Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


111 dolog mely boldoggá, még boldogabbá tesz 7

2023.02.01

43. Vonzás törvénye

A Vonzás törvényének értelmében gondolatainknak teremtő ereje van. Azt vonzzuk be életünkbe, amire gyakran gondolunk, amire mélyen koncentrálunk legyenek ezek félelmeink, vagy vágyaink. Így tehát érdemes inkább arra fókuszálni, amit szeretnénk, mintsem arra, amit nem!

A vonzás törvénye széles körben használt ezoterikus fogalom. Alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza.

A kifejezésnek több definíciója is van. A 19–20. század fordulóján úgy képzelték el, hogy fizikai hatása van az anyag alakulására. A mai felfogás szerint a vonzás törvénye azt jelenti, hogy az emberek gondolatai irányítják életük valóságát, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Az elmélet szerint a gondolatoknak teremtő ereje van: amire gondolunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, az valósággá válik.

A vonzás törvénye napjainkban reneszánszát éli, hiszen az elmúlt években került újra a figyelem középpontjába, könyvek, filmek, előadások, tanfolyamok szólnak arról, hogyan alkalmazzuk az ezotériának ezt a régi módszerét. Hogyan képzeljük el mindazt, amire vágyunk, hogyan töltsük fel energiával a gondolatainkat, napjában hányszor lássuk képszerűen magunk előtt mindazt, amit szeretnénk. És minél többször gondolunk a vágyunkra, az egy idő után valósággá válik.

Az univerzumban minden rezeg, az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések megnyilvánulása. Minden gondolat, érzés, kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés. Nem mindegy tehát, mire és hogyan gondolunk. A tudatalattink ugyanis úgy véli, a gondolatok azonosak a kívánsággal - ezért azt jeleníti meg, amit gondolunk. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. A teremtőerőt a hit aktiválja, arra kényszerítve az energiát, hogy a kívánt formát öltse magára. 

Amikor figyelsz valamire, egy gondolatra, egy emlékre, egy észlelt helyzetre, álomra vagy ábrándképre, amelyet megjelení­tesz magad ellőtt. Valójában rezgéseket hozol működésbe. Ezután figyelmed összpontosítása működésbe hoz valamilyen rezgést és ennek a rezgésnek a tartalma határozza majd meg vonzásod irányultságát.

A hatalmas és megbí­zható Vonzás Tőrvénye - (a hasonló a hasonlót vonzza) - a belőled sugárzó rezgésekre reagálva következetes eredményeket ad.

A 2006-ban megjelent A titok című film, melyet Rhonda Byrne rendezett, a vonzás törvényével foglalkozik. Célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a vonzás törvényét az emberekkel. A film anyaga könyvben is megjelent.

 

A vonzás törvénye.

A vonzás törvénye kimondja, hogy minden ember egy élő mágnes, amely ellenállhatatlanul magához vonzza azokat az embereket és körülményeket, amelyek összhangban vannak uralkodó gondolatainkkal. Tudjuk, hogy a
világegyetemben minden energia, a vibrálás állapotából származik. Minden vibrál.

 

Aztán létezik egy kisugárzási törvény, hogy minden vibrálás és kisugárzik belőlünk. Mindig magunkhoz vonzzunk pozitív, vagy negatív embereket, körülményeket, olyanokat amelyek összhangban vannak uralkodó gondolatainkkal. Ezért rendkívül fontos, hogy arra gondoljunk, amit el akarunk érni, amire vágyunk, nem pedig arra amit nem akarunk.

 

Megfelelés törvénye.

Amilyen belül, olyan kívül! Ez azt jelenti, hogy a külvilág egy tükör. Ami vissza tükrözi mindazt ami belül van. A belső történések külső történésekben tükröződnek. Ha változtatni akarunk külső világunkon,
előbb belső világunkat kell megváltoztatni. Ha belül jól érezzük magunkat, kapcsolataink zökkenőmentesek. Kapcsolataink minősége megbízhatóan tükrözi belső személyiségünk minőségét. Ha sikeresebbek
akarunk lenni a külvilágban, sikeresnek kell lennünk belső világunkban is. A külső világot, sosem tudjuk kívülről megváltoztatni, nekünk kell megváltozni belülről. Máshogy kell gondolkozni, csak akkor indul meg a
külső változás. Azzá leszel amire gondolsz! Változtasd meg a gondolataidat és megváltozik az élet
ed. http://szeretetmhely.blogspot.hu/2011/03/het-lelki-torveny.html#axzz4KnyJHeXg

 

,,Az ember azt sugározza ki, amit belül érez.”

 

Tudjuk, hogy a Vonzás Törvénye egyszerűen azt mondja ki, hogy hasonló rezgések vonzzák egymást és különböző rezgések pedig taszítják egymást. Más szavakkal soha nem fogsz gazdagságot bevonzani az életedbe, ha folyamatosan ellentétes vagy annak ellentmondó rezgést bocsátasz ki. Semmi esély nincs rá. Ebből az is következik, hogy sosem fogsz magas energiájú eredményre jutni alacsony energiájú rezgésszintről. (Robert Antony)

 

Lehet tökéletes társad vagy egy működésképtelen kapcsolatod. Te vagy az, aki választ (vagy nem választ) a FIGYELMED és a FÓKUSZOD által. És mivel az energia oda áramlik, amire a figyelmed irányul, azt fogod megtapasztalni életedben. (Robert Antony)

 

,,A történelem egyik legnagyobb felfedezése, hogy azzá válsz, amire a legtöbbet gondolsz.

A körülményeid a belső világodat tükrözik.

Egy felmérés során: 350 ezer embertől kérdezték meg, hogy mire gondol épp most?

A legnagyobb jövedelemmel rendelkezők felső 10%-a mind ugyanazt válaszolta:

Ők idejük nagy részében arra gondoltak, amit akarnak, és arra hogyan fogják elérni.

Ha arra gondolsz és arról beszélsz, amit elakarsz érni, határozottan a célod felé fogsz haladni.” (Brain Tracy)

 

,,Amire figyelmed irányul, azzá leszel."

 

A vonzás törvénye szerint olyan embereket vonzunk magunkhoz, akik nagyon hasonlítanak hozzánk. Belül!

