

A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott.


A fény harcosa kitart a vágya mellett, de tudja, hogy ki kell várnia a legjobb pillanatokat.

 

A fény harcosai gyakran kérdezik maguktól: "Mit keresek én itt?" Nagyon gyakran úgy érzik, hogy az életüknek nincs értelme. Épp ezért a fény harcosai. Mert követnek el hibákat. Mert tesznek fel kérdéseket. Mert mindig keresik a dolgok értelmét. És végül meg fogják találni.

http://www.jokorjotteso.hupont.hu/64/a-feny-nagykovete#ixzz39MAquaOk
 

„Az egyén elméje olyan, mint egy hatalmas adatbázishoz kapcsolódó számítógépes terminál... Ez az adatbázis a zsenialitás birodalma; miután pedig embernek lenni egyet jelent az adatbázisban való szerepléssel, ebből következik, hogy születése folytán mindenki hozzáférhet ehhez a zsenialitáshoz. Az adatbázisban tárolt korlátlan információkról bebizonyosodott, hogy azok néhány másodperc alatt bárki számára, bárhol és bármikor könnyedén elérhetők. Ez valóban döbbenetes felfedezés, amely az egyén és az egész emberiség életét megváltoztathatja, méghozzá elképzelhetetlen módon és mértékben. Az adatbázist nem korlátozza sem tér, sem idő, sem egyedi tudat..." (Részlet az Erő kontra erő c. könyvből)

 

E nagy változások időszakában az a legfontosabb, hogy ismét eszünkbe jusson szemünket a változatlan dolgokra vetni.
Ez a most ránk váró ajándék: az esély, hogy azzá váljunk, akik valójában vagyunk.
Egyetlen módszerrel nyerhetünk energiát egy túlságosan gyors mozgásban lévő világban: ha megtanulunk lelassítani. És csak egyetlen módszerrel növelhetjük befolyásunkat: ha megtanulunk elmélyülni. A saját magunk és gyermekeink számára kívánatosnak tartott világ nem az elektronikus sebességből, hanem a lelkünkben gyökerező spirituális nyugalomból fog előbukkanni. Ekkor, és csakis ekkor teremtjük majd meg azt a világot, mely nem összetöri szívünket, hanem megnyugtatja." (Részletek Marianne Williamson: A változás hatalma c. könyvéből (Édesvíz Kiadó) )

 

„Korunk legnagyobb forradalmát annak felfedezése jelenti, hogy lelki világunk megváltoztatásával a külvilág is megváltozik.” (William James - filozófus és író)

 

,,Meditatív ellazult állapotban minden információt befogad az elme.”

 

A megfelelő erőt használd a megfelelő helyen. (Dan Milmann – A Békés harcos útja)

 

,,Aki többé nem hajlandó elárulni önmagát, többé kimeríteni sem hajlandó önmagát. Távozik onnan, ahol a rá nehezedő nyomás elviselhetetlen.

 

Aki becsüli a higgadtságot, tiszteli az idegeit is.

 

,,Ne feledjük: ahhoz, hogy jól tudjunk aludni, a nap folyamán nem szabad több energiát elfogyasztanunk, mint amennyi a szervezetünkben újraképződik. Maradjunk mindig a teljesítőképességünk határain belül!”

 

,,-Majdnem olyan jó vagy, mint az apád- mondta.-De egy dolgot még meg kell tanulnod.

-És mi lenne az?- kérdezte udvariasan Michael.

-Még nem tudod, hogyan kell nemet mondani- válaszolta Hagen. …

-Szóval minden egyébre megtanítottál már. Azt is tudni akarom, hogyan mondjak nemet az embereknek, hogy ne fájjon nekik.

A Don az íróasztal mögé ült.

-Nem mondhatsz gyakran nemet azoknak, akiket szeretsz. Ez a titok. És ha mégis megteszed, annak úgy kell hangoznia, mintha igent mondanál. Vagy el kell érned, hogy ők maguk mondják ki a nemet.” (Mario Puzzo)

 

,,Megtapasztaltam, hogy ha magammal rossz viszonyban voltam, senki szeretete, de még a szerelme sem ért el hozzám. Nem esett jól. Nem is tudtam viszonozni. És hiába szerettem másokat, ha magukkal diszharmóniában voltak, az én "adásom" nem jutott el hozzájuk, nem voltak ráhangolva. Ma azonban mindent fordítva látunk. Majd ha ő jön - gondolod -, akkor én is jövök. Ha kapok, majd én is adok. Ez nem így van. Csak amit belül megteremtettél, az jöhet létre kívül." (Müller Péter)

 

 

A tudatosságban rejlő ,,aranybánya"

 

Napjainkban kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.

…rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.
De a legfontosabb amit felfedeztek: ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

 

 

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.

 

 

 

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában. 
És ez teljesen független a vallásoktól is.

 

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van:
Mindenki dolgozzon saját magán!
Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat se. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)

Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni. 
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.

Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.

Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.

Einsteintől átvéve: fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz.

Tarnóczy Vilmos (kvantumklub.hu)

 

Nem fogadja el annak a társadalomnak a törvényeit, amelyben élünk, mert ezek a törvények olyan életre kárhoztatták, amely elfogadhatatlan egy olyan rendkívüli erős és jellemes embernek, mint ő. Azt azonban meg kell értened, hogy ő egyenlőnek tartja magát az olyan nagy emberekkel, mint az elnök, a miniszterelnök, a legfőbb bírák és az államok kormányzói. Nem hajlandó alávetni az akaratát az övéknek. Nem hajlandó mások által hozott szabályok szerint élni, mert ezek a szabályok a legyőzöttek életére ítélnék. A végcélja az, hogy tagja legyen ennek a társadalomnak, de megfelelő hatalma is legyen, mert ez a társadalom valójában nem védi meg azokat, akiknek nincs saját hatalmuk. (Mario Puzzo)

 

„Furcsa dolog az élet. Ha nem vagy hajlandó elfogadni mást, csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt!” (William Somerset Maugham)

 

,,Találjuk meg a miértünket, azután megtaláljuk a hogyanunkat is." (Robert Kiyosaki

 

,,Tarthatnak álmodozónak, bolondnak vagy akinek akarnak, mégis úgy gondolom: minden lehetséges." (Nicholas Sparks)

 

,,Boldogok azok, akik mernek álmodni, és készek megfizetni az árát, hogy álmaikat megvalósítsák." (Leo Jozef Suenens)

 

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára, így mielőtt csatába szállsz, jó, ha átgondolod, mit vagy hajlandó veszíteni. (...) A legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteséget. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni. (Grace klinika c. film)

 

A személyes miértednek káprázatosnak és mozgósító erejünek kell lennie, hogy amikor esetleg kételkedni kezdesz abban, amit csinálsz, a miérted akkor is mozgásban tartson.“ (Kim Kiyosaki)

 

Vannak változások, melyek a felszínen negatívnak tűnnek, de aztán hamarosan rádöbbenünk, hogy csak helyet hoztak létre ahhoz, hogy valami új tudjon megjelenni." (Eckhart Tolle)

 

Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad. (Judith Sills)

 

,,Az az ember, aki a tömeget követi, soha nem fog messzebb jutni, mint a tömeg. Aki viszont hajlandó egyedül sétálni, sokkal valószínűbb, hogy olyan helyre is eljut, ahová még nem jutott el senki." (Albert Einstein)

 

,,Nem kell feltétlenül birkának lenned, ha nem akarsz együtt üvölteni a farkasokkal." (Csontos Márta)

 

Van, hogy hirtelen minden elindul. Talán megértél rá, talán csak itt az ideje, nem tudod, de nem is kell: egy biztos, valami történik, és olyan erővel, amit nem tudsz kontrollálni. Nem mintha kellene. Ne állj ellent, hagyd, hogy történjen, és élvezd minden egyes pillanatát. Persze nem jön csak úgy. Dolgozni kell érte. Keményen, hittel. Néha darabokra kell törnöd, hogy aztán újra felépíthesd magad, de az egyetlen titok csak az, hogy bármi is történjék, kitartasz. Nem hisztizel, nem sajnáltatod magad, nem maradsz ott, ahol vagy, hanem csak a célt látod. Hogy mit akarsz. Mert amíg az elején senki sem hiszi el, hogy képes vagy rá, abban a pillanatban, hogy látják, megvalósítottad, hirtelen senki sem fog kételkedni abban, hogy bizony megy ez neked. (Oravecz Nóra)

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek-new-1.html

 

Miért érdemes megtanulni meditálni?

  • A rendszeres meditációnak köszönhetően az ember sokkal nyugodtabbá válik, az olyan élethelyzeteket is könnyebben kezeli, amelyek korábban sok stresszel jártak. Aki meditál, az gyorsabban és könnyebben tud megnyugodni.
  • A figyelem és a koncentrációs képesség javul.  
  • A gondolatok kitisztulnak, a kusza gondolatok okozta káosz megszűnik.    
  • Aki rendszeresen meditál, az egyre jobban megismeri magát, elkezdődik egy kellemes belső utazás, önmegismerés.   
  • A meditációval nő az önbizalom, az önértékelés.
  • Azzal, hogy az ember elkezd jóban lenni önmagával, környezetével való kapcsolata is javul: könnyebben megy a megértés, az elfogadás és az odaadás.  
  • Aki meditál, megérti a létezés értelmét, átalakul az élethez való viszonya.
  • A meditáció segítségével az ember megérzi erejét, képességeit, kitágul a világ.

https://tl-ph.facebook.com/ashramkecskemet/posts/604795382911913

 

 

 

Be kell látni, hogy a meditáció mindent visz. (Mj)

 

A tiszta beltéri levegő befolyásolja a komfortérzetet és a munkateljesítményt.

 

Sókristály lámpák– Alkotórésze a több millió évvel ezelőtt, a tengerek kiszáradása következtében létre-jött kősó. A cigarettafüst, elektromos berendezések, az elégtelen szellőzés növelik a levegőben lévő pozitív ionok koncentrációját. Semlegesíti a káros sugarakat, elektromágneses teret és így elmélyíti az alvást. Forrás: Egészségplusz hálozat újságja - www.wellmed.hu   

 

Figyeljünk rá, hogy a szánkon engedjük ki, füjjük ki a levegőt többször, rendszeresen.

 

Jól rázza le - Emelje fel a vállát a füléig. Tartsa így, amíg négyig nem számol, aztán engedje vissza. Ismételje néhányszor vállkörzéseket beiktatva.

 

Ajánlok egy érdekes könyvet, a cime:  Én vagyok Te, Te Isten vagy - Story Waters

Videója itt található : Az élet értelme  http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=-4kgSymJXpo  

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=9l-YYqjhVi4 Meditation fly

 

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vHzoiOzbLbc Path Of Samatha Meditation

 

 

Semmi sem éri meg azt az árat, amit nem meditatív békével szerzel meg. Maradj a csodában. (Pe-chi-ce)

 

 

Adj bele mindent.

A jószándékú megjelenés, bármennyire is fontos, nem elegendő. Ahhoz, hogy jó tanítvánnyá válj, minden erődet bele kell adnod. A jóga teljes mértékben összhangban van az univerzum törvényeivel, és ezen törvények egyike az, hogy annyit kapsz vissza, amennyit belefektettél. Erőfeszítés alatt nem feltétlenül a fizikai terhelést és erőlködést értem. Megtanulni azt, hogy hogyan irányítsd a figyelmed, az érzekenységed és az energiád sokkal fontosabb mint pusztán kemény fizikai erőt kifejteni – és sokkal nehezebb is. (John Schumacher)

 

 

Az élet ételme az, hogy megismerjük a valóságot. A valóság a bennünk lakozó Isteni Önvaló (Átma). Ezt keressük a meditációban, amikor feltesszük magunknak a kérdést: „Ki vagyok én?” Ha felismerjük az Önvalót, elérjük az önmegvalósítást. E cél eléréséhez a test- és légzőgyakorlatok önmagukban nem elegendőek. Egész életünket a jó szolgálatába kell állítanunk. Ha megszabadulunk a gyűlölettől, a mohóságtól, a haragtól, az irigységtől, a féltékenységtől, a szenvedélytől, a ragaszkodástól és a függőségektől, helyette szeretetben, egyetértésben és összhangban élünk önmagunkkal és a környezetünkkel, maguktól megoldódnak a problémáink. Amennyiben a mindennapos 395 gyakorlást és a pozitív életvitelt úgy tudjuk ötvözni, hogy azok teljesen összeolvadjanak, akkor a gyakorlásunk hatékony lesz és előbb-utóbb biztosan siker fogja koronázni az igyekezetünket.

 

Maga a prána tökéletesen tiszta és semleges, mint ahogy egy folyó forrásvize is üde és kristálytiszta. Útja során aztán a folyó sokféle hordalékot összeszed, ami megváltoztatja vize minőségét. A pránával is pontosan ugyanez történik. Tiszta prána folyik be a testbe, ám hogy milyen állapotban távozik onnan, az már az adott személytől függ, az érzéseitől, a tulajdonságaitól, az általa fogyasztott tápláléktól, az őt körülvevő tértől és társaságtól.

A kisugárzott prána minősége hatással van a környezetre, de a kibocsátó személyére is.

Testünk állapotát a vértestecskékben és az egyes sejtekben is jelen lévő vitalitás, életerő határozza meg. Minél nagyobb számban halnak el a sejtjeink, annál gyengébbek leszünk, és annál gyorsabban öregszünk. Hasonló a helyzet a pránával is: minél több gond gyötör, minél többet aggódunk, minél rosszkedvűbbek vagyunk és csüggedtebb a hangulatunk, annál gyengébben áramlik bennünk a prána, ami megint csak betegségre való fokozott hajlammal és gyorsabb öregedéssel jár. Aki viszont kiegyensúlyozott és elégedett, annak növekszik a vitalitása, erőt sugároz és ezt képes embertársainak is átadni. Ezért törekedjünk mindig arra, hogy pozitív pránát sugározzunk ki magunkból.

A magunkból kiárasztott prána – amit „kisugárzásnak” vagy „aurának” is szokás nevezni – mások számára is érzékelhető.

A kisugárzásunk milyensége egyrészt gondolataink és érzelmeink tisztaságától függ, másrészt a bioritmusunktól és fizikai állapotunktól is. A lelki nyugtalanság, a belső feszültség és a betegség ugyanúgy kiolvasható az aurából, mint a testi, lelki, szellemi kiegyensúlyozottság. A magunk és mások szempontjából is az a legelőnyösebb, ha pozitív, határozott, bizakodó, jó szándékú gondolkodás jellemző ránk. Ártalmas ugyanakkor a negatív, önpusztító és ellenségeskedő gondolkodásmód. Az ilyen hozzáállással saját magunkat mérgezzük meg. A jógaaspiráns ezért mindig arra törekszik, hogy tiszták és pozitívak legyenek a gondolatai és az érzései. Meditációval és mantragyakorlással megőrizhetjük pránánk tisztaságát, pránajámával pedig bővíthetjük szervezetünk pránabefogadó képességét és tárolókapacitását.

http://www.yogaindailylife.org/esystem/yoga/hu/160300/spiritualis-hatter/prana/

 

"Aki nem talál időt a pihenésre, előbb vagy utóbb arra kényszerül, hogy időt találjon a betegségre." (John Wanamaker)

  Az akupunktúra visszaállítja a szervezet egyensúlyát

A hagyományos kínai gyógyászat szerint a testet láthatatlan energiarendszer hálózza be, és a betegségek az energiaáramlás elakadásaiból keletkeznek. Az akupunktúra segítségével azonban a test kiemelt pontjain hozzáférhetünk az energiahálóhoz, és külső segítséggel visszaállítható a kiegyensúlyozott energiaáramlás.

 

 

http://vizmegoldas.hu/egeszseges-taplalkozas-tudomanya/a-legtobb-betegseg-a-dehidrataciohoz-vezetheto-vissza-es-gyogyithato-vizivassal/

 

,,Ha elemzed a hibáidat, kijavíthatod őket.”

 

Milyen a vezetékes vizek szerkezete? - Sajnos, sok bennük a klór, ami lehetetlenné teszi a víz kristályos szerkezetének kialakulását. És ez azért baj, mert a szervezetünkben az élettani folyamatok csak rendezett szerkezetű vízben zajlanak. Ha szétesett, kristályszerkezet nélküli víz kerül a szervezetbe, azt előbb át kell alakítani rendezett vízzé, s ez jelentős energia veszteséggel jár. https://www.youtube.com/watch?v=aBuGpJsXJuQ&list=PLBCDB05EBC20E03D0&index=32

 

Japánban vannak tevék! Tottori (鳥取市) város melletti dűnék és a közeli múzeum ahol homokból készült szobrok láthatóak.

 

 

A hunok társadalma poligám volt. A vezérek, így Attila és Koppány is több feleséget tartottak.

 

A poligámiát elfogadó országok a világ népességének háromnegyedét teszik ki. Ezek elsősorban muzulmán és afrikai országok. Myanmar (Burma) az egyetlen javarészt buddhista ország, mely engedélyezi a poligámiát.