Ha meg akarjuk változtatni kapcsolatainkat, az az első lépés, hogy változtassuk meg kapcsolatunkat magunkkal. A külső kapcsolatok ezt tükrözni fogják. (Brian Tracy)

 

,,Tényleg azt vonzod, aki vagy.”(Opus – A mű filmből)

 

Egy élő mágnes vagy

Olyan embereket, helyzeteket és körülményeket vonzol be életedbe, melyek összhangban állnak domináns gondolataiddal.
A vonzás törvénye azzal reagál bármely általad kibocsátott rezgésre, hogy még többet ad belőle. Legyen szó pozitív vagy negatív rezgésről. Egyszerűen a rezgésedre reagál!
Ha tetszik neked amit észlelsz, akkor ünnepeld meg, s ezzel még többet kapsz belőle!

 

,,A legtöbb ember abban a tévedésben él, hogy azt gondolja: Magamhoz vonzom mindazt amire szükségem van az életben! Az egyik dolog amiben mélyen hiszek:hogy nem azt vonzod magadhoz amit akarsz, hanem azt, ami vagy! Ami vagy!" (Dr. Wayne W. Dyer)

 

A TEREMTÉS ALAPJAI:

- Te teremted a saját valóságod.
- A valóságodat nem a szavaiddal, vagy a tetteiddel teremted, hanem a rezgéseiddel, viszont a rezgéseid késztethetnek szavak kimondására és cselekvésre.
- A rezgéseid maguk a gondolataid.
- Ha megváltoztatod a gondolataidat, megváltozik a rezgésed is és ezzel a valóságod is.
- Rezgéseid irányáról -folyamatban levő teremtéseidről- az érzelmeid adnak pontos visszajelzést.
- Egyszerűen megfogalmazva: ahogyan általában érzed magad, olyan az életed is.
- Szabadságodban áll bármit, bármikor megváltoztatni. (Abraham-Hicks)

 

Ha 17 másodpercig összpontosítasz valamire, működésbe lép az annak megfelelő rezgés. 
Majd ahogy az összpontosítás nő, a rezgés pedig tisztábbá válik, a Vonzás törvénye még több 
odaillő gondolatot juttat el hozzád.
És ha képes vagy egy egészen rövid ideig, mindössze 68 másodpercig zavartalanul összpontosítani egy adott gondolatra, a rezgés elég erős lesz ahhoz, hogy elindulhasson a megnyilvánulás felé. 
Ha újra és újra visszatérsz egy letisztulsz gondolathoz, és képes vagy legalább 68 másodpercig arra koncentrálni, akkor ez a gondolat rövid időn belül uralkodó gondolattá válik benned. 
És ha egy gondolat uralkodóvá válik, mindaddig azzal összhangban álló jelenségeket fogsz megtapasztalni, míg meg nem változtatod.” (Esther és Jerry Hicks – Kérd és Megadatik)

 

,,Amilyen szinten vagy, azt vonzod.” (Pe-chi-ce)

 

,,Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk ekképpen bennük, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.

Aki tudatát magasabb rezgésszintre hozza, ezzel természetesen az alacsonyabb tudatszint ellenreakcióját hívja életre, ám ha továbbra is magasabb szinten tartja magát, ez az ellenreakció nem érhet fel hozzá

…Mindenki csak azt tudja magá­hoz vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket.
A hasonló hasonlót vonz magához, és általa meg­erősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagá­hoz hasonlóvá teszi.

Minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű testnek. Test és lélek ekként erősíti egymás rezgését és ezzel a velük egylényegű energiát…. Ez azonban nem csu­pán a fizikai testekre érvényes, hanem a lelki tapasz­talás szintjén is igaz: azokat az energiákat, rezgése­ket és hangulatokat vesszük át, amelyekre fogéko­nyak vagyunk. A test és a lélek tehát a vele rokon rezgéseket veszi át, és belesimul környezetébe. A rezonancia törvénye nem más, mint az ener­giaátadás törvénye, hiszen minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű test­nek. (Kurt Tepperwein)

 

Az életben nincsenek megoldások, csak mozgásban lévő erők, ezeket kell előidéznünk, s a megoldások követni fogják őket. (Antoine De Saint-Exupéry)

 

Ha arra gondolsz és arról beszélsz, amit el akarsz érni, határozottan a célod felé fogsz haladni. (Brian Tracy)

 

 „A sikert nem hajszolni kell, hanem vonzani, azáltal, hogy vonzó személyiségekké fejlesztjük magunkat.” (Jim Rohn)

 

,,Nem azt vonzod magadhoz amit akarsz, hanem azt aki vagy." (Wayne Dyer)

 

Légy csendes. Végezd el feladataidat a világban, de magadban maradj nyugodt. Akkor minden eljön hozzád. (Niszargadata Maharadzs)

 

,,Az Univerzumot soha nem a szavaiddal vagy tetteiddel bírhatod együttműködésre, csak és kizárólag az érzéseiddel (rezgéseiddel). Az érzések inspirálnak benned és körülötted mindent ami ahhoz kell, hogy megvalósuljanak a vágyaid. Ha életed egy témájával kapcsolatban rosszul érzed magad, nincs az a mennyiségű szó vagy tett amellyel tartósan és gyökeresen megváltoztathatnád. Az érzések a gondolataidra adott válaszok a Forrásodtól. Gondolsz valamit az adott témáról, és a Forrásod azonnal tudatja veled érzelmek formájában, hogy a jelenlegi nézőpontod megegyezik, avagy eltér Forrásod nézőpontjától. Amikor jól érzed magad a témával kapcsolatban, az biztos jele annak, hogy egy véleményen vagytok a Forrásoddal, és biztos lehetsz abban is, hogy ha fenntartod magadban ezt az érzést, akkor vágyad fizikai formában is megvalósul. Itt is a tudatosság, a magadhoz való őszinteség és a gyakorlás vezet eredményre." (Abraham-Hicks)

 

Amire most gondolsz, az teremti meg a jövődet. Elméd által te magad alakítod az életedet. És mivel folyamatosan gondolkozol, folyamatosan teremtesz. Amire összpontosítasz, amin a legtöbbet járatod az agyadat, az fog bekövetkezni az életedben. Ahogy minden természeti törvény, ez is tökéletes. Magad teremted meg az életedet. Amint vetsz, úgy aratsz! Gondolataid elvetett magvak, és hogy mit aratsz, az csakis ezeken múlik." (The Secret)