 

Az világ legnépesebb családját jelenleg 181 fő alkotja: a családfő Ziona Chana, 39 felesége, 94 gyermeke, 14menye és 33 unokája. A család az indiai Baktawang faluban egy 100 szobás négy emeletes házban éli életét. Chana egy vallási szekta vezetője, ami lehetővé teszi tagjai számára, hogy annyi feleségük legyen, amennyit csak akarnak. A gyülekezet 1942-ben alakult és jelenleg 400 család tartozik hozzá, melyek vezetőjüket, és családját adományokkal látják el.

 

Bár az Egyesült Államokban nem engedélyezett a poligámia, vallási vagy személyes meggyőződésből mégis gyakorolják néhányan az együttélés ilyen formáját.

 

A poligám házasság annyi kiscsaládból áll, ahány felesége van a férfinak, aki az összekötő kapocs és a családfenntartó szerepét tölti be. A 62 éves Martin Henrickson Seattle-ben él két feleségével. „Karennel, az első feleségemmel sokat beszélgettünk a családbővítésről. Amikor Lisával megismerkedtünk, Karen bevallotta, mindig ilyen lánytestvérről álmodott. A családunk demokratikus, egyenrangú és együttműködő.”

 

 

Celisztiális házasság.

Csak azok, akik a templomban kötnek házasságot, és akik házasságát az ígéret Szent Lelke pecsételi meg, maradnak a halál után is házastársak, és nyerik el a celesztiális dicsőség és felmagasztosulás legmagasabb fokozatát. A templomi házasságot celesztiális házasságnak is nevezik. A celesztiális dicsőségnek három fokozata van. Ahhoz, hogy a legmagasabbat elnyerhessék, a férjnek és feleségnek össze kell pecsételtetniük az időre és az örökkévalóságra, és be kell tartaniuk a szent templomban kötött szövetségeiket.

Az emberi szív legnemesebb vágya egy olyan házasság, mely nem ér véget a halállal. Ezt a templomi házassághoz való hűséggel érjük el. Ez által a családok örökké együtt lehetnek. (Russell M. Nelson)

 

 

A házasságkötések száma a kilencvenes években évről évre csökkent, majd 2000-ben megugrott, akkor több mint 48 ezer házasságot kötöttek. Ezután tovább folytatódott a kedvezőtlen irányzat, amely 2010-ben érte el mélypontját, amikor mindössze 35 520 házasságkötés történt. Ezután lassú emelkedés kezdődött, tavaly pedig már megközelítette a házasságkötések száma a 2000. évi csúcsot: 2015 januárja és novembere között 43 190 házasságot kötöttek.

 

 

Boldogság

Legboldogabb államok: Svédország, Vanuatu, Dánia, Kanada, Paraguay, Norvégia, Costa Rica, Svájc, Hollandia.

2006-os megelégedettségi teszten Dánia lett a legboldogabb nemzet, sőt 2006-ban az Európai Világgazdasági Fórum Dániát tartotta a legdinamikusabban fejlődő gazdaságnak.

ENSZ World Happiness Report 2013 című dokumentum adatai alapján is Dánia az első, Norvégia és Svájc előtt. Ausztria 10., USA 17., Németország 26., Szlovákia 46., Lengyelország 51., míg Magyarország a 110. helyen áll.

2012-ben a bhutáni miniszterelnök vezetésével az ENSZ megtartotta az első olyan magas szintű értekezletét, melynek témája a boldogság és a jólét volt, miután a szervezet közgyűlése 2011 júliusában arra kérte a tagállamait, hogy próbálják megmérni az országaikban az emberek boldogságát, és a kapott adatok alapján alakítsák ki a további közpolitikájukat.

Jeffrey Sachs, az Earth Institute igazgatója elmondta: minden országnak feladata lenne, hogy saját jelentést készítsen a nép boldogságáról és jólétéről.

A világon jelenleg öt helyen - Bhutánban, Ecuadorban, Skóciában, az Egyesült Arab Emírségekben és Venezuelában - hoztak létre külön miniszteri posztot arra, hogy a lakosság "boldogságának" ügyével foglalkozzon

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/boldogsag.html

 

 

 

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2014-ben kiadott tanulmánya szerint 2012-ben összesen 804 ezren vetettek véget életüknek a tagországokat és további három államot figyelembe véve. De egyes becslések szerint 1 millió is lehet, mivel ahol bűnnek tartják, nem úgy jelentik, a család így akarja megóvni becsületét.

Túlnyomó többségben az alacsony- és közepes jövedelmű országokban a legmeghatározóbb a jelenség: az ilyen halálesetek csaknem 82 százaléka ezeken a területeken történik.

Viszont többek közt Ausztria és Németország, az 1970-es évek óta jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma, szakemberek szerint világviszonylatban mégis erős növekedés mutatkozik.

A rossz gazdasági mutatókkal bíró államokban főleg a reménytelenséggel küzdő fiatal korosztály menekül a halálba, a gazdagabb országokban azonban inkább a 40-60 évesek követnek el leggyakrabban öngyilkosságot.

A nemek szerinti eloszlás világszerte is tanulságos: általában a férfiak a veszélyeztetettebbek. Ez alól azonban kivétel Kína és néhány más távol-keleti ország.

2015-ben Japánban – 18 év óta először – az öngyilkosok száma 25 000 alá csökkent.  1998-tól 2012-ig tartó időszakban folyamatosan 30 000 fölött.

Magyarországon  2014-ben közel 2000, de már alatta, 1956-ban volt ugyanilyen alacsony. Innentől kezdve egészen 2013-ig folyamatosan 2000 fölött járt az érték, a legsötétebb időszak pedig a hetvenes-nyolcvanas évek volt, amikor évente több mint 4000.

 

 

A Harvard kutatói kimutattak egy statisztikai összefüggést (korrelációt) is: eszerint ha egy országban az egy főre vetített SSRI-k fogyasztása évente egy pirulával, tablettával nő, akkor az öngyilkossági ráta 2,5 százalékkal csökken. (SSRI: a szerotonin szintjét az agyban normálisra visszaemelő antidepresszáns.)

 

Az állandó, kiegyensúlyozott magnéziumszint segít a nyugodt, ellazult állapot fenntartásában, amely szükséges a jókedvhez. Tudományos kísérletekkel igazolták, hogy a magnézium a major depresszió, az öngyilkossági késztetések, a szorongás, az ingerlékenység és az álmatlanság kezelésében is hatásos.

 

Az Észak-európai országok lakosságának - Norvégiában és Finnországban - ahol minden évben hónapokig sötétség van, sokkal magasabb a fáradtság, betegség, álmatlanság, depresszió, alkoholizmus és öngyilkosság aránya, mint a világ napfényes részein élőknek.

 

A japánok a kék szín nyugtató hatását különösen kihasználják, ugyanis a lehetséges többszöri bűncselekmények helyszíneit kék fénnyel világítják meg. Így tettek egy Yokohama-i állomás esetében is és hatására jelentősen visszaesett az öngyilkosságot elkövetők száma. Ugyancsak japán példa, hogy Nara területén a kék kivilágításnak köszönhetően 9%-al csökkent a bűncselekmények száma.

 

 

 

„Az Egyesült Államokban évente 33 ezer, azaz egy kisvárosnyi ember hal meg lőfegyvertől.”

2001 és 2013 közt közel fél millió ember, 406 496 fő vesztette életét lövöldözésben.

 

 

 

,,2020-ra a közlekedési balesetek évente 1,9 millió életet követelnek majd, jelentősen túllépve a jelenlegi, 1,3 milliós éves halálozási számot. A közlekedési baleseti áldozatok fele gyalogos, kerékpáros és motoros, azaz védtelen közlekedő. A halálos balesetek 90 százaléka az elmaradott és a fejlődő országokban következik be.

 

Az előrejelzések szerint 2020-ra a forgalomban lévő járművek száma megduplázódik a világon. A növekedés nagy része a fejlődő piacokon következik be. Ezt bizonyítja, hogy 2010 volt az első olyan év, amikor a fejlődő országokban az eladott személygépjárművek és kisteherautók száma meghaladta a fejlett gazdasággal rendelkező országokban értékesítettekét.

 

2015-ben 26 ezren haltak meg Európa útjain, 5500-zal kevesebben, mint 2010-ben. A 2014-es helyzethez képest azonban semminemű javulást nem lehetett tapasztalni ezen a téren uniós szinten. A Bizottság becslései szerint ráadásul 135 ezren szenvedtek a múlt évben súlyos sérülést közúti balesetekben az EU területén. A súlyos sérüléssel járó, illetve a halálos közúti balesetek miatt a társadalomra háruló költségek (rehabilitáció, gyógyítás, anyagi károk stb.) legalább 100 milliárd euróra rúgnak.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek száma drasztikusan csökkent az eltelt bő egy évtizedben. Ez visszavezethető az egyre biztonságosabb autókra, a szigorúbb hatósági szabályozásra, vagy akár a magas üzemanyagárak miatti alacsonyabb forgalomra is.

2002 –ben 1429-en haltak meg 2006-ig általában 1300-an, viszont onnan minden évben csökenés, s 2013-ban ,,csak” 591-e.

A magyar közlekedési biztonság világviszonylatban nagyon jónak, európai szinten pedig középmezőnyben levőnek tekinthető, ennek ellenére 2010-ben  21 600-an szenvedtek közúti balesetet, 739-en meghaltak meg a hazai utakon. A balesetekben meghalt emberek 53 százaléka vétlen áldozat volt.

 

A meghalt személygépkocsi-vezetők 47 százaléka, az áldozatul esett elöl ülő utasok 36 százaléka, a hátul ülő utasok 65 százaléka nem használta a biztonsági övet.

A balesetek 62 százalékát személygépkocsik, 11 százalékát kerékpárosok, 10 százalékát tehergépkocsik, 5 százalékát segédmotoros kerékpárosok okozták, a többi jármű részesedése alig érte el a 4 százalékot. A

gyalogosok és utasok összesen 8 százalékos arányban voltak okozói a baleseteknek. A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt.

A kategórián belül a legnagyobb arányt (27 százalék) a sebesség nem megfelelő megválasztása képviseli, de az esetek száma 10 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve. 26 százalékkal nőtt az utasok és 18 százalékkal a járművek műszaki hibája miatt bekövetkezett balesetek száma.

A balesetek 12 százalékában játszott szerepet az alkohol. Az ittasan okozott balesetek száma a kerékpárosok (26 százalék) és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek (27 százalék) között a legmagasabb."

 

 

Adatok világ népessége (születések – év, nap, népességnövekedés, gazdaség – autó, bicikli gyártás, számítógép, könyv, újság eladás stb.)

http://www.worldometers.info/hu/

 

 

Diáklányok bizonyították be a mobiltelefonok káros hatásait

http://filantropikum.com/diaklanyok-bizonyitottak-be-a-mobiltelefonok-karos-hatasait/

 

Iskolás kislány bizonyította be, hogy káros a mikrohullámú sütő

http://filantropikum.com/iskolas-kislany-bizonyitotta-be-hogy-karos-a-mikrohullamu-suto/

10 sokkoló ok arra, hogy elhajítsuk mikrosütőnket
http://naturahirek.com/10-sokkolo-ok-arra-hogy-elhajitsuk-mikro-sutonket/

Károsak-e a mikrohullámú sütők?

http://schrodingersdawg.blog.hu/2010/12/04/karosak_e_a_mikrohullamu_sutok

 

Városi legendák a kóláról

http://fokuszbanano.hu/testi_lelki_egeszseg/legendak_a_clarol

http://www.urbanlegends.hu/2013/10/14-hamis-legenda-a-coca-colarol/

Cola receptje

http://hvg.hu/shake/20110215_coca_cola_titkos_recept

 

Margarin vagy vaj?

http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/13853/margarin-es-a-vaj

http://napidoktor.hu/blog/formasan/bendo/mi-is-a-kulonbseg-a-vaj-es-a-margarin-kozott/

http://www.naturamargarin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=14&Itemid=109

http://www.urbanlegends.hu/2012/03/vaj_vagy_margarin/

 

 

http://joportal.hu/johirek.php?readmore=1224 Pozitív gondolatok hatása a növényekre, a vízre, s testünkre.

 

 

Lehet, hogy Angyal vagy?

http://www.nlcafe.hu/ezoteria/20081028/lehet_hogy_angyal_vagy/

 

Angyal
Biztos találkoztatok már olyan emberrel, akinek tekintetéből árad a szeretet.
Nem is érted miért olyan jó ösztönösen a közelében lenni. Hallgatni, ahogy beszél.
Nem osztja az észt, nem ad tanácsokat, mégis minden szavából árad a bölcsesség, a tapasztalat.
Nem szitkozódik, panaszkodik. Élete minden fázisáról hálával beszél. Az embereket szépnek látja. Látása nem a hibákra korlátozódik, hanem a hibák mögött meghúzódó emberre.
Mindenkiben a legjobbat látja. Az eredendőt. A tökéletest.
Hogy lénye, szavai, egyszerű nemessége hozza ki az emberből a legjobbat, nem tudom.
De hitet ad.
Mert angyal…
(Kerner Mariann)

 

,,Férfi és nő természete szerint minden szakmára egyaránt alkalmas; csak a nő gyengébb.” (Platon)

 

,,Ha káosz van a fejedben, káosz van az életedben is. Ha a fejedben megvan a tisztánlátás, az életed is virágzó lesz. Minden belülről indul és a külvilágba vetítődik ki." (John Kehoe)

 

Egy évig olvass pozitív könyveket és hallgass pozitív kazettákat.

(Hogy kiirtsd a korábbi és tanult negatívizmusokat, ahhoz ez elengedhetetlen. Az évek során felgyűlt negatív dolgokat csak nagy mennyiségű pozitív irodalommal, hanganyaggal tudod közömbösíteni. Közben megtanulsz a megoldásokra koncentrálni, érzékennyé válsz a negatív emberekre és hatásokra. És rászoksz a pozitív gondolkodásra - abba sem tudod hagyni az ilyen könyvek olvasását, kazetták hallgatását és keresni kezded az ilyen típusú emberek társaságát.) Forrás: http://mek.oszk.hu/00100/00174/html/05.htm

 

Amelyik életterületen a leggyengébbek vagyunk és a legtöbb hibát követjük el, ott folyik el életenergiánk és annak kapcsán halmozzuk fel a káros stresszt is. Az ezzel összefüggő élettani pontokon, szerveken jelentkeznek majd az első lelki okokkal összefüggő funkciózavarok később pedig a betegségek. (Coué – A gyógyító erő)

 

Nem fontos elhinni, hogy a betegségünk gondolati úton gyógyítható. Mint ahogy azt sem kell elhinnünk, hogy az éjszakákat nappalok követik. Attól ez még így van. (Coué – A gyógyító erő)

 

A test izomzatában jelentkező görcsös feszültség azt jelenti, hogy az elménk a velünk kapcsolatos eseményeket a jelen pillanatban a túlélésünk szempontjából egy helytelen kontextusban tartja. ...A szervezetben lejátszódó biokémiai folyamatoktól függetlenül is reméli a megnyugvást, amelyet egy biztos információtól vár…A feszült, készenléti idegállapotban levő ember elméje, tehát kutat, keres, bizonyosságot nyújtó információra vágyik…Az információ-hiányban szenvedő elme tehát emlékekre, szokásokra építve felépít magának egy képet, megteremt egy előítéletet…A negatív előítélet félelmet szorongást kelt bennünk és hozzájárul a már korábban említett görcsök és feszültségek kialakulásához. (Coué – A gyógyító erő)

 

Sose add fel. Bármi történjék is, ne add fel. Erősítsd meg szíved. Országodban túl sok energiát fordítanak az ész fejlesztésére, ahelyett, hogy szívüket edzenék. Légy együtt érző, a barátaidon kívül mindenki mással is. Légy együtt érző, dolgozz lelked és egyben a világ békéjéért. Dolgozz a békéért, és hallgass rám: sose add fel. Nem számít mi folyik körülötted, nem számít mi történik, Sose add fel. Tendzin Gjaco (XIV. dalai láma)

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek-5-nagyon-jok.html

 

A boldogság, a Lét Öröme, a befolyásolástól mentes tudatból ered. Ám ahhoz, hogy képes legyél lényegi dolgok tudatára ébredni, csendet kell teremtened a bensődben. Például figyelemre van szükség - ami önmagában is elég lehet a boldogság eléréséhez. Csendesedj el! Csak nézz! Csak figyelj! Légy a jelenben! Bízd magad a tudatosságra! Ezek mind a boldogság lehetőségei.

http://www.athangolas.hu/a-legjobb-boldogsag

 

Csak azt akarom, tudd, bátrabb vagy, mint hinnéd; erősebb vagy, mint amilyennek látszol; okosabb vagy, mint gondolnád, és sokkal, de sokkal szebb vagy, mint amilyennek képzeled magad! Egy NAGYSZERŰ EMBER VAGY, és a legjobbat érdemled.

http://hu-hu.facebook.com/673437526016590/photos/a.676511149042561.1073741845.673437526016590/901662576527416/?type=1

http://www.hotdog.hu/rydaa

 

A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja, merre tart. (Ralph Waldo Emerson)

 

“Ha répát akarunk, répát kell ültetnünk.
Ha retket akarunk, retket kell ültetnünk.
Ha szeretetet akarunk, szeretetet kell ültetnünk.
Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk.
Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat.
Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat.”
(Dan Millman)

 

A tanult ember elméje azáltal nemesedik igazán, hogy a gyakorlatban alkalmazza a tudását. Csupán szavakba foglalva nem sokat ér a tudás. (Dalai Láma)

 

Mondd el – elfelejtem,

Magyarázd el – megértem,

Csináld velem – megtanulom”! (Benjamin Franklin)

 

,,Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött."  (Wass Albert)

 

,,Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ...S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!...”