 

Hasonló gondolatok vonzzák a hasonló gondolatokat, és amikor ezekből az egyszerű energiákból megfelelő mennyiség halmozódik fel, rezgésük felerősödik, majd lelassul, és egy részük anyaggá válik. Fizikai formát öltenek, a gondolatok, és amikor nagyon sok ember gondol ugyanarra, nagy a valószínűsége, hogy valóságot teremtenek a gondolataik. (Neale Donald Walsch - Beszélgetések Istennel)

 

Az érzelem az erő, ami vonz. …Az érzelem a mozgásban lévő energia. Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz. Az anyag végső soron afféle energiasűrítmény. Ha elég hosszú ideig kezeled bizonyos meghatározott módon az energiát, akkor anyaghoz jutsz. Minden Mester tisztában van ezzel a törvénnyel. ….A gondolat a színtiszta energia. Minden valaha volt és valaha lesz gondolatod teremt. A gondolatod energiája soha nem enyészik el. Soha. Elhagyja a lényedet, és örökké terjedve kifelé tart a mindenségbe. A gondolat örökkévaló. (N. D. Walsch)

 

,,Ha egy szót nem szólnál és semmi különösebbet nem csinálnál, akkor is olyan embereket, eseményeket vonzanál be, amilyen Te vagy. Minden esemény, minden életedben felbukkanó személy egy-egy ajándék, akik mértani pontossággal megmutatják, mi zajlik a lelkedben. Hatalmas előnyre teszel szert ha életed minden mozzanatát így szemléled."

 

„Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az *adó-vevő berendezésünk*. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.”(Popper Péter )

 

Mindenki csak azt tudja magá­hoz vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket.
A hasonló hasonlót vonz magához, és általa meg­erősödik. Két k
ülönböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagá­hoz hasonlóvá teszi.
Minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű testnek. Test és lélek ekként erősíti egymás rezgését és ezzel a velük egylényegű energiát…. Ez azonban nem csu­pán a fizikai testekre érvényes, hanem a lelki tapasz­talás szintjén is igaz: azokat az energiákat, rezgése­ket és hangulatokat vesszük át, amelyekre fogéko­nyak vagyunk. A test és a lélek tehát a vele rokon rezgéseket veszi át, és belesimul környezetébe. A rezonancia törvénye nem más, mint az ener­giaátadás törvénye, hiszen minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű test­nek. (Kurt Tepperwein)

 

Az életminőséged legfőképpen attól függ, hogy milyen mentális és érzelmi minőségek töltik be a tudatodat. Azt pedig leginkább az határozza meg, mire helyezed a figyelmed irányát, s mennyire tudsz éberré válni. Amíg valaki nagyrészt öntudatlanul reagál az őt érő ingerekre, és a külvilág eseményeinek hatásai irányítják, addig nem lehet hatékonyan felhasználni a vonzás törvényét. Amikor gondolsz valamire, ahhoz kapcsolódóan bizonyos érzelmek is megjelennek benned. A lényed egy része felveszi annak a rezgését, s annak fizikai megfelelője a vonzás törvénye szerint megjelenik az életedben. (Gyuró Éva)

 

,,Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk ekképpen bennük, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára – és áldássá az egész világ számára.

…Mindenki csak azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket. A hasonló hasonlót vonz magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagához hasonlóvá teszi. Minden rezgés átadja a benne lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű testnek. Test és lélek ekként erősíti egymás rezgését és ezzel a velük egylényegű energiát.” (Kurt Tepperwein --A szellemi törvények)

 

,,Az a gondolati impulzus, ami ismét és ismét behatol a tudatalattiba, a tudatalatti nekilát, hogy ezt a gondolatot átváltoztassa annak fizikai megfelelőjévé.”

 

"Egy élő mágnes vagy. Amit bevonzol az életedbe, harmóniában van az uralkodó gondolataiddal." (Brian Tracy)

 

Azt vonzod, magadhoz, aki vagy, amilyen gondolataid, érzéseid vannak benned, amilyen szinten rezegsz, kisugárzol.

 

Személyiségünk értéke az a mágnes, amely minden jó dolgot az életünkbe vonz. Minél értékesebb emberek vagyunk, annál nagyobb a jutalmunk. Ha többre vágyunk, a megoldás az, hogy többé kell válnunk - tehát szüntelenül kutatnunk kell értékünk növelésének új és új módozatait. (Jim Rohn)

 

Amit az ember magára hagy, és nem törődik vele, az bekoszolódik – tudjuk jól. Ez a lelkünkkel is így van.  És a kosz a koszt vonzza.  Amire hangolod magad, azt fogadod be. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. És ez a törvény nemcsak a látható, hanem a láthatatlan világra is vonatkozik. (Müller Péter)

 

 

,,A Vonzás törvényének értelmében gondolatainknak teremtő ereje van.

 

Azt vonzzuk be életünkbe, amire gyakran gondolunk, amire mélyen koncentrálunk legyenek ezek félelmeink, vagy vágyaink. Így tehát érdemes inkább arra fókuszálni, amit szeretnénk, mintsem arra, amit nem!

A vonzás törvénye széles körben használt ezoterikus fogalom. Alapelve, hogy minden gondolat rezgéseket bocsát ki és a hasonló a hasonlót vonzza.

A kifejezésnek több definíciója is van. A 19–20. század fordulóján úgy képzelték el, hogy fizikai hatása van az anyag alakulására. A mai felfogás szerint a vonzás törvénye azt jelenti, hogy az emberek gondolatai irányítják életük valóságát, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Az elmélet szerint a gondolatoknak teremtő ereje van: amire gondolunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, az valósággá válik.

A vonzás törvénye napjainkban reneszánszát éli, hiszen az elmúlt években került újra a figyelem középpontjába, könyvek, filmek, előadások, tanfolyamok szólnak arról, hogyan alkalmazzuk az ezotériának ezt a régi módszerét. Hogyan képzeljük el mindazt, amire vágyunk, hogyan töltsük fel energiával a gondolatainkat, napjában hányszor lássuk képszerűen magunk előtt mindazt, amit szeretnénk. És minél többször gondolunk a vágyunkra, az egy idő után valósággá válik.