 

,,Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek." (Paulo Coelho)

 

Mi a boldogság? Léted egyensúlya, amelyet mások sugalmazó, fölemelő derűként, nyugalomként észlelnek; amit te magad belső nyugalomnak érzel, amely erőt és elhatározást ad; nem érzéki (szenzuális) elégedettség vagy fizikai jólét állapota, hanem egy belső sugárzás. Ezt egyre inkább tudatosítani fogod amint közelebb és közelebb kerülsz hozzá. A boldogság - önmagaddal békében élni, mialatt az ész egyesül a dolgok nagyobb rendszerével. (Henryk Skolimowski)

 

Boldog voltam, és a boldogságomat terjesztettem magam körül. Az emberek örültek nekem, amikor látták, hogy jövök. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

A boldogságot pedig egy homokszemben is meg lehet találni. (...) Csak kevés ember megy azon az úton, amely számára ki lett jelölve, amely a személyes történet és boldogság útja. A többiek számára a világ rémisztőnek tűnik, és ezért valóban rémisztő lesz. A szív azután egyre halkabban szól, de sosem némul el teljesen. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Légy akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a földön. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Ez a való világ csupán képmása és tükre a Paradicsomnak. Ennek a világnak a puszta léte azt bizonyítja, hogy létezik egy tökéletesebb világ. Ezt azért teremtette az Isten, hogy az emberek a látható dolgokon keresztül fölfoghassák az ő lelki tanítását és bölcsességének csodáit. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Ha megpróbálunk jobbak lenni, mint vagyunk, akkor körülöttünk is minden jobbá válik. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Maktub azt jelenti ,,meg van írva” (Paulo Coelho – Alkimista)

 

…a szerelem az embert sosem akadályozza meg abban, hogy végigjárja Személyes Történetét. Ha így történik, akkor az nem igazi szerelem…” (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Hiába mondják, hogy ne a szívedre hallgass, hanem az eszedre, mert ha egy csepp eszed van, akkor a szívedre hallgatsz...:)

 

-           Miért kell a szívünkre hallgatnunk ? – kérdezte a fiú.

-          Azért, mert ahol a szíved lesz, ott lesz a kincsed is.

-          Nyugtalan a szívem – folytatta Santiago. – Álmodozik, elérzékenyül, és szerelmes. Mindig akar valamit tőlem, és éjjel gyakran nem hagy aludni, ha őrá gondolok.

-          Akkor jó. A szíved él. Hallgasd tovább, mit akar mondani. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Ki kell használnunk, hogy ránk mosolygott a szerencse, és meg kell tennünk mindent, hogy segítsünk neki, ahogyan ő is segít nekünk. (Paulo Coelho – Alkimista)

 

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk. (Ernest Hemingway)

 

Leélni az életed, szinte bárkivel tudhatod, de annak minden pillanatát boldogságban megélni, csak a lelked másik felével tudod. (by: Steve Kollar)

 

Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik. (Márai Sándor)

 

,,Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret."

 

          Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot.

-         Oh csak ennyi?

-         Igen. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott.

-         Ok. Legyek eszelősen boldog…, majd igyekezni fogok.

-         Tudom, hogy közhely, de a szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes. Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. Hogy találhatsz rá? Hagyd az eszedet, hallgass a szívedre. Mert most nem dörömböl. Az az igazság, kicsim, hogy enélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor, egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod. Ha nem próbálod meg, nem is éltél. (Ha eljön Joe Black)

 

Meg van a vetés, és az aratás ideje. (Ha eljön Joe Black)

 

-         Feladnád a szerelmedért, amit akarsz?

-         Igen. Tudod, feláldoznám.

-         Igen?

-         Örömmel. (Ha eljön Joe Black)

 

-         Ha házasok volnánk, akkor megadnám, ami neked kell. Ennyi. Gondoskodnánk egymásról, legjobb tudásunk szerint. Baj, hogy ha gondoskodsz a nődről? Ő meg vigyázz rád.

-         Ilyen nő manapság nem terem minden bokorban.

-         Úgy gondolod? Nem tudom. Becsaphat a ,,villám”. (Ha eljön Joe Black)

 

-         Joe vagyok, és te meg Susan, és teljesen elgyengült a térdem.

-         És furcsán is ver a szíved.

-         Igen, gyorsabban. Az ajkad íze és a nyelved érintése csodálatos. (Ha eljön Joe Black)

 

-         Mi kéne Joe-tól?

-         Szerelem, szenvedély, megszállottság, amikre szerinted várnom kell. Hát itt vannak. (Ha eljön Joe Black)

 

Attól a pillanattól szeretem Susant, hogy megszületett, és most is szeretem. Olyan férfiról álmodtam neki, aki felfedezi őt, és aki a szereti, aki méltó hozzá. Aki itt és most él, és meg van benne a becsület, a részvét és a kitartás, hogy végig csinálja vele ezt a szép életet. (Ha eljön Joe Black)

 

-         Azt mondtad – Miért baj, hogy ha gondoskodsz a nődről? Ő meg vigyázz rád.

-         Ezt mondtam?.

-     Én meg azt, hogy ilyen nő nem terem ám minden bokorban. De itt termet egy. (Ha eljön Joe Black)

 

Tudnod kell, hogy mennyire szeretlek. Olyan értelmet adtál életemnek, amit nem is várhattam. S ezt senki sem veszi el tőlem. Annyira szeretlek. (Ha eljön Joe Black)

 

Szakítok a hagyománnyal, és elmondom a kívánságom. Éljetek oly boldogan, ahogyan én. Egy reggel ébredjetek azzal, hogy "nem kívánhatok többet." (Ha eljön Joe Black

 

„Veled boldog vagyok,

Veled szelíd vagyok,

Veled erős vagyok,

Veled nyugodt vagyok,

Veled mindig mosolygok,

Veled én, énmagam vagyok,

Nincs többé olyan, hogy nélküled,

Tervem és jövőm van veled.” (Balzac)

 

Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet,
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejtsd el, őrizz, éltess engem, kedvesem,
én veled leszek, te leszel a mindenem. Goethe

 

-         ,,Még a végén belőlem is mázlista lesz.

-         Milyen a mázlista?

-         Hát vannak párok, akik csak azért maradnak egymás mellett, mert nem találnak jobb megoldást. Vannak szomorúan, egyedül élők, de van egy csoport a mázlistáké, ők azzal élnek, akibe örülten szerelmesek.”

 

Ha még nem mondtam volna, hogy csodálatos ember vagy, most mondom, és ha még nem mondtam volna, hogy megbocsátottam, most mondom, és ha még nem mondtam volna, hogy szeretlek téged, most mondom. (Szerelempróba)

 

Csak azt akartam mondani, hogy, nekem te vagy a legkedvesebb, a legédesebb, a legcsinosabb lány, akivel eddig találkoztam. Nem ismertem még senkit, aki ilyen aranyos tudna lenni, mint te. Amikor megláttalak, valami történt velem. Sohasem mondtam el neked, de, tudtam, hogy megtartalak minden erőmmel. Talán nem is érdemlek ilyen nőt. De ha mellettem maradsz, esküszöm szeretni foglak egész életemben. (Idétlen időkig)

 

-         … nekem azzal kell lennem, aki…

-         Aki tudja melyik a kedvenc színed, aki szereti a pitét, a pestot és, Dotty Springfield-t.

-         Dusty Springfield.

De legfőképpen azzal, aki hisz az igaz szerelemben. (Beléd zúgtam tévedésből)

 

Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el. (Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

 

Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig, vagy akár hetekig csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált. (Paulo Coelho - A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

 

Az igaz szerelem örökké tart. (Igazából szerelem)

 

Ha egy szerelem nem visz közelebb önmagamhoz, ha egy kapcsolatban nem segítem közelebb a társamat önmagához, akkor ez a szerelem - tűnjék bármily biztosnak és szenvedélyesnek is - nem lehet igazi. (Leo Buscaglia)

 

,,A lelki síkon létezem és nem kellenek indokok arra, hogy Szeressek. Hiszem, hogy minden okkal történik és tudom, hogy nem létezik olyan, hogy véletlen. Hiszem, hogy minden rossz és fájdalmas esemény tanít valami, amitől több, jobb és erősebb leszek. Hiszem, hogy létezik valaki, aki anélkül is hall engem, hogy akár egyetlen hang is elhagyná a számat. Hiszem, hogy bármilyen nehéz is az élet, de mégis egy gyönyörű, csodákkal teli, tündérek járta álomvilág." " (Sz.F.)