Az univerzumban minden rezeg, az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések megnyilvánulása. Minden gondolat, érzés, kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés. Nem mindegy tehát, mire és hogyan gondolunk. A tudatalattink ugyanis úgy véli, a gondolatok azonosak a kívánsággal - ezért azt jeleníti meg, amit gondolunk. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. A teremtőerőt a hit aktiválja, arra kényszerítve az energiát, hogy a kívánt formát öltse magára. 

Amikor figyelsz valamire, egy gondolatra, egy emlékre, egy észlelt helyzetre, álomra vagy ábrándképre, amelyet megjelení­tesz magad ellőtt. Valójában rezgéseket hozol működésbe. Ezután figyelmed összpontosítása működésbe hoz valamilyen rezgést és ennek a rezgésnek a tartalma határozza majd meg vonzásod irányultságát. A hatalmas és megbí­zható Vonzás Törvénye - (a hasonló a hasonlót vonzza) - a belőled sugárzó rezgésekre reagálva következetes eredményeket ad.”

 

Ne feledd, hogy mágneses erőd van, amellyel magadhoz vonzod a dolgokat. Ha tisztázod magadban, hogy mit is szeretnél, akkor képes leszel olyan mágnes lenni, amely csak a vágyott dolgokat vonzza, és egyben vágyad tárgyát is magnetizálod. Minél többször tapasztalod meg a vonzás törvényének működését, annál jobban megerősödik mágneses erőd - hiszen hozzáadódik a hit, a bizonyosság és a tudás ereje. (Rhonda Byrne)

 

Azt sugárzod magadból, amit a lelkedben, önmagadban átélsz. Ami benned történik, az árad belőled. Akiben öröm él, abból öröm árad. Derű. (Müller Péter)

 

Az életminőséged legfőképpen attól függ, hogy milyen mentális és érzelmi minőségek töltik be a tudatodat. Azt pedig leginkább az határozza meg, mire helyezed a figyelmed irányát, s mennyire tudsz éberré válni. Amíg valaki nagyrészt öntudatlanul reagál az őt érő ingerekre, és a külvilág eseményeinek hatásai irányítják, addig nem lehet hatékonyan felhasználni a vonzás törvényét. Amikor gondolsz valamire, ahhoz kapcsolódóan bizonyos érzelmek is megjelennek benned. A lényed egy része felveszi annak a rezgését, s annak fizikai megfelelője a vonzás törvénye szerint megjelenik az életedben. (Gyuró Éva)

 

Személyiségünk értéke az a mágnes, amely minden jó dolgot az életünkbe vonz. Minél értékesebb emberek vagyunk, annál nagyobb a jutalmunk. Ha többre vágyunk, a megoldás az, hogy többé kell válnunk - tehát szüntelenül kutatnunk kell értékünk növelésének új és új módozatait. (Jim Rohn)

 

A jobb életre törekvőknek először jobb emberré kell válniuk. Szüntelenül törekedniük kell az önuralomra azzal a céllal, hogy kiegyensúlyozott életfilozófiát alakíthassanak ki, azután pedig e filozófia parancsai szerint éljenek. Az olvasás szokása az egyik legfontosabb lépcsőfok egy egészséges filozófiai alap lerakásához; a siker és a boldogság megvalósításának egyik nélkülözhetetlen alapeleme. (Jim Rohn)

 

Ha megváltoztatod a beállítottságodat, meg fognak változni az életkörülményeid is. (William James)

 

Van mondjuk egy vágyad, amit el akarsz érni. Így, ahogy vagy, még nem lehet a tiéd. Éretlen vagy rá. Ilyenkor látjuk, hogy a teljesüléshez "idő kell". Ez nem azt jelenti, hogy türelmetlenül nézed az órádat és lapozod a naptáradat, miközben ujjaddal idegesen dobolsz az asztalon, hanem hogy alkalmassá érleled magad a teljesüléshez. (Müller Péter)

 

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is. (Andrew Matthews)

 

,,Tudnod kell, hogy ezek a teremtő energiák folyamatosan működnek. Amikor nem a vágyaidra összpontosítasz, akkor ezek az energiák, szertefolynak és azokat a koncentrálatlan gondolataidat valósítják meg, amelyek éppen a fejedben vannak…Amire fókuszálod a tudatodat abból kapsz újra és újra egyre többet és többet. Épp ezért fontos mindennap megtisztítani a szándékaidat, és pozitívan tartani a gondolataidat. Érdemes reggelente végiggondolnod, hogy mi az, amit ma el akarsz érni. És érdemes a nap minden pillanatában figyelni a szándékaidra, és feltenni magadnak a kérdést:: mit vonzok magamhoz ezzel a gondolattal?”

 

,,Ami a lelked mélyén van, kifelé is tükröződik. Amikor rend, harmónia szépség van benned, az mind visszatükrözőik abban, amit teszel, mondasz, gondolsz. Ha viszont zavar, rendetlenség, és diszharmónia él a lelkedben, azt nem rejtheted el, mert látszani fog életed minden területén. Amikor valamilyen változás jön, annak belülről kell indulnia, s onnan terjednie kifelé. Ha ez így történik, akkor a változás tartós lesz, és nem lesz képes kibillenni egyensúlyából. Ne dölj hátra kényelmesen, azt várva, hogy az életed majd magától megváltozik, hanem kezdj el cselekedni, és tégy valamit a változás érdekében.”

 

A világ nem adhat neked semmit, mert a világ egy tükör, amely pontosan azt tükrözi vissza, amit elmédbe elhelyeztél. Önmagad visszatükröződését tapasztalod lépten-nyomon. A világ nem adhat gazdagságot, lelki békét, szeretetet, boldogságot vagy mély belső örömet. A világ csak visszatükrözheti a már benned jelen lévő gazdagságot, lelki békét, szeretetet, boldogságot, mély belső örömet. (Catherine Ponder)

 

Életed tényeit te teremted szabadon; mert figyelmed irányát csak te irányíthatod – ez a te felelősséged. Amire hosszú időn keresztül figyelsz, azt kezded beépíteni a rezgésedbe, és fokozatosan kezd megvalósulni az életedben. Zseninek lenni csupán annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelsz valaminek, a többit a Vonzás Törvénye elintézi. (Abraham-Hicks)

 

Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők. (Abraham Hicks)

 

 „Bármiféle érzéseket melengetsz is magadban, ezek vonzzák be a holnapodat….

Az öröm további örömöket vonz. A boldogság több boldogságot. A békesség több békét. A hála több hálát. A jóság több jóságot. A szeretet több szeretetet.

Ez belső munka. Nem kell mást tenned világod megváltoztatásához, mint hogy megváltoztatod, amit odabent érzel. Igazán könnyű, nem igaz?” (Rhonda Byrne - Határtalan gondolatok)

 

A Teremtés folyamata (bármilyen vágyról legyen is szó) valahogy a következőképpen néz ki: Először az Érzés jelenik meg Benned. Tartsd fent ezt az érzést, csak lazán, mindenféle erőlködés nélkül. Merülj bele a megvalósulás érzésébe. Ha ezt fenntartod egy ideig, észreveszed, hogy egyre több -az érzéssel összhangban lévő- gondolat, emlék, megfigyelés jelenik meg benned. Ez még mindig legyen elég, ne siettesd a folyamatot! Fürödj ezekben a gondolatokban és érzésekben! Aztán egyre több hasonló gondolat érkezik meg Hozzád, ötletek, és egyre intenzívebb érzés kíséri őket. Közben erőfeszítés nélkül csúszol olyan beszélgetésekbe, helyzetekbe ami a vágyad megvalósulását jelképezik. Az érzés fokozatosan erősödik, a gondolatok gondolatformákká alakulnak át szinte maguktól, érzed magadban a növekvő lendületet, megjelenik az inspiráció, az Univerzum Rajtad keresztül kezd cselekedni (ez ilyenkor már örömteli cselekvés lesz). A következő logikus lépések maguktól kirajzolódnak előtted, lépteid erőfeszítésmentesek és boldogságot sugároznak... És mielőtt észbe kapnál, a vágyad a szemed előtt teljesül be, míg Te az egész folyamatot örömtelinek élted meg.
Emlékezz vissza, hogy minden az Érzésből indult el! Egy Érzésből, amit hagytál növekedni, fejlődni; nem csaptad le, nem fojtottad el, hagytad, hogy életre keljen. Nem erőlködtél, nem akartál megtörténtté tenni semmit, csak hagytad, hogy a dolog beinduljon és élvezted a kibontakozást. A folyamat közben pedig nem csak Te, de az egész Univerzum felébredt. Ha megfigyeled ezt a folyamatot, és visszaidézed, hogy Te hogyan teremtesz meg bármit is az életedben ami igazán örömöt ad, meg fogod látni, hogy mindig ez volt a folyamat - és ez a folyamat hatalmas boldogságot ad minden esetben." (Abraham-Hicks)

 

Nem a szavaiddal, nem a tetteiddel, hanem az Érzéseiddel vonzol. Ha egy szót nem szólnál és semmi különösebbet nem csinálnál, akkor is olyan embereket, eseményeket vonzanál be, amilyen Te vagy. Minden esemény, minden életedben felbukkanó Személy egy-egy ajándék, akik mértani pontossággal megmutatják, mi zajlik a Lelkedben. Hatalmas előnyre teszel szert, ha életed minden mozzanatát így szemléled. (Osho)

 

,,Használd tudatosan és pozitívan a teremtő erődet - a gondolataidat és az érzelmeidet!”

 

Tedd magadévá az érzést, ami a valóra vált álmokhoz fűződik. Képzeld el és érezd át azt a boldogságot, amit akkor éreznél, ha vágyad tárgya már a birtokodban volna. Ha így teszel, vágyad magától tárgyiasul. (Neville Goddard)

 

"Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: Apróhirdetés: Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik! Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."

 

Az Univerzum nem adhatja meg azt amire vágysz, ameddig a rezgéseidet elő nem készítetted a fogadására.
Ha a vágyad gondolata bármilyen okból is feszültséget kelt benned, akkor tudd, hogy épp blokkolod az utat. Ha jól érzed magad miközben a vágyadra gondolsz, akkor szabad utat hagysz a megvalósulásnak. (Abraham- Hicks)

 

Hogy megváltozzanak a körülményeid, neked kell először megváltoznod. Ahhoz, hogy más legyen a helyzeted, neked kell másnak lenned. Az anyagi sikert mindig meg kell, hogy előzze, a személyiséged fejlődése. (Jim Rohn)

 

Korábban azt szoktam mondani magamban reménykedve, " bárcsak megváltoznának a dolgok körülöttem".
Aztán megtanultam, csak akkor fognak megváltozni a körülményeim, ha én megváltozom. (Jim Rohn)

 

Egy élő mágnes vagy. Amit bevonzol az életedbe, harmóniában van az uralkodó gondolataiddal. (Brian Tracy)

 

Amikor érzéseink vannak a szívünkben, elektromos és mágneses jeleket hozzunk létre a testünkön belül, amelyek a testünkön kívülre, a bennünket körülvevő világra kiterjednek. Az érdekes az, hogy a kutatások szerint ezek a hullámok nemcsak 1 méterre vagy 2 méterre terjednek ki, hanem sok-sok kilométerre a szívünk fizikai helyétől….Ez azonban csak addig csoda, amíg nem ismerjük a tudományt, ezután már nem csoda, hanem egy technológiává, egy erőteljes belső technológiává válik… Három orvos van, három olyan személy, akiket arra képeztek ki, hogy a megfelelő érzés, pontosan a szükséges érzés alakuljon ki a szívükben, azt az érzést hozzák létre, mintha a nő már meggyógyult volna.  (Gregg Braden előadása arról, hogy a gondolatainkkal, a szívünkben keltett érzelmekkel mennyire befolyásoljuk saját testünket és környezetünket. Akár betegséget is pillanatok alatt meg lehet gyógyítani. ,,Szívünkkel megváltoztathatjuk a világot.”

 

,,A célod elérése arról szól, hogy mindig összhangban maradj azzal, amire vágysz.”

 

,,Azért nem kaptad meg eddig, mert más rezgésen vagy a vágyaddal.” ,,Minden energia – elég, ha ezt tudatban tartod. Hangolódj rá annak a valóságnak a frekvenciájára, amelyben élni szeretnél – és megkapod. Ez nem filozófia, ez fizika. (Albert Einstein)

Vágyad azért nem teljesült még, mert olyan rezgésállapotban tartod magad, amely nincs összhangban vágyad rezgésével.