 

,,Találd meg azt az embert, aki összeszedegeti az összetört szíved minden darabját, újra összeilleszti őket, de egy darabot megtart magának, s a hiányzó részt az övével pótolja..."

 

,,Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.” (Paolo Coelho)

 

,,Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.” (Paolo Coelho)

 

,,Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!” (Paolo Coelho)

 

,,Egy nap valaki majd olyan szorosan fog magához ölelni, hogy a törött darabjaid azonnal összeforrnak.”

 

Ha Isten neked teremtett egy embert, azt az ördög is utánad tolja talicskán, nincs menekvés! (B. A.)

 

Az a helyzet a nőkkel, hogy a legátlagosabbak is válhatnak királynővé, és a legkifinomultabb nő is válhat cseléddé - minden csak attól függ, hogy hogyan bánik vele az a férfi, akit szeret. (A titkos kert)

 

,,A nő akkor válik Nővé, ha van mellette egy igazi Férfi, aki engedi, hogy a Nőiesség felszabadulhasson.

A nő akkor lesz Nő, amikor érzi a szeretetet, és az érzelmi biztonságot, amit a Férfi ad.

Ekkor kinyílik nőiessége, mint egy csodás virág. A nő akkor boldog, ha szeretik és ezt viszonozva szerethet.

A nő annyira Nő, amennyire Férfi a férfi, aki mellette van.
Ha egy nőt nem ragyogtatsz minden nap, nem is vagy igazi férfi...”

http://szepidezetekkicsinytara.blogspot.hu/

 

,,Az igazi férfi.... ...játszik...nem rohan ajtóstul a házba, lassan közelít és puhán..vadászik...csak úgy mellesleg megérint...mögénk lép...nyakunkba csókol... a tenyere a tenyerünkben szikrát csihol...az igazi férfi nem siet...tudja, hogy idő kell a vágyhoz...megvárja szépen, míg megszűnik körülöttünk a világ...és már csak őt látjuk...már csak azt akarjuk...nem elveszi...odaadjuk...nem eltűrjük...hanem befogadjuk...az igazi ölelés visszafogott...úgy kúszik végig a testen, mint a napfény...lassan és puhán...időt hagyva a vágynak, hogy növekedjék...nem kell hozzá más, csak egy férfi...aki szeretni tud...s egy nő...aki hagyja, hogy szeressék!!!”

http://www.szerelmesidezetek.hu/szerelem/az_igazi/8081

 

 

Fogadom, hogy nem növesztek pocakot, s azon leszek, hogy tetsszem neked. Fogatlanul is imádni foglak, s holtomig csodálom formás feneked. Csodálom az eszed, a szemed, ahogy a húsevőket porig alázod. A dögös tested, a kezed, bár a konyhában megtörik a varázsod. Hadd legyek a legjobb barátod, s te az eleségem, mert hála Istennek, akiben te nem hiszel, hogy rávett arra, hogy légy a feleségem. (Hova lettek Morganék? c. film)

 

Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell, és hallgatok veled, amikor nem. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom. …Fogadom, hogy őrülten szeretlek. Akármilyen leszel is, most és mindörökké. Sosem felejtem el, hogy ez egy életre szóló szerelem. A lelkem legmélyén tudni fogom, hogy jöhet bármi, ami elválaszt minket, mi mindig visszatalálunk egymáshoz. (Fogadom film)

 

Az, hogy te vagy nekem, büszkeséggel tölt el, és boldoggá tesz, ha csak rád gondolok. De kétszer olyan boldog leszek, ha végre újra átölelhetlek, s láthatom azt a szerető szempárt, amely csak nekem ragyog, s ha megcsókolhatom azt az édes kis ajkadat, mely csak értem remeg. (Albert Einstein - Michio Kaku: Einstein kozmosza)

 

,,Megértettem végre azt, hogy miért is kell az a bizonyos valaki - a pár. Az a valaki, akinek a lelkébe MINDENT lepakolhatsz anélkül, hogy bármit hozzáfűzne ahhoz, amit lát. Elfogad úgy, ahogy vagy, és támogat. Inspirál és motivál, felnéz rád, de férfi marad melletted. A tenyerén hordoz, és ragyog a szeme, amikor rád néz. Rá kell jönnöm, hogy erre van szükségem, és nem fogadok el mást. Nem akarok.” (Oravecz Nóra)

 

 "Emlékszel, miért szerettünk egymásba?
Mert én képes voltam meglátni benned olyasmiket is,
amiről a többi embernek fogalma sem volt és te is ugyanígy voltál velem." (Guillaume Musso)

 

 "Szeretettel hozzáérni a másikhoz,
az egy dolog.
Szerelemmel hozzáérni a másikhoz,
óriási különbség…”

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/szerelmes-idezetek.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek-2---szeretet_-szerelem.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/filmes-idezetek-7.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/szeretet--szerelem---szerelmes-idezetek-6.html

 

Összeért a tenyerünk, az ujjaink egymáshoz tapadtak majd finoman összefonódtak. Ismerkedtünk. Ő egyenként, egymás után végigsimította az ujjaim, én meg óvatosan, láthatatlanul beleharaptam a szám szélébe, hogy ne lássa, ahogy az érintésétől remegek. Aztán egy ujjal végigsimította az arcom élét, a szemöldököm, az orrom vonalát, s óvatosan, már majdnem félénken végigsimította a szám. Visszafojtottam a lélegzetem és csak arra figyeltem, ahogy az energiaáram végigfut a bőrömön az ujja nyomát követve, s az élet lüktetése majd kiszakad a szívemen keresztül.

Az érintésnek varázsa van, az energia ami embertől emberig vándorol a bőrön át a lélekig hatol. Úgy érezzük, mintha egy pillanatra eltűnne a világból az összes zaj, csönd lesz, még a szívdobogás sem hallatszik. Ilyenkor tiszta és világos minden. De mégis, az ember fázik és melege van egyszerre, az egész teste lúdbőrös, s hogy pontosan mi történik nem felfogható, talán csak annyi biztos ebben a pillanatban, hogy a világban béke van. Aztán az érintésből eltűnik a bizonytalanság, s lassan megjelenik benne az erő. Megbújik a férfi karjában, biztonságot és melegséget sugall, azt az érzést, hogy rábízhatjuk magunkat, miközben meghagyja szabadságunkat. Az érintés már felszabadult, határozott, élettel, szeretettel teli és szelíd. Őszinte figyelem sugárzik belőle, gyógyító hatása van a lélekre, örömöt ad és közelebb visz önmagunkhoz. Ez a szívből jövő testi öröm egyben a testi örömön túli lelki boldogság.

Az élmény puha, kellemes és megelégedettséggel ajándékozza meg a pillanatot. Az ember ereiben rajongás, sóvárgás, ellazultság, beteljesülés lüktet egyszerre és az átélés extázisában még mindig ott a finom vágy, a szenvedély izgalma és annak boldogsága, hogy együtt vagyunk. Az érintés által megnyílnak határaink és beleengedjük magunkat valamibe, amire tudatosan nincs hatásunk. S csak ekkor, ebben a pillanatban válik elérhetővé annak lehetősége, hogy kibontakoztassuk érzéseinket, belső önmagunkat és megosszuk szépségünket a másikkal.