CSAK, ÉS KIZÁRÓLAG EZ AZ OKA!

Fontos, hogy megértsd, hogyha megállsz és elgondolkozol a dolgon, vagy ha egy pillanatra megpihensz, és megvizsgálod mit ÉRZEL, pontosan beazonosíthatod a benned rejlő ellentmondásokat.

Tehát mindössze annyit kell tenned, hogy erőlködés nélkül és fokozatosan, apránként elengeded az ellenállást szülő gondolataidat, az egyedüli gátló tényezőket. Egyre növekvő megkönnyebbülésed jelzi majd, hogy feladod az ellenállást - éppúgy, ahogy korábban a fokozott feszültség, a harag, a kielégületlenség és az ehhez hasonló érzések azt jelezték, hogy egyre csak erősítetted az ellenállást. (Abraham- Hicks)

 

,,Azt hiszed a hétköznapokban, hogy önálló gondolataid vannak, pedig csak rákapcsolódsz egy Veled egy frekvencián működő energiamezőre, amiből információid nyered. Minél magasabb rezgésű a mező amiből táplálkozol, - annál közelebb kerülsz a TEREMTÉS szintjéhez”. (Samael)

 

,,Gondolatainknak HATALMA van. Mint tudod, a világon minden rezgésekből tevődik össze. A fizikai világ nem más, mint rezgések besűrűsödése. Ilyen az emberi test, az állatok, a növények, a tárgyak. A rezgések finomabb formája a légnemű anyagok, mint a gőz, a pára, a gázok. Rezgésből vannak az illatok és a fények, mint a Nap sugárzása.

Minden, ami szűkebb tágabb környezetében körülveszi az embert, sugárzik, azaz hatást gyakorol az emberre. Ugyan úgy az ember is hatást gyakorol a környezetére.

Miért?

Mint mondtam az emberi test rezgések besűrűsödése. Ezért az emberi test is sugárzik, vagyis rezgéseket bocsát ki a környezete felé. A fizikai testet körülveszi egy energia burok, az aura, amely szintén sugároz, vagyis HATÁST GYAKORÓL A KÖRNYEZETÉRE!

Az auránk olyan hatást gyakorol a környezetére amilyen az információ tartalma. Mert minden rezgés információt tartalmaz. Auránk olyan információt tartalmaz, amilyen a GONDOLATUNK.

Az embert éltető energia egy nagyon finom rezgés. Ez kívülről jön ez az Univerzum rezgése. Ez az energia pozitívan hat az emberre, mert azonos az ember tiszta rezgésével. De hatást gyakorolnak ránk másfajta rezgések is. Mint az előbb említettem, saját és mások gondolati rezgései hatnak ránk. A gondolati rezgés finomabb, vagy durvább lesz a szerint, AMILYEN A GONDOLAT ÉRZELMI TARTALMA.”

 

,,Ezen a világon minden energiából épül fel. Mivel az energia valójában rezgés, ez azt jelenti, hogy minden, ami létezik – rezeg.

Gondolataink érzéseket generálnak, érzéseink pedig rezgésekként hagyják el testünket.

A rezgések minősége mutatja az energiaszintünket.

Bármilyen szintű energia távozik, automatikusan azonos energiaszintű dolgokat, eseményeket fog vonzani.

Tehát mi vagyunk az életünkben bekövetkező jó vagy rossz dolgok előidézői.

pozitív gondolatok – jó érzés – magas energiaszint = jó dolgok vonzása

negatív gondolatok – rossz érzés – alacsony energiaszint = rossz dolgok vonzása.

Ezért fontos a tudatos gondolkodás – a figyelmünket az élet napos oldalára irányítsuk, és akkor az fog erősödni.

Ha valamire elég hosszú ideig fordítjuk a figyelmünket – tehát érzelmileg ráhangolódunk – legyen az pozitív vagy negatív dolog – megérkezik hozzánk. Amire irányítjuk a tudatunkat, azt valósítja meg az élet. Tudatosságunk foka határozza meg életkörülményeinket, de mi határozzuk meg, hogy milyen tudatban élünk.

HAJÓD KORMÁNYÁT EGYEDÜL TE IRÁNYÍTOD

A GONDOLATAIDDAL, AZ ÉRZÉSEIDDEL!

TANULJUK MEG IRÁNYÍTANI GONDOLATAINKAT,

ÉRZÉSEINKET, ENERGIÁNKAT!

Csodák akkor következnek be az életünkben, ha a megfelelő pozitív gondolatok megfelelő pozitív érzéseket váltanak ki, melyek megfelelő magas rezgéseket hoznak létre, és így vonzzák az életünkbe a megfelelő pozitív eseményeket.

Minél többet gondolunk valamire, annál nagyobb energiaörvényt hozunk létre, ami magához vonz más dolgokat is, amik ugyanazon a frekvencián vannak.

Tehát, ha állandóan magas frekvenciájú energiát bocsátanánk ki,

akkor bőségben, boldogságban, egészségben élhetnénk.

Az Univerzum nem azt adja, amit (szerintünk) megérdemlünk, hanem amit az érzéseinkkel vonzunk.” http://buildingabrandonline.com/tudatoseletepites/a-vonzas-torvenye/

 

Amit az ember rendszeresen ,,lát” a tudata ,,képernyőjén” akár órákon át, s naponta, az elindul a bevonzás, a megvalósulás útján. (Molnár József)

 

,,Az ember nem menekülhet a cselekvéstől. Életfeltételei a tetteitől függnek; szokásait tettei határozzák meg. A szokások meghatározzák a magatartását, magatartása pedig a jövőjét formálja. Ezért nagyon fontos, hogyan cselekszik.”

 

Amit órákon, napokon, hónapokon át hall, lát, olvas, gondol, érez az ember – ezzel úgymond átszuggerálja, áthipnotizálja magát. (Molnár József)

 

Aki te vagy éppen, ami te vagy éppen, amilyen az érzelmi világod, a gondolatvilágod, a ,,rezgésed” éppen, az meghatározza, hogy milyen tapasztalatokban, élményekben lesz részed. (Molnár József)

 

Amilyen érzelmi, gondolatvilágú, ,,rezgésű” ember közelében vagy, az meghatározza, hogy milyen tapasztalatokban - pozitív, negatív, kellemes, kellemetlen, sikeres, építő, vidám, élvezetes, boldog, örömteli élményekben lesz részed vele. (Molnár József)

 

A negatív hatást okozó ,,csapokat” el kell zárni, a pozitívakat meg kell nyitni. (Molnár József)

 

A Vonzás törvénye ragadós. Ha örülsz valaki más szerencséjének, az rád is átragad! Ha szeretsz vagy értékelsz valamit egy másik emberben, magadra ragasztod az adott tulajdonságokat. De ha negatív gondolatokat vagy szavakat fogalmazol meg valakivel kapcsolatban, akkor ezeket a negatív dolgokat ragasztod magadra, és átviszed őket a saját életedbe. A Vonzás törvénye a te érzéseidre reagál. Bármit adsz te is azt kapod, úgyhogy ha bélyeget ragasztasz egy emberre, körülményre, eseményre az életedben, valójában saját magad bélyegzed meg, és ez lesz amit kapni fogsz. Ez csodás hír, hiszen eszerint bármit magadra ragaszthatsz, amit szeretsz, vagy akarsz, ha keresed másokban ezeket a dolgokat, és teljes szíveddel igent mondasz rájuk. A világ egy óriási katalógus, és ha megértetted hogyan működik a szeretet ereje, csak keresned kell másokban, amit szeretsz. Ez a legkönnyebb és legjobb módja annak, hogy megváltoztasd az életed. Ez az ami véget vet a küzdelemnek, és a szenvedésnek. Nem kell mást tenned, mint észrevenni másokban azt, amit szeretsz, és elfordulni attól, amit nem szeretsz, hogy ne táplálj iránta semmiféle érzést. (Rhonda Byrne: Az Erő)

 

A vonzás törvénye mindig működik az életünkben, de épp a rezgés törvényének alapjai szerint (számunkra) jól vagy rosszul. Képzeljétek csak el, hogy eldöntitek, hogy a vonzás hatalmára építve megváltoztatjátok az életeteket.

Tudjátok a lépéseket:

1. Kérj valamit, amire igazán vágysz, őszintén, szívből. – KÉRJ!

2. Éld át, érezd, képzeld, mintha már a Tied lenne, benne lennél, átélnéd. – HIGGY!

3. Légy képes elhinni, hogy megkaptad, tudj elfogadni. – FOGADD EL! (Hegedüs Erika)

 

,,Az ellazult szellem és a kiegyensúlyozott energia állapot optimális táptalajt biztosít a vizualizációs gyakorlatokhoz. A vizualizált képek, gondolatok és érzések energetikailag gazdag talajra hullanak, és azonnal ki tudnak csírázni.”

 

Meg kell értened, hogy az energiád mennyiségétől és minőségétől függ az életed, a sikereid, a boldogságod, szóval a boldog élet. (Molnár József)

 

Amivel az ember hosszú időn át - órákon, napokon, heteken, hónapokon át foglalkozik, hall, lát, érez tudatosan vagy akár tudattalanul, azzá válik, azzá ,,rezeg”. (Molnár József)

 

Előbb szeresd azt, amit meg akarsz tapasztalni az életedben. Szeress bele a gondolatába, az elképzelésbe, az érzésbe. Ha beleszeretsz mélyen és őszintén, megkapod, bármi legyen is az. A szeretet ugyanis a legerősebb és legvonzóbb erő a világon - nincs semmi, ami ellent tudna állni neki. (Abraham Hicks)

 

Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk,
a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. …Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat. (Andrew Matthews)

 

Életed tényeit te teremted szabadon; mert figyelmed irányát csak te irányíthatod – ez a te felelősséged. Amire hosszú időn keresztül figyelsz, azt kezded beépíteni a rezgésedbe, és fokozatosan kezd megvalósulni az életedben. Zseninek lenni csupán annyit jelent, hogy osztatlan figyelmet szentelsz valaminek, a többit a Vonzás Törvénye elintézi. (Abraham-Hicks)

 

,,Életed körülményei csupán rezgésbeli állapotjelzők.”

 

,,Ha azt veszed észre, hogy az emberek együttműködőek a vágyaid megvalósításával kapcsolatban, az egy jelzés a számodra, hogy Te is együttműködsz a vágyaiddal. Ha viszont úgy tapasztalod, mintha az emberek nem segítenének, sőt még talán hátráltatnak is, akkor tud, hogy ez megint csak egy jelzés számodra, hogy Te nem vagy abban a pillanatban érzelmileg összhangban a vágyad megvalósulásával. A külvilág és a külső történések minden esetben csak a belső világodat tükrözik.” (Abraham Hicks)

 

Ne törekedj arra, hogy összehangolódj az emberekkel magad körül, mert minden ember máshol van a rezgések skáláján. Az egyik boldog, a másik boldogtalan. Az egyik örül, a másik panaszkodik. Az egyiknek épp jó napja van, a másiknak rossz. Ha mindenkivel meg akarod találni a közös hangod belebolondulsz és esélyed sem lesz stabilnak maradni - és általában ilyenkor őket vádolod amiért negatív hatással vannak rád.
A feladatod sokkal egyszerűbb ennél! Hangolódj össze a kiterjesztett Éneddel, a Forrásoddal, tartsd magad a legmagasabb rezgésállapotokon, és aztán hagyd, hogy a Vonzás Törvénye elhozza az életedbe azokat, akikkel egy hullámhosszon vagy. Az emberek átválogatása nem a te dolgod! Te csak tartsd a lehető legmagasabb rezgést (érezd magad jól bármilyen indokot felhasználva erre) a többi magától megtörténik. Csak olyan események, találkozások, együttműködések és kapcsolatok lehetnek életed részei, amelyekkel hasonló frekvencián vagytok. Akikkel nem vagy egy hullámhosszon, azok fokozatosan kirezegnek az életedből. (Abraham Hicks)

 

 

,,A gondolat a vonzás kozmikus törvényének engedelmeskedve működik, így az általuk keltett rezgések hatással vannak a környezetünk rezgéseire is. Ha tehát valamit elég erősen vizualizálunk, az megjelenik a térben is, először csak az asztrális síkon, majd előbb-utóbb a fizikai síkon is, ha nagy erőt adtunk neki.”