Nyugtalanít és lenyűgöz az érintés ereje, varázsa, mert a lelkem mélyén rejtőző titkot ajánlom fel, mint örök időkre szóló ajándékot annak, akit szeretek. S boldog vagyok, hogy a létezés csodája beleégeti ezt az érintést a testembe és a lelkembe egyaránt. Ezért tudom, ha azt akarom, hogy az emlékből valóság legyen nem kell mást tennem, csak becsukom a szemem, kinyitom a tenyerem és már érzem, ahogy a kezemben
megpihen a csókod…

Írta: Agatha Seymour http://www.stylemagazin.hu/kiemelt-hir/Egy-21szazadi-No-Az-erintesrol/4211/

 

 

Keresem azt…

Keresem azt, aki szerethet engem,
aki talán meglátja a jót bennem.
Valaki vár, hogy vigasztaljon,
magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,
aki talán végig mellettem marad.
Elviseli számtalan hibámat,
felvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,
aki minden akadályra felkészít.
Ha megtalálnám, megtartanám,
mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,
pedig nekem ő lenne
a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

http://alexiel-lilith.irasai.hu/cikkek/nem-tudom-52725/

 

 

Jön majd valaki, aki úgy szeret, ahogy vagy, amilyen vagy, valaki, aki elfogad a szavaiddal, a fájdalmaiddal, mindennel együtt, mert téged akar, téged szeret, veled akar lenni, mert te teszed teljessé. Veled mosolyog, veled örül, veled boldog. De ne rettegj. Ne félj tőle. Tudom rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltűnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szíved, hagyd, hogy szeressék, és tanítsd meg, hogy szeresse, ha szeretik, hogy elfogadja azt, amit kap, és még véletlenül se támadjon, ha valaki szebbé akarja tenni az életét. (Oravecz Nóra)

 

“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”

(Balzac)

 

Nincs, szebb egy suttogó szónál mely azt súgja, hogy szeretlek. Nincs tökéletesebben kimutatott érzelem, mint mikor a szó mellé még odaadás, figyelem és udvarlás társul. És nem csak kémia!
Ezek sajnos manapság ebben a világban elvesznek! Az emberek úgy érzik, hogy nincs szükség erre. Felesleges energiapocsékolás sok embernek, pedig a kémia is csak ettől indul be. Szív, lélek és test! Ez a hármas, ha akarják az emberek, ha nem csak együtt képesek nagyot alkotni. Mi tehet boldoggá egy embert? Az, ha érzi, hogy fontos, szeretik és ezt ki is mutatják! Csak ezután jön az a rész, hogy jó odabújni, megérinteni, érezni testileg, lelkileg! És a szív innentől már magától dolgozik!
Szívvel érezni a dobbanást, szeretet, szerelemet, a szavakat és érintéseket.
Lélekkel hallgatni a másik lelkét, ahogy egyesülnek és éreznek.
Testel megélni-e kettő keveredését és magába fogadni fizikai síkon a beteljesedést!
Nincs szebb egy szerelmes nőnél, férfinál, aki boldognak érzi magát és napjait repülve, vidáman, önfeledten éli meg és még az élete is könnyebbnek tűnik. Pedig semmi sem változik vagy minden?
Pedig mindenki vágyik vagy a szerelemre vagy a szeretetre! Szép szavakra annak ellenére, hogy lehetnek hamisak, érintésekre melyek csak igényeket elégítenek ki és gondolatokra melyek építenek és rombolnak is egyben!
De a legfontosabb a lélek! Ha a lélek érzi, hogy gondoskodnak róla és táplálják és megtalálja, lelki társát megnyugszik és boldogságban úszik és kifelé is ezt nyújtja majd!
Nincs szebb egy emberi kapcsolatnál, amikor mind a két fél úgy éli azt meg, hogy szeretni tudnak minden elvárás és feltétel nélkül! Nyújtod a szíved és cserébe szívet kapsz, felkínálod a lelked és lelket kapsz cserébe csak a test nem lehet csere eszköz semmihez! Lehetni lehet, de akkor már nem érzelmekről kell beszélni, hanem ösztönről!
Amíg az ember ápol egy lelket saját lelkét is ápolja, míg szeret egy szívet saját szívét is megtölti szeretettel és ennél csodálatosabb dolog nem létezik. Mert igaz szerelmet vagy szeretet csak a szív, lélek, test összhangjában lehet megélni!

http://www.ancsajosno.hu/blog-gondolataim/bloggerek-ancsajosno/item/769-nincs-szebb

 

„Minden, ami teljes, csodálatos. A részleges csúnya, a teljes gyönyörű. Ezért bármi vagy, legyél teljes benne, és teljes létezésed átalakítja magát, létezésed minőségét is.

Minden egyes nap új, minden egyes pillanat új. Minden egyes pillanat után egy másik világba lépünk, és felkészültnek kell lenned, hogy semmi se tartson a hatalmában. Nem a világ legyőzése a valódi bátorság, hanem önmagunk legyőzése.” (Osho)

 

Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban! Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van! Segíts a többieknek, anélkül, hogy arra gondolnál , hogy semmit sem kapsz cserébe! Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat! Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak és így BOLDOGOK LEGYENEK!  (Lao-Ce)

 

 

A valódi boldogság benned rejtőzik. Ne pazarold az időt arra, hogy a békét, a megelégedést, az örömet valahol máshol keresd. Légy nyitott, légy nagylelkű, mosolyogj, ölelj meg másokat. (Og Mandino)

 

A bölcsesség nem mások, hanem Önmagunk uralása.
A nemesség nem név vagy hatalom, hanem önmegismerés kérdése:
ismerd meg Önmagad, s magadban az egész világot megleled. A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz, egyszerűen csak harmónia dolga. (Lao-Ce)

 

Aki másokat ismer, okos.
Aki magát ismeri, bölcs.
Aki másokat legyőz, erős.
Aki önmagát legyőzi, hős. (Lao Ce)
 

"Mindenki önmagát látja a világban, és mindenki számára olyan a világ, amilyennek látja." (A. J. Christian)

 

 

Igenis van olyan helyzet, amikor ki kell állnunk maguk mellett és döntésünk meghozatalakor nem állíthatunk mást a középpontba, nem szabad mások érdekeit előrébb helyezni saját igényeinknél. Természetesen fontos, hogy másokra is tekintettel legyünk, de ne a saját boldogulásunk kárára. (Nagy Ágota)

 

,,Az, hogy én ki vagyok , attól függ, hogy te minek akarsz látni engem. Sok hibám van , ha benned kevés a szeretet"

 

,,Vagy létrehozod magadnak a jövődet, vagy az áldozatává válsz annak a jövőnek, amit valaki más létrehoz neked." (Arthur K. Cebrowski)

 

A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért, hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon. (Popper Péter: A belső utak könyve)

 

Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása. (Paulo Coelho - Mint az áradó folyó)

 

,,Üríts ki magadból mindent; félelmet, kétséget, hitetlenséget. Szabadítsd fel a tudatod!” (Matrix)

 

,,Neo, előbb utóbb rájössz Te is amire én.. más dolog ismerni az utat, és járni rajta.." (Matrix)

 

,,Kiválasztottnak lenni olyan, mintha szerelmes lennél.. senki sem tudja megmondani Rólad, csak Te tudod. Az egész lényed.. Tetőtől talpig." (Matrix)

 

,,William Blake, az angol költő azt mondta, hogy gyerekkorában látott angyalokat. A szülei azonban azt mondták: "Nincsenek angyalok, és vigyázz, hogy mit mondasz, mert még azt hiszik, hogy bolond vagy, megőrültél." Ha olyat látsz, ami nincs, akkor pszichotikus vagy. Blake tehát nagyon hamar megtanulta, hogy ne lássa az angyalokat. Még akkor se, ha vannak." (Feldmár András)

 

,,A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.” (Platon)

 

Egyre sürgetőbb, hogy felismerjük a szellemi élet fontosságát, mert csakis a szellemi, a lelki élet adhatja meg a békesség és az igazi boldogulás szilárd alapját. (Dalai Láma)

 

Sokat, vagy jól beszélni, két külön dolog. (Szophoklész)

 

Szóljon mindig az ember igazságot, de ne úgy, hogy máson izzó, mély sebet üssön. (Szophoklész)

 

Nem az a nagy hadvezér, aki száz csatából százat megnyer, hanem aki úgy nyeri meg a háborút, hogy egy csatát sem kell vívnia. (Szun-ce)

 

Életed párját válaszd ki körültekintően. Kilencven százalékban ettől a döntésedtől függ jövendő boldogságod vagy boldogtalanságod. (H. Jackson Brown - Kis útmutató az élethez)

 

Vésd eszedbe a jó házasság két alapfeltételét: 1. találd meg az igazit, 2. legyél te az igazi. (H. Jackson Brown - Kis útmutató az élethez)

ddl3.data.hu/get/0/.../H._Jackson_Brown__Kis_utmutato_az_elethez.doc

H. Jackson Brown – Kis útmutató az élethez

 

 

 

A zen szerzetesek egy nagyon egyszerű szabályt vallanak:  "Mosolyogj, lélegezz és járj lassan." (Thich Nhat Hanh zen szerzetes)

 

A zen egy út. Egy út, amelyen keresztül megszabadulunk gondolataink zűrzavarától, a nyugtalanságtól, a folyamatos és nyugtalanító zsongástól, ami a tudatunkat terheli, egy út, amelyen keresztül eljuthatunk legmélyebb gyökereinkig, odáig, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan jöttünk, hová megyünk. A zen gyakorlata során, tudatunk lecsendesítésén keresztül, a zűrzavaros gondolatok megszűnésével választ kapunk a ezekre a kérdésekre, jóllehet ez olyan tapasztalati válasz, amely nem foglalható szavakba. (Zen)

 

Ha valaki nem árt sem másnak, sem önmagának, és együttérzés van benne más lények iránt – az már buddhista magatartás. (17. Karmapa, Trinli Táje Dordzse)

 

Miután lenyugtatjuk tudatunkat és légzésünket, egy külső tárgyra összpontosítva, vagy egy buddhaformával való azonosuláson keresztül az intuíció és az átható belső felismerés természetes módon fog megjelenni.