 

 

,,Az érzelmek nélküli gondolat mögött nincs energia.”

 

Minden alkalommal, amikor valamit erőlködésnek élsz meg, amikor valamit megtörténtté akarsz tenni, a benned lévő hiány rezgéseit próbálod fizikailag kompenzálni. Így viszont egy lépéssel sem jutsz előrébb, mivel az Univerzum mindig a rezgéseidre válaszol soha nem a szavaidra vagy a tetteidre. A kórházak tele vannak olyan emberekkel, akik fizikai cselekvéssel próbálják kompenzálni a hosszú időn keresztül fennálló, nem megfelelő rezgéseiket. Annak egyértelmű jele, hogy a rezgéseid összhangban vannak a vágyaiddal, hogy könnyűnek érzed a folyamatot, laza vagy és erőlködés nélkül, örömmel cselekszel. Ha ez az érzés nincs meg benned, akkor nem javasoljuk, hogy erőltess bármit is, helyette előbb a fókuszoddal az energiáidat hangold össze a vágyaidat. Egy idő után, ha megfelelően gyakorolsz, a hatékony cselekvés szinte magától fog megtörténni Rajtad keresztül – az energiák összhangjából származó cselekedet mindig hatalmas örömmel és elégedettséggel tölt el. Ne feledd, energiából álló lény vagy. (Abraham Hicks)

 

 

Jó gondolataid hatására az érzéseid is változnak benned. Ha ezt az állapotot fenntartod, és pozitív energiával látod el, pusztán csak azzal, hogy nem billented ki magad ebből az állapotból.... és hagyod, hogy ezek a jó energiák érvényesüljenek benned. Akkor csak is olyan pozitív dolgokat fogsz magadhoz vonzani, amit te teremtettél meg magadban, és ezt úgy éred el, hogy magasabb hullámhosszon vagy! (Timy)

 

A legtöbb szokásunk, értékünk, attitűdünk, igényünk, a magatartásunk, a személyiségünk, a tudományaink úgy alakultak ki, hogy a bevitt ismeret, ismétlés, szelektív észlelés, tanulási folyamat – a végén létrejött jellemünk. Azt is kifejtettük, hogy mindent, amink van ma – konkrét és nem konkrét dolgokat egyaránt –, mi vonzottunk magunkhoz a személyiségünk révén. Többet is vonzhatunk, mert személyiségünket megváltoztathatjuk. (Brian Tracy)

 

Minden eseményt a tudatban tárolt benyomások idéznek elő. A mogorva emberek a hozzájuk hasonló nehéz esetekkel kerülnek összeütközésbe, míg az örömteli emberek könnyedén lelnek kellemes társakra. Mindenki azt vonzza, amit maga is kisugároz a világba. (Ole Nydahl)

 

A legfontosabb, hogy folyamatosan jól érezd magad. A belülről fakadó boldogság egy magasabb rezgésszintre emel. Ez az örömteli állapot egy lelkesítő intenzitással bíró energiateret tart fenn benned, ami folyamatosan pulzál , áramlik körülötted. Amikor ez a természetes életöröm tartósan jelen van az életedben, megjelennek körülötted a hasonló rezgésű boldog emberek, események.
Ezen a rezgésszinten már csak olyan dolgokat vonzol magadhoz, amik a boldogságodat, a fejlődésedet támogatják, rezgésszintedet folyamatosan fenntartják. Ez a fajta jelenléted nemcsak földi létezésed szintjén rezonál, hanem kiáradva az univerzumba, magasabb dimenziókkal is kapcsolatot teremt. Ilyen módon lehetőség nyílik számodra más síkokat is érzékelni és ezekből a rezgéstartományokból további ismeretekre szert tenni.

Tudatosan éld meg azt a rezgésszintet, ahol éppen most vagy és figyeld meg, hogy milyen életszituációkat vonzol be percről -percre. Az ősfélelem, a harag, az elégedetlenség, stb… rezgésszintjén maradni nagyon veszélyes, mert a legtöbb embertársunk még itt tartózkodik. Itt kapod meg tőlük az ennek az életérzésnek megfelelő legfájdalmasabb tapasztalásokat.
Ebből neked kell tudatosan kiemelkedned, innen senki sem tud téged kiszakítani. Erre csak még jobban rányomja bélyegét a környezeted, a párkapcsolatod, ahová öntudatlanul beékelődtél. Amíg a félelemben élsz, a borús eget látod. Csak úgy látsz tisztán, ha már a felhők fölé emelkedtél …! (Jakab István)

 

Források: http://www.elmetukre.hu/erdemes-arra-fokuszalni-amit-szeretnel/

https://www.facebook.com/permalink.php?id=386088874615&story_fbid=10151444229164616

http://www.teljessegforrasa.hu/?page_id=89

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_vonz%C3%A1s_t%C3%B6rv%C3%A9nye

http://www.bosegmindenteren.hu/

http://rejtelyekszigete.com/motivacios-anyagok/vonzas-torvenye-es-gondolataid-teremto-ereje/

http://www.astronet.hu/test-es-lelek/lelekgyogyaszat/a-vonzas-torvenye-40130?p=1

http://www.youtube.com/watch?v=dnedkPiEMuo&list=PLoQ3wE9qU8q4To_f3jR0Q8AAzRsTa89u4

https://hu-hu.facebook.com/lelki.gyogyir/posts/527136623977269

https://www.facebook.com/mikloskomaromifanpage/posts/573528072729125

https://www.facebook.com/mikloskomaromifanpage/posts/476596942422239

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/idezetek---fantasztikusan-jok--inspiralok.html

http://lelek-enterier.blogger.hu/2014/05/02/univerzum-torveny

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-siker-_elerese_.html

http://ahogyelnikell.blogspot.hu/2010/11/egy-elo-magnes-vagy.html

http://www.thesecret.hu/blogok/forditsd-meg-sorsod/kurt-tepperwein-szellemi-toervenyek-reszlet-3resz

 

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-pozitiv--tudatos-gondolatokrol-es-a-vonzas-torvenye--rezges--frekvencia-2.html

https://amegoldas.eoldal.hu/cikkek/a-pozitiv--tudatos-gondolatokrol-es-a-vonzas-torvenye--rezges--frekvencia-3.html