A mentális folyamatok nyugodttá és erőfeszítés nélkülivé válnak, így egyetlen választás van: a boldogság, és az emberek otthon érzik magukat minden szituációban. Egy ennyire időtlen bölcsességbe való bevezetés után felébrednek a tudat önfelszabadító folyamatai, és eltávo­lítanak minden elhomályosulást egészen a cél eléréséig. . (Láma Ole Nydahl - Ahogy a dolgok vannak)

 

A jóindulatú gondolatok, szavak és cselekedetek lenyugtatják a tudatot, megszabadító felismeréseket hoznak, és az ilyen kellemes visszajelzések még több jó cselekedetre motiválnak. …Az út tehát a bölcsességhez vezető pozitív benyomások felhalmozása, mely egyre több jót termel. Végül minden egyezni fog; bárhová is nézünk, csak tisztaságot találunk. S ekkor belül csak boldogság lesz, kívül pedig beteljesülés. (Láma Ole Nydahl - Ahogy a dolgok vannak) Forrás: http://mek.niif.hu/05700/05744/html/index.htm

 

"Most ne azért higgyetek a szavaimnak, mert mindezt egy buddha mondta, hanem jól vizsgáljátok meg őket. Legyetek önmagatok fénye!"  (Buddha)

 

Amikor az emberek megkérdezték Buddhát, hogy miért és mit tanított, ezt válaszolta: "Azért tanítok, mert ti, és minden lény szeretne boldog lenni, és elkerülni a szenvedést. Azt tanítom, ahogy a dolgok vannak." (Buddha)

 

,,Akármilyen sok szent szöveget olvasol, akármilyen sokat beszélsz, mi hasznod van ebből, ha nem ezek szerint cselekszel?” (Buddha)

 

,,Szüntelenül törekedjetek.” (Buddha)

 

„Az élet legfőbb célja, hogy helyesen éljünk, helyesen gondolkodjunk, helyesen cselekedjünk. (Buddha)

 

,,Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.” (Buddha)

 

„Tetteink, szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk.” (Buddha)

 

"Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét." (Buddha)

 

A buddhákat mindig is félreértették, és mindig is félre fogják értelmezni. Ez természetes és elkerülhetetlen, mivel az általuk beszélt nyelv, a napsütötte csúcsok nyelve nem azonos a tudatlanságnak a sötét völgyekben használt nyelvével. A hajnal nyelve nem azonos az éjszaka nyelvével. (Osho)

 

A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét.

Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is szükségünk van mindarra a gyengédségre, csábításra, törődésre, ami az udvarlás idején természetes volt. E nélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség, a lustaság - de túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - ahogy a növény - arra fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá. (Albert Einstein)

 

A legfontosabb energia az együttérzés. Legyen erős kívánságunk az, hogy minden lény legyen boldog, és kerülje el a szenvedést. A látásmód pedig legyen az, hogy mindannyian buddhák, csak még nem jöttek rá. Az egész az együttérzésen alapul, nincsenek speciális energiák. Egyszerűen, csak a mások felé irányuló szeretet. (Ole Nydahl)

 

…. ezt kell erősítgetnetek magatokban: "Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők maradunk, nem táplálunk gyűlöletet szívünkben. Ezt a személyt barátságos érzülettel fogjuk áthatni, s tőle kiindulva az egész világot barátságos érzülettel, végtelen, határtalan, mérhetetlen barátság és szelídség érzületével fogjuk áthatni." (Buddha)

 

,,Higgy a szívedben és saját jóságodban,
mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban....
Mert odabenn a lelkedben rejtőzik
a csoda a remény a szeretet és a holnap alma.”  (Ron Cristian)

 

,,A bensőjében mindenki elnyerhet egy olyan életet, amely egyformán hoz örömet és boldogságot. Baba azt mondta nekem, hogy csak egy dolgot kívánjak: hadd nyerjek belső gazdagságot! Ez azt jelenti, hogy legyek olyannyira boldog és elégedett, amennyire csak lehetséges. Elmondta: a lelkem napról napra a segítségemre lesz, hogy ezt a kívánságot valóra váltsam, akárhány külső dolog is álljon is az utamba.” (Deepak Chopra – Mesteri útmutatás tanítványoknak) ,,Indiában nőttem fel, ahol a baba egyfajta tiszteletteljes kifejezés, bölcsnek vagy szentnek tartott embereket szólítunk meg így.”

 

„Ne feledjétek, hogy a legnagyobb segítség, ami valakinek adható, az, hogy ráébreszd őt és emlékeztesd arra, hogy Ki is ő valójában. Ennek sok módja van. Néha elég egy egészen apró segítség, egy kisebb lökés, egy taszítás… és néha kell az elhatározás, hogy a maguk útjára engedjük őket, hogy hagyjuk őket a maguk útját járni anélkül, hogy bárki is beleavatkozna. (Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel - Második könyv )

 

A munka a láthatóvá tett szeretet.

És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod munkádat, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak.

Mert ha közönnyel sütöd a kenyeret, keserű kenyeret sütsz, amely az ember éhének csak felét mulasztja el.

És ha utálattal sajtolod a szőlőt, utálatod mérget párol a borba.

És énekelj bár úgy, mint az angyalok, ha nem szeretsz énekelni, dalod süketté teszi az emberek fülét a nappal és az éjszaka hangjaira. (Kahil Gibran - A próféta).

 

A végén csak három dolog számít: mennyire szerettél, milyen szelíden éltél, és milyen elegánsan engedted el azokat a dolgokat, melyek nem jelentettek már semmit a számodra. (Buddha)

Egy nap az egyik szerzetes megkérdezte a mestert, hogy hallott e már a keresztények Bibliájáról. "Soha sem hallottam róla," mondta a mester, "kérlek, olvass fel belőle!"
A szerzetes felnyitotta a könyvet Máté evangéliumánál, és olvasni kezdte: "Azt mondom ezért néktek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket."
"Bárki mondta is ezt, közel volt a megvilágosodáshoz" válaszolta a mester.

- Várj amíg senki sem lesz körülöttünk, akkor megmondom - felelte Cui-vej, amikor egy szerzetes a buddhizmus értelméről faggatta.
Valamivel később a szerzetes újra odament hozzá:
- Most nincs itt senki, válaszolj légyszives.
Cui-vej kivitte őt a kertbe egy bambuszligethez, de nem mondott semmit. A szerzetes most sem értette, végül is Cui-vej megszólalt:
- Az egyik nád rövid, a másik hosszú.

Nan-in, a Meiji korban élt japán mester vendégül látott egy egyetemi professzort, aki a Zen után érdeklődött. Nan-in teával kínálta. Már csordultig volt a látogatója csészéje, de Ő csak öntötte tovább. A professzor egy darabig türelemmel figyelte, hogy mi történik, de aztán nem tudta fékezni magát és kifakadt.
- Már csordultig van. Nem fér bele több!
- Csak úgy mint a csésze - mondta Nan-in -, te is csordultig vagy a saját véleményeddel és bölcselkedéseddel. Hogyan mutassam meg neked a Zent, hacsak nem üríted ki előbb a csészéd?

Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott. Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte:
- Testvér, szellemi vezérelveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
- Testvér - válaszolta a másik - én letettem azt a lányt a parton, de te még mindig cipeled?

Csing-jüan mondta:- Harminc éven át tanulmányoztam a zent. Eleinte a hegyek hegyek voltak, a vizek vizek. Ahogy jobban elmélyültem, a hegyek megszűntek hegyek, a vizek megszűntek vizek lenni. De most, hogy a végére jutottam, a hegyek újra hegyek, a vizek, újra vizek.

 

Két tanítvány beszélgetett a mestereikről. Az egyik állította, hogy az ő tanítója egy csomó mágikus dologra képes, például tud a levegőbe írni, és papírokra, melyek messzire vannak tőle.

És, a te mestered mit tud?- kérdezte a másiktól.

Ó, az én mesterem is csodálatos dolgokra képes! - válaszolta a másik - Például, amikor fáradt, alszik, amikor éhes, eszik.

Források: https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/uj-jo-vegyes-idezetek-10.html

http://nirmala.hu/tudatossag/web-shop

http://www.fudoshindojo.hu/?load=content/olvasnivalo/koanok_hu.